Úgy döntött a Minner, hogy érdemes lenne kiaknázni a már létrejött nagy közönséget és kapcsolatokat, és létrehozni egy olyan eseménysorozatot, amiben egymásra találhatnak ötletgazdák, vállalkozók, befektetők, sőt, még akár csapatok is. Április 7-én megrendezésre kerül az első Minner Nap. A rendezvényen befektetők előtt (kockázati tőketársaságok, üzleti angyalok) mutathatják be ötletüket, innovációjukat az induló vagy már meglévő vállalkozók, csapatok. Tudom, mire gondolsz! Ellophatják a vállalkozási ötletemet?
Az esemény hasonló lesz a már megszokott startup versenyekhez vagy a Techcrunch versenyeihez. Annyi lesz a különbség, hogy ide nem csak startup ötletekkel lehet nevezni, hanem bármilyen vállalkozási ötlettel, akár olyannal is, amit először csak itthon valósítanál meg. Az eseményen 3 perc alatt kell bemutatni az ötleted, tehát ez az első kör, majd ezután a befektetők jelzik, hogy megkezdik-e majd a befektetéssel kapcsolatos tárgyalásokat az adott ötletgazdával. 3 perc alatt tehát eleve nem tudsz annyi dolgot elmondani, hogy bárki is ellopja az ötletedet, és tudod: „Az ötlet semmi, a megvalósítás a minden.” Egyébként is beléd fektetnek és nem 100%-ban az ötletbe!
Valljuk be, amint kilépsz a piacra, azonnal másolható vagy, úgyhogy ezen lépj túl!
Miről szól a rendezvény? Kinek szól?
- A színpadon 30 startup, kezdővállalkozó, vagy már működő cég mutatja be vállalkozását, vagy ötletét, azért, hogy tőkét szerezzenek a befektetőktől, amellyel új piacokat tudnak meghódítani, vagy elindítani a vállalkozásaikat. 3-3 percük lesz, hogy meggyőzzék a befektetőket, hogy miért őket válasszák, (ezt hívják pitchnek), ezután a zsűri 3-3 percig kérdezi és faggatja őket az ötletükről, üzleti modelljükről. A cél, hogy júliusig a lehető legtöbb bemutatkozó befektetést tudjon szerezni, vagy a kapcsolatoknak köszönhetően még jobban beinduljon az adott ötlet, új termék, szolgáltatás.
- A zsűritagok a befektetők, kockázati tőketársaságok, startup szakértők, akik megversenyeztetik az ötletgazdákat.
- A nézőtéren a vendégek, akik kíváncsiak a pitch és befektetőkereső showra. És már itt kihangsúlyozom mennyi mindent lehet tanulni a pitchekből és természetesen a zsűri kérdéseiből.
Miért érdemes nézőként jönni az eseményre?
- Az ötletgazdáknak csupán 3 perc áll rendelkezésükre, hogy bemutassák mivel foglalkoznak, vagy mi a leendő vállalkozásuk. A nézők láthatják azt, hogy mennyire nehéz összefoglalni pár mondatban azt, amiről egy vállalkozó, startupper akár órákat tudna mesélni.
- Rengeteg területet, piacot meg lehet ismerni csupán annyiból, hogy ilyen rövid előadásokat, bemutatkozókat hallgatunk. Új üzleti modellek is bemutatásra kerülnek, amelyekből te is inspirálódni tudsz.
- A zsűri kérdéseiből megtudhatod, hogy miként gondolkodik egy befektető. Mire kíváncsi, mi az, ami felkelti az érdeklődését.
- Kapcsolatépítés. Természetesen, ahogy a többi Minner rendezvényen, itt is nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolatépítésre. Nemcsak az ötletgazdákkal, de a befektetőkkel és a többi nézővel is érdemes beszélgetni.
Szeretnél befektetőt, pénzt a vállalkozás ötletedhez, vagy a már működő cégedhez?
A vállalkozók, ötletelők, akik befektetőt keresnek, már márciustól becsatlakoznak a programba:
- Oktatást/mentorálást kapnak, hogy a legjobb módon mutassák be az ötletüket, hogy az felkeltse a befektetők érdeklődését. Gyakorolhatnak, elvégre egy színpadon kell majd beszélniük befektetők és nézők előtt.
- Kapcsolatokat: Nemcsak a befektetők, hanem a Minner és az esemény szervezői, szponzorai is segítenek abban, hogy az adott ötlet gazdája a pénzügyi finanszírozáson túl okostőkét, és üzleti kapcsolatokat is tudjon szerezni az ötlet megvalósításhoz. Természetesen az esemény után is.
- A résztvevők szerepelnek az eseményhez kapcsolódó Youtube csatornán, tehát annak videóiban. A pitchek, vagyis ötletbemutatók részben feldolgozásra kerülnek videóban is, így érve el nagyobb publicitást a projekteknek.
- Azonnali nyeremények (coworking hely, irodabérlés, adótanácsadás, jogitanácsadás, oktatások).
- Az ötletgazdáknak a részvételi díj csapatonként 28.000.-Ft, függetlenül a csapattagok számától. Az ár magában foglalja, hogy a versenyzők bemutathatják az ötletüket, hogy mentoráljuk őket, kipofozzuk az ötleteiket, és felkészítjük őket a 3 perces előadásukra.
Az ötletgazdák, vagy már működő vállalkozók jelentkezését itt várjuk: Kattints ide a jelentkezésért!
Támogatók:
Friss – És megvalósult!
Így zajlott a Minner 1. Befektetőkereső showja
Ehhez kapcsolódó cikkek:
- Ezeken a pontokon menj végig, mikor a startupod / vállalkozásod beindításán gondolkodsz
- 8 üzleti trend, amire érdemes vállalkozást alapítani 2018-ban (és az elkövetkező években)
- Ellophatja a befektető a vállalkozás- / startupötletemet?
Fotó: BM für Verkehr und digitale Infrastruktur/Flickr