Te is elköveted a hazai cégek legnagyobb hibáját? Nem fektetsz digitalizációba

Dátum

Megosztás

Megjelent a Digiméter új, 2024-es tavaszi kutatása, ami ismét a hazai kis- és középvállalkozások digitális fejlettségét veszi számba. Hatalmas meglepetések összességében nincsenek, a hazai KKV-k tartják a 2021-es szintet. Néhány érdekes adatot azonban kimazsoláztunk a riportból: például, a megkérdezett cégek 44%-a féléventénél is ritkábban frissíti a honlapját, ugyanennyinek semmilyen közösségi médiás profilja sincs. Pozitívan igyekeztünk a hírekhez állni, hallgasd meg te is, hol van kiváló lehetőséget az élmezőnybe törni a digitalizáción keresztül!

Régen még megtehette egy vállalkozó, hogy intuíciók alapján döntött, megérzésből, de ma már adatalapú döntésekkel tud csak sikert elérni.

Mándó Milán – Minner.hu

Csavartunk egy kicsit a formátumon, 3 üzleti hír és heti egy hosszabb adás helyett rövidebb epizóddal jelentkezünk, amiben csak egy témát, de részletesebben kitárgyalunk. Ilyen 20 perc körüli adásból viszont már hetente kettővel találkozhatsz majd! Jelezd nekünk, tetszik-e ez az újítás, és milyen témát látnál még szívesen kivesézve.

A mikrofonok mögött Mándó Milán, Nyiri Donát és Sólyom Eszter.

A podcast elérhetősége

A podcastot eléred Youtube-on itt, Spotify-on itt, Apple Podcasten, vagy az alábbi lejátszók egyikén:

Digiméter 2024 tavaszi felmérés

Kijött a Digiméter új, 2024 tavaszi kutatása, ami a hazai kis- és középvállalkozások digitális fejlettségét veszi számba. Az idei felmérés célcsoportja 5-249 főt foglalkoztató, nettó 18 milliárd Ft alatti árbevételű cégek voltak. 600 céget kérdeztek meg telefonos interjúk formájában, az adatok országosan reprezentatívak.

A magyar kkv-k digitális fejlettsége összességében nem változott jelentősen 2022 szeptembere, az utolsó általános Digiméter mérés óta. 2022-höz képest kevesebb cégnek van webáruháza, míg jelentősen növekedett a Google Cégprofil fiókkal rendelkezők aránya, meghaladva a 2021-es szintet is. Érdekes, hogy jelentősen csökkent az online ügyfélszerző eszközök használata és az online hirdető cégek aránya is – utóbbi a Facebook hirdetések visszaeséséből adódik –, valamint kevesebben értékesítenek online, mint korábban. A teljes minta általános Digiméter indexe (százfokú skálán) 40-es, ez megegyezik a 2021-es szinttel.

Van hová fejlődni: se honlap, se social, se hirdetés

A podcast beszélgetésben kiemeltük, hogy a digitális jelenlét 2022-höz képest csökkent, nagyobb lett a se honlappal, se webáruházzal nem rendelkezők aránya (27%, ami visszaesés a 22-es 20%-ról a 21-es szintre). 44%-uk a honlapot vagy webáruházat 4-6 hónapnál is ritkábban, alkalmilag frissíti.

A cégek közel fele (44%) nem rendelkezik közösségi média fiókkall. Az arány statisztikailag nem változott 2022-höz (45%) képest. Továbbra is a vállalkozások fele (51%) van fenn a Facebookon, emellett hetedük (15%) Instagramon. A LinkedIn jelenlét maradt alacsony (8%), viszont 2022-höz képest szignifikáns mértékben növekedett. A közösségi médiában jelenlévő cégek harmada (32%) legalább hetente feltölt új (nem fizetett) tartalmat. 38% azonban csak 2-3 hónapnál ritkábban, alkalmilag.

Online a cégek bő kétötöde (42%) hirdetett az elmúlt egy évben, ebben nincs érdemi eltérés a korábbi évekhez viszonyítva. A hirdetők 34%-a erre csak egy felületet használ, jellemzően vagy Facebookot vagy Google Adset. Két felületen csak 5%, legalább hármon csak 3% hirdet. 51% egyáltalán nem folytat hirdetési tevékenységet.

A podcastban Milán arra világított rá, hogy valószínűleg a weboldal stratégia hiánya is okozhatja ezeket a rossz adatokat. Tehát a piaci szereplőknél hiányzik az az információ, hogy mire is kellene használni a weboldalt, hogyan illesszük be az üzleti stratégiánkba.

Mi van akkor, ha egy másik piaci szereplő túl hangos lesz a weben és ezzel aláássa az addig mondjuk jól működő ajánlási vevőszerző módszered?

Saját belsős mini kutatás alapján kiderült, hogy a cégek kevés hirdetést futtatnak egyszerre (átlag 1-4, azok között akik hirdetnek – pl. Facebook). Eközben a következő kutatás rávilágít, hogy többszörösét kellene futtatni. Az Adroll (hirdetési platform) 2017-es tanulmánya alapján a sikeres vállalkozók 70%-a több mint 10 hirdetést futtat egyszerre, amivel magasabb konverziót érnek el. 

Ha egy cég fent van Facebookon és 4 hónapja nem posztolt, akkor azt érzik az emberek, hogy ez a cég lehet bezárt. Tapasztalatunk alapján az is gondot okoz a cégeknek, hogy túlságosan sok időt fektetnek egy poszt elkészítésére, ami miatt nem posztolnak eleget. Egy poszt 5-10 perc maximum, ha hirdeted is akkor kell több időt rászánni.

További érdekes statisztikák

  • A cégek negyede (25%) alkalmazott az elmúlt egy évben valamilyen online ügyfélszerző eszközt, ez visszaesésnek minősül a 2022-ben mért 34 százalékhoz képest.
  • A Google Cégprofillal rendelkező cégek száma azonban jelentősen növekedett 2022 óta (23-ról 34%). Google Mapsen 31%-uk található meg.
  • Csökkent azoknak az aránya, akik rendelkeznek központi email címmel vállalati domainnel (77-ről 69%)
  • Digitális tudástárral változatlanul tízből három (31%) vállalkozás rendelkezik.
  • Nőt a home office aránya, a cégek 31%-nál legalább egy fő dolgozik legalább egy napot otthonról.
  • A cégek harmada (35%) rendelkezik vállalatirányítási rendszerrel, jellemzően az 50 fő feletti és 1 milliárd árbevétel fölötti cégek (ez megegyezik a 2021-es aránnyal)
  • Tízből hat (63%) cég rendszeresen figyeli a működése során keletkező adatokat, döntően Excellel vagy hasonló táblázatkezelővel. (Vagy fordított szempontból: 10-ből 4 nem figyeli a saját adatait!)

A teljes riportot rengeteg további adattal itt találod: Digiméter 2024 tavasz

Csak 13% használ közösségi médiát?

Milán a podcast beszélgetésben egy másik felmérésre hivatkozott. Az Egyensúly Intézet 2023-as tanulmánya is hasonló eredményekre jutott. Ebből kiderül, hogy Magyarországon a kkv-k csupán egyharmada rendelkezik legalább „alapszintű digitális intenzitással”, miközben az EU átlag 55%. 

Ha a közösségi média használatot nézzük a cégek körében, akkor az EU átlag 29% (összes vállalkozáshoz képest), itthon ez az arány 13%! Mindössze a cégek 13%-a használ közösségi médiát a marketingjében. Nem azt mondjuk, hogy mindenkinek kell, de a 13% feltűnően alacsony. A nehézipar vagy mondjuk egy benzinkút marketingje, sales-e valóban lehet, hogy nem a social mediában fog épülni – bár itt jusson eszünkbe, hogy ezeknek a helyeknek nemcsak az ügyfeleik, de a potenciális alkalmazottak felé is kell marketingelniük magukat, a toborzásra pedig jó felület a közösségi média.

A felmérés forrása, illetve további ötletek a digitalizációról, mint lehetőségről: 8500 milliárd forinttal bővül 2030-ig a gazdaság. Te kiveszed a részed? Mi igen!

Régen még megtehette egy vállalkozó, hogy intuíciók alapján döntött, megérzésből, de ma már adatalapú döntésekkel tud csak sikert elérni. Például, ha azt látod, hogy 20-30% a megnyitási arány a hírlevél marketingben, akkor nem azt mondod, hogy de én nem olvasok hírlevelet, hanem azt, hogy az jó nézzük meg. Vagy legyintesz, hogy nem érdemes külön-külön személyes megbeszéléseket tartani (1/1 meeting) a munkatársakkal. Eközben a kutatások azt mutatják, hogy a vezetők 70%-a 7-10 pontot ad arra, hogy mennyire pozitív hatása van az ilyen 1/1-es meetingeknek (10-es skálán). A Microsoft és a Cisco belső kutatásából pedig az derült ki, hogy akik részt vettek ilyen privát teljesítményértékelésen ők elkötelezettebbek voltak olyan társaiknál, akik nem.

Kapcsolódó cikk az 1/1 meetingekről: Útmutató a következő one-on-one meetingedhez. Így hozd ki a legtöbbet az 1/1-es megbeszélésekből vezetőként!

A digitalizáció versenyképességi kérdés

Amire rávilágít a tavaszi Digiméter kutatás és a beszélgetésünk is, az az, hogy a digitalizáció bármilyen elcsépelten hangzik még mindig egy versenyképességi kérdés.

A digitalizáció önmagában nem egy mindenek feletti cél, de eszköz a fejlődéshez, hogy egy cég jobban működjön, profitabilisebb legyen, könnyebb legyen az ügyintézés… és a többi. Nincs azonban egy általános, mindenkire érvényes digitalizációs folyamat amin minden cégnek át kell esnie. Nem tudunk olyan csekklistát írni, amin ha egy cég mindent kipipál, akkor hátradőlhet, hogy kész, digitalizáltak lettünk.

Fontos az is, hogy nem céget digitalizálunk, hanem folyamatokat. Nem lehet megspórolni azt a házi feladatot, hogy egy cégvezető tisztában legyen a saját cégének tevékenységével, üzleti modelljével, kulcsfolyamataival. Egyszerűnek hangzik, mégis nagyon sok helyen ezek nincsenek lefektetve, hiányosak a folyamatleírások, vagy ha vannak akkor kérdés, egyáltalán használják-e azokat az alkalmazottak.

Ennek a hogyanjáról részletesen beszélgettünk Pintér Robesszel, a Digiméter szakmai vezetőjével az egy évvel ezelőtti, 2023 tavaszi Digiméter kutatás kapcsán. A beszélgetést és annak írásos tanulságait itt találod: “A digitalizáció versenyképességi kérdés” –  Interjú Pintér Robesszel a Digimétertől

Van még ilyen cikk, téma?

Források:
Digiméter 2024 tavasz
Egyensúly Intézet
Inc.com

Sólyom Eszter
Sólyom Eszter
A MinnerAkadémia színfalai mögött azon dolgozom, hogy a legfontosabb információk a lehető legjobb minőségben jussanak el hozzád. A Minneren előszeretettel írok cégkultúráról, társadalmi felelősségvállalásról, szervezetfejlesztésről.