Vagy úgy is írhatnánk, hogy e-commerce szakértővé képzed magad. Webshop indításban már biztosan gondolkodtál. Ki nem?! Valóban jó irányba tapogatózol, hiszen mibe is lenne érdemes belevágni, mint abba ami ebben a pillanatban növekedési fázisban van, trendel. Most igazán kényelmes helyzetben vagyok a lehetőség írásakor, mert bár arról írok, hogy legyél szabadúszó e-kereskedelmi szakember, de benne van a levegőben az is, hogy saját webáruházat indíts, vagy egyéb módon építs üzletet az e-kereskedelemre. Vágjunk is bele!
Miért most legyél e-ker szaki?
Érdekes információ, hogy a KATA törvényváltozás miatt sok kicsi webshopos (főleg munka melletti) hagyta abba az e-kereskedelmet. A nagyobb piaci szereplők örülnek is, hogy kicsit nagyobb forgalmat kapnak most. Napi szinten beszélünk webáruház tulajdonsokkal is (e-mailben, személyesen…). Ez szintén turbózza azt a piacot, hogy a meglévő piaci szereplők fejlesszék rendszereiket, amihez sokszor igénybe vesznek külső szolgáltatókat, szabadúszók munkáját is. Teszik most azért is, mert tartanak egy nagyobb recessziótól, kereslet csökkenéstől és fejlesztésekkel, újításokkal próbálják bebiztosítani magukat.
Másik pedig az, hogy a jelenleg piaci változások mind az online, e-kereskedelem irányába mutatnak, új piaci szereplők jelennek meg nap mint nap, illetve jelennének. Utóbbit azért írtam, mert sokszor gátló tényező az e-kereskedelmi tudás hiánya. Nem tudják mit kell csinálni, hogyan kell üzemeltetni profitabilisen egy webshopot, mi az üzemeltetési teendők.
Érdekel az e-kereskedelmi szabadúszó terület? Kapcsolódj rá egy trendi piacra
Az ötlet: Az e-kereskedelem még az aktívan működő webshopok számára is tartogat kihívásokat, hát még egy kezdőnek. A virtuális világ mivel nem kézzel fogható, így mindenki úszik a projektekkel, fejlesztésekkel (nem csak IT-ra gondolok), tudod minden virtuális. Szükségük van egy e-kereskedelmi serpára, akihez fordulhatnak, aki vagy szolgáltatást nyújt, vagy csak háttértámogatást, vagy éppen üzleti stratégiát.
Feltétel: Több tudásra is szükség van, kicsit sokrétűbb, mint a korábban bemutatott (lásd cikk végén) szabadúszó területek. De lehet pont ezért kecsegtetet több pénzzel is és még a verseny is kicsi. Amire mindenképpen szükséged lesz:
- Kereskedelmi skill: Árazás, ajánlat készítés, csomagajánlatok ismerete, kategóriák, termékstratégia, készletezés … – Ezt itt tudod tőlünk megszerezni: Webáruház indítás lépésről lépésre online kurzus
- Webshop működés, üzemeltetési ismeretek: Webshop motorok, rendszerek, integrációk ismerete, összehasonlítása. –
Ezt itt tudod tőlünk megszerezni:- Webáruház indítás lépésről lépésre online kurzus
- Érdemes a WordPress megtanulni: WordPress weboldal készítés online tanfolyam
- Marketing – Egy webshop nem egy helyi üzlet, ahol lehet építkezni a lokális forgalomra. A leendő partnereid ezzel szenvednek a legtöbbet. Időt kell rá szánni, megfelelő stratégia kell hozzá, hogy folyamatos legyen a weboldal látogatottság, az érdelkődés. És persze el is kell végezni a munkát. Például egy 400 millió forint forgalmú webshoppal kötöttük össze egyik szabadúszónkat, mert már úgy féléve nem indult be nekik az e-mail marketing kampányuk. Érdemes rágyúrni a technikai dolgokra is, mint a különböző marketingrendszerekre (pixelek – majd megtanulod), analitikára, ezek beállítására, használatára.
A tudást itt tudod nálunk beszerezni: Marketing képzések MinnerAkadémia – rengeteg van, nem tudom belinkelni egyesével. - Projektmenedzseri tudás, digitális transzformáció ninja: Jól hangzik igaz? Ez már önmagában egy olyan terület, amit egyedüli szolgáltatásként is lehetne nyújtani az ügyfeleknek. Ez kell a projektek, webáruház üzemeltetés menedzseléséhez (neked, mint szabadúszónak), sőt arra, hogy ilyen rendszert felépíts a webshopoknál, már ezért el tudsz kérni pénzt. Webshopos példa a képzésben. Digitalizáció a gyakorlatban, digitális rutin (persze kell hozzá a webshop alapok tudás).
- Extra tudás, ami még nagyobb falatot, piacot hozhat:
- Kínai import ismerete, Alibaba rendelések kezelése. Ez többször felmerülő igény lesz, mint az utána lévő Amazon kereskedelem. Ez a tudás, import ismeret olyan, ami igazán piacképessé teszi a szolgáltatásodat. – Ezt itt tudod beszerezni nálunk: Kínai import képzés, útmutató
- Amazon kereskedelem, export – Tehát export értékesítésben segíted a cégeket, és itt Amazon fiókkezelésnek is hívhatjuk ezt. Erről külön szabadúszó cikkben írtunk: Óriási hiány van Amazon kereskedői fiók kezelőből. Ez egy lehetőség
Akár munka mellett is lehet ezt csinálni, belekezdeni. E-kereskedelem, szóval a munka, feladatok nagy része online van. Sőt ha úgy nézzük a meetingek, megbeszélések nagy része is online történik. Projekt alapú díjazást érdemes majd alkalmazni, ami jelenti azt is, hogy több hónapos együttműködéseket tudsz megfogni.
Szabadúszóként végzed majd az e-kereskedelmi munkát : A cégek külsősként fognak megbízni, így te magad szabhatod meg, mikor és hol dolgozol.
Mennyit lehet ezért elkérni? Külön bontanám a szolgáltatást.
- Egyik a webshop-bevezetés, e-kereskedelem elindítása. – Ezért (webshop fejlesztés nélkül) 150-450 000 forint közötti összeget el tudsz kérni, hogy végig vidd a projektet (beleszámítottam, hogy mennyi óra, mire végigviszel egy ilyen projektet).
- A másik pedig üzemeltetési, tanácsadói rész, amikor is már működő webshophoz csatlakozol be adott projektre. Pl. e-mail marketing stratégia megalkotása, webshop költöztetés, webshop napi feladatok, üzemeltetési stratégia összeállítása. Utóbbiba óriási potenciál van, sok e-kereskedelmi szereplő nem tudja mi úgymond a házi feladata – majd te megalkotod nekik – ehhez kell projektmenedzseri skill). Projekt és havidíjat is tudsz felszámolni, amibe akár forgalom növekedéshez kapcsolódó jutalékot is számíthatsz (hiszen tevékenységed miatt ez nőni fog). Itt a havi 10 óra esetében 80-120 000 forinttal számolhatsz + jutalék / webáruház (jutalékban a teljes forgalom 1-3%-át szokták elkérni vagy a forgalomnövekmény 10-15%-át, ez a sikerdíj, még jól is hangzik).
Mennyibe kerül ezt elkezdeni? Képzésre mindenképpen szükséged lesz, de erre van megoldásunk, ahogy láthattad feljebb és látod majd belinkelve őket a következő nagyobb részben. Továbbá weboldalra és majd reklámbüdzsére is (azon túl, hogy mi is hozhatunk ügyfelet, megbízót neked). Szóval összevetve kb. 400 000 forintból elindítható ez a szabadúszó vállalkozás, amelyből a képzés díja kb. 200 000 forint lesz (attól függ mennyi tudásra lesz szükséged), egész jó ár/érték arányban van a Minnernél. Erről lejjebb lesz szó. Apropó nálunk minden képzés online van és mivel streameljük, így akkor és úgy haladsz vele, ahogy jó neked.
Mennyi idő? Amire a skilleket magadra szeded, főleg úgy, hogy nincs ebben tapasztalatod, úgy legalább 3 hónappal kell számolnunk. Majd szükség lesz egy-két referenciára, ebben segítünk, hogy el tudd érni (tanács, hogy miként érdd el, vagy mi viszünk neked megbízást). Tehát félév mire teljesen felépül.
Extra hasznod is lesz: A tudás nem vész el, sőt egészen biztos közben megfordul a fejedben, hogy ezt magadnak csináld.
Miért téged fognak választani? Bár a tudás egy cégnek, cégvezetőnek is elérhető, de valahogy időt nem tudnak rá szakítani. Ez azért is van így, mert bizony molyolós a marketingautomatizáció, sok idő a kattintás, megérteni az azt működtető rendszereket, sok tényezős a kereskedelem, mindennel is nem tudnak foglalkozni, és neki is kell ülni. Kellesz!
Minner képzések, a megoldás – Itt jön képbe a Minner
A Minner már több éve tanítja marketingre, e-kereskedelemre, digitalizációra a hazai szabadúszókat, vállalkozókat (cégek, cégvezetők is szokták venni saját maguknak). Mi a Minnernél is használjuk ezeket a rendszereket, tudást például vevőszerzésre, vagy éppen különböző utánkövetési folyamatok esetében, de az e-kereskedelmi stratégiákat is. Na, de ügyfeleink szintén, sőt meg is van rá az igény, de mikor odajutunk, hogy oké ezt kellene csinálniuk, ki fogja, nos akkor jön a fejvakarás. Most akkor ki tanulja meg az adott cégnél? És utána még bele is kell vágni, levezényelni a projektet! Nos, itt jössz képbe! Szeretnénk ügyfeleinknek kiképezni olyan szabadúszókat, akik szakértőként, sőt kivitelezőként lépnek a piacra. Te leszel a e-kereskedelmi szaki!
Az alábbi képzéseket ajánlom figyelmedbe, amely szükséged lehet ahhoz, hogy ez a szabadúszó vállalkozásod elinduljon:
- Webáruház indítás lépésről lépésre online kurzus – átfogó képet kapsz egy webáruház hazai működéséről, stratégia, tippek, lépéről-lépésre útmutatók (mindez egy elég intenzív tudásanyagban, példákkal)
- Marketing stratégia képzés alapoktól a középhaladóig – az online kereskedelem, a napi tevékenység nagy része online marketing, Így tudnod kell, ismerned mihez kell nyúlni, mi hogyan működik, mire jó.
- Facebook marketing képzés – hazai piacon a legtöbb felhasználót ezen a social média oldalon lehet elérni, és ügyfeleid is ezt keresik, erre keresnek megoldást, szabadúszót
- Kínai import képzés – Kína a világ gyára. Sorra futsz majd bele ügyfeleidnél, hogy szeretnék beindítani az importot, vagy javítani a folyamaton.
- Hírlevél, e-mail marketing minikurzus– A meglévő vásárlóból nem aknáznak ki elég forgalmat a webshopok, ebben segít ez a képzés.
- E-mail marketing mesterkurzus webshopoknak – Ez már a haladóbb, előző ponthoz kapcsolódik.
- Digitalizáció a gyakorlatban, digitális rutin – ez kell a projektek menedzseléséhez, sőt arra, hogy ilyen rendszert felépíts a webshopoknál, már ezért el tudsz kérni pénzt. Webshopos példa a képzésben.
- SEO, keresőoptimalizálás – Eszméletlen nagy az igény arra, hogy a Googleből jöjjön a látogatók nagy része, mondhatni önként is dalolva. A cégek költsége itt az olyan szabadúszó díja mint te. A másik oldalon viszont a látogatókra már nem kell költeni, és úgymond organikus vásárlók jönnek (ingyenes).
Így leszel marketing-automatizáló rendszerépítő – Minner ajánlat
- 0. lépés, ha kérdésed van ezzel kapcsolatban írj üzenetet (Minner Facebook chat, vagy a hello@minner.hu -ra)
- Kezdésként végezd el a fent belinkelt képzések közül a
- Legyen a Minner a mentorod: Ezzel párhuzamosan gyere el egy üzleti konzultációra hozzám, hogy összerakjuk a rád szabott vállalkozásodat. Itt az első lépés, az első óra: Személyes üzleti tanácsadás, konzultáció
- Fel kell építenünk, hogy te magad is szerezz ügyfeleket. Kell weboldal, saját ajánlat, marketingstratégia. Ehhez ajánlom figyelmedbe kezdésként: Átfogó marketing stratégia képzés. Alapok + haladó
- A projekt menedzsment tudásra szükséged lesz. Javaslom ezt a képzést Digitalizáció a gyakorlatban, digitális rutin
- Elkezdjük a közös munkát és elkezdődik a te vállalkozásod is.
- A Minner ajánlani fog! Most igazán rajta vagyunk, hogy közel 40-70 szabadúszóval körbe vegyünk magunkat külön-külön területeken, hogy ajánljuk őket ügyfeleinknek (2022-es cél). Tapasztalat alapján hamar fel is tudjuk őket tölteni ügyfelekkel, ami már jó alapot ad a stabil működésre. De ahogy feljebb is írtam, a cél hogy megállj a saját lábadon, soha ne függj egy cégtől, és bizony itt most mondom neked az is, hogy a Minnertől.
Itt például egy webshop fejlesztő, készítő szabadszónknak ajánlottunk egy ügyfelet:


Aztán éppen napokban (amikor írom a cikket) tartunk szabadúszók napja programot, amikor is szabadúszókkal együtt dolgozunk a Minner főhadiszállása melletti közösségi irodában. Ez egyébként arra is jó, hogy még jobban megismerjünk, megismerjük a szabadúszókat. Többször is lesz ilyen!
Kérdésed van? Itt állunk rendelkezésedre
Látjuk, hogy felkeltettük sokatok érdeklődését. Milliós kérdésed van igaz? Első körben hallgasd meg az alábbi podcastot, amit a cikkhez készítettünk. Nem a fenti szöveget olvastuk fel, hanem a szabadúszó témát, kérdéseket boncolgattuk.
Spotify-on itt éred el, Apple Podcastben itt éred el, vagy az alábbi lejátszón keresztül.
Ezt a podcastot (hanganyag) hallgatják most a friss, leendő szabadúszók: Nekem ezért fognak fizetni? Egy leendő és egy veterán szabadúszóval beszélgettem [podcast]
Valami mást keresel?
- A szabadúszó karriered beindulhat, ha ezeket megtanulod (digitális). És jól is fizetnek (több szabadúszó ötlet egy cikkben)
- Ötlet: Csinálj marketing rendszereket és gyűjtsd be a vevőket!
- Ötlet: Óriási hiány van Amazon kereskedői fiók kezelőből. Ez egy lehetőség
- Stratégia: Vállalkozást indítanál? 1 ok, amiért először legyél szabadúszó, digitális alvállalkozó
Fotó: Envato License