KezdőlapE-kereskedelemTermékajánló chatboton keresztül. Perszonalizált üzenet

Termékajánló chatboton keresztül. Perszonalizált üzenet

-

Perszonalizáció. Tudtad, hogy ez volt az év marketing szava 2019-ben? (Igen, már ilyen is van…). De nem véletlenül választották ezt az év marketing szavának, hiszen már 2019-ben is nélkülözhetetlen volt alkalmazni a sikeres kampányok kivitelezéséhez, hiszen sokkal nagyobb eséllyel tudunk valakit érdeklődőből vásárlóvá varázsolni, ha tudjuk, hogy mit keres éppen vagy mit szeret általánosságban.

Ez 2021 utolsó negyedévében csak tovább fokozódik, főleg az e-kereskedelemben és most itt van egy 3 lépéses folyamat, hogy hogyan tudsz te is perszonalizált és szegmentált kampányokat futtatni Messenger chatbot segítségével.

Chatbot megoldást fogunk most bemutatni. Én Benkő Bence vagyok, a Minner Chatbot Marketing képzés oktatója, szakértője, valamint a ChatBee alapítója, aktívan foglalkozok chatbot marketinggel.

1. Elemezd a jelenlegi vásárlóidat és rendeléseidet

Ez egy izgalmas kutatás lehet számodra és nem mellesleg elengedhetetlen ahhoz, hogy fel tudj építeni egy sikeres perszonalizált és automatikus értékesítő rendszert.

Amiket érdemes megvizsgálnod és összegyűjtened, mielőtt fejest ugranál a megvalósításba:

  • Mennyire bonyolultak a termékeid, mennyire nehéz egy laikus számára kiválasztani a megfelelőt? Mennyi információ érhető el a te oldaladon az adott termékről, szemben a konkurenciával?
  • Milyen kérdéseket szoktak neked feltenni a vásárlók, mielőtt leadnák a rendelést, ami a termékkel és annak funkcióval kapcsolatosak?
  • Mik a legnépszerűbb húzó termékeid egy adott kategóriában, amit a leginkább keresnek vagy amit te is jó szívvel ajánlanál az érdeklődőidnek? Itt kategóriánként, ha ki tudsz gyűjteni 2-4 terméket már nagyon jó vagy.

Ha ezekkel meg vagy, akkor ugorhatsz is a következő pontra, ami:

2. Állíts össze egy 2-5 kérdésből álló kérdőívet, amiből le tudod szűrni a vásárlóid igényeit

Itt van egy példa egy okosórákat értékesítő webáruház chatbotjából, amit a chatbotos ügynökségünkkel készítettünk (Chatbee) és már több, mint 3000 ember töltötte ki:

Egy ehhez hasonló kérdéssort te is össze tudsz írni, ami rövid és a legfőbb terméktulajdonságokra le tudsz vele szűrni. Háttérben pedig a Manychatben különböző Tagekkel (címkékkel) meg tudod jelölni a kitöltőket, tehát aki arra kattint, hogy férfi termékeket keres, azt megjelölöd egy Taggel, hogy “Kvíz » Férfi terméket keres”. 

Minden egyes kérdésnél meg tudod jelölni a válaszaikat, azaz szegmentálni tudod őket. A szegmentálásnak pedig a kvíz végén lesz értelme, ahol majd egy szűrőlogika segítségével perszonalizált termékeket tudsz küldeni a látogatóidnak.

Itt is van még egy részlet egy számítógépeket és laptopokat értékesítő webshop chatbotos kvíz kampányából.

Itt látod is élesben, hogy a zöld mezőben történik egy szűrés, azaz megnézi a chatbot, hogy mire is kattintott előbb a látogató és azt utána megjelöljük egy Taggel, címkével, pl.: Laptopot keres.

A kvíznek a végén pedig a kiértékelésnél egy, a képen látható szűrőlogikát alkalmazva megnézhetjük, hogy például az adott látogató válaszai alapján:

  • Címke = Laptopot keres
  • Címke = Tanulásra keres gépet
  • Címke = Windows operációs rendszerrel keres

Így, a chatbotban felépítünk egy olyan üzenetet, amiben olyan laptopokat teszünk be előre a látogatónak, amik ezeknek a fő kritériumoknak megfelelnek és ez azt eredményezi majd, hogy:

  • Szívesebben és nagyobb konverziós aránnyal kattint át a termékoldalra
  • Egy olyan terméket mutatunk neki először, ami szinte biztosan tetszeni fog neki, így nagyobb eséllyel vásárol, mert nem kell végigböngésznie 20 másik termékoldalt
  • Megjegyzi, hogy milyen készségesen segítettek neki a termékkeresésben privátban és ezáltal örökké a rajongótok lesz.

A chatboton belüli szövegeket úgy is megírhatod, mintha tényleg egy valódi munkatárssal beszélne, és akkor ehhez hasonló reakciók jöhetnek a kvíz kitöltőktől:

Ez most lehet egy kicsit bonyolultnak tűnik számodra, de nyugi, nem kell felépíteni egy új termékszűrőt, vagy 150 variációt egyesével megcsinálnod. 

A pareto elvet követve fókuszálj a termékeid/szolgáltatásaid 20%-ra, ami az eredményeid 80%-át tudják majd hozni.

Milán a Karcher márka Facebook oldal elemzésnél is említette, hogy a cég termékválasztó kvízt alkalmaz. Sőt láthatsz is néhány képernyőfotót abban a cikkben, de érdemes élőben is kipróbálnod: A Kärcher Facebook marketingjének elemzése

További képek erről a Karcher FB elemzés cikkben.

3. Juttasd el a célközönségedhez ezt a kvízt

Ha már elkészültél a termékajánló kvízeddel, akkor ezt el is kell juttatni a célközönségedhez, hogy minél többen kitöltsék és a végén pedig vásároljanak. Erre több mód is elérhető számodra:

  • Egy pop-upból a weboldaladon áthozod a látogatókat a chatbototodba és ott tölteted ki velük.
  • Felteszel egy Messengeres chatablakot az oldalara és a weboldalon keresztül, a chatablakban töltik ki a látogatók.
  • Behirdeted Facebookon keresztül a kvízt és onnan szerezel rögtön minőségi érdeklődőket. (Ennél a számítógépes cégnél 16x-es megtérüléssel tudtuk futtatni ez a chatbotos kampányt Facebokon, szemben a 3-5x-es megtérüléssel futó, chatbot nélküli kampányaikkal.)

Mi van, ha nem webshopod van? Akkor is működhet?

Még szép! Nem csak webshopoknál hatékony egy ilyen kvíz kampány, hanem akkor is, ha szolgáltató vagy, vagy éppen bármilyen “hagyományos” vállalkozásod van.

Pár ötlet még más iparágakból, hogy beinduljon a fantáziád:

  • Autókereskedés: Itt lehet készíteni egy olyan kvízt, ami leszűri az embereket, hogy milyen autót szeretnének venni, mennyiért és mikor, majd a válaszok alapján egy értékesítő keresi már meg az érdeklődőt a kívánt kapcsolattartási módon. De lehet lazább autós kvízeket is használni, amolyan trivia kvízeket, például: Mennyire ismered a BMW márkát, autódat?
  • Cukrászda: Mondjuk egy süti kvíz, ahol az érdeklődő tudását és preferenciát lehet kikérdezni sütis témában és a végén lehet neki adni egy kupont a kedvenc sütijéhez, ami abban az adott cukrászdában pont a legfinomabb egész Budapesten. E-mail címet is elkérhetünk a kuponért cserébe a kvíz végén, így ha lesz a jövőben akció, akkor arról is lehet már értesíteni közvetlen.
  • Marketing kivitelezés: Tegyük fel, hogy szabadúszó vagy és SEO-ra specializálódtál és webshopokkal szeretsz együtt dolgozni. Össze tudsz tenni pár izgalmas előkvalifáló kérdést, hogy mennyire érné meg befektetni az érdeklődő webshop tulajnak a SEO-ba. Akár egy mini kalkulátort is össze tudsz tenni, amiből egyből visszaküld a chatbotod egy választ és a végén elkéri az elérhetőségeit az érdeklődőnek egy ingyenes konzultációra. Bumm!
  • Fodrász: Különböző frizurák közül választhat a felhasználó a chatboton keresztül, még további kérdéseket is felteszel neki.

Remélem, hogy tetszettek a kampányötletek. Ha pedig szeretnél elmélyedni a chatbot fejlesztés rejtelmeibe és ezeket mind meg is tanulnád, akkor várunk a legújabb kurzusunkban! 

Kapcsolódó cikkek

Forrás: Statista
Fotó: Envato License

Benkő Bence
Benkő Bence
Több éve foglalkozom chatbot marketinggel. A Chatbee nevű chatbot-fejlesztő ügynökségemben 2 fix csapattaggal és több alvállalkozó partnerrel dolgozunk együtt és csak az elmúlt 1 évben a rendszereink 70 millió Ft extra bevételt és 120.000 minőségi feliratkozót szereztek megbízóinknak. Hiszem, hogy a chatbot marketing működik és velünk marad még jó ideig, legalábbis a számok egyértelműen ezt mutatják.

További friss cikkek

A Z generáció közel fele 3-4 évet maradna egy cégnél és inkább több helyen...

Átfogó kutatás készült a Z generáció munkavállalói preferenciáiról: életre szóló lojalitás helyett önmegvalósítás! Hazai viszonylatban az egyik legátfogóbb munkaerőpiaci tanulmány jelent meg, mely a Z...

4 kérdés mielőtt zöld utat adnál egy újabb projektnek

A stratégiai tervezés egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben a szervezet jövőjét hivatott biztosítani, döntései gyakran ingoványos talajra épülnek: feltételezésekre, megérzésekre és reményekre. Te is...

Hogyan lett sikeres a Vakvarjú? Sikeres cégek

13 milliárd forint éves árbevétel vendéglátásból (cégcsoport szintjén)? Felkapod azonnal a fejed, főleg miután megtudod, hogy ez a hagyományos gasztronómiai piacból sikerül elérni a...

Az Amazon AI chatbotja 10 milliárd plusz bevételt generál éves szinten! Hogyan?

Napjainkban minden a mesterséges intelligenciáról szól, de a nagy kérdés továbbra is az, hogyan tudják a vállalatok hatékonyan pénzre váltani a technológiát az infrastruktúrán...

Pénz locsolás a Metánál, repülőrajt és termékfejlesztési stoppok

Nemrég írtunk arról, hogy az Apple hogy került kreatív válságba , mert tíz éve nem tudtak előállni egy igazi "bestsellerrel", az új termékeik (mint...

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett 

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély.  A Blochamps Capital korábbi prognózisa köszön vissza az MNB és a KSH...

Ebbe még a Cápák is beszálltak. Hogy áll most a Forever Hands? Nagy biznisz?...

Készszoborból eladni évente több tízezer darabot? Kiderült nem is csengett le néhány év alatt ez a termék, a cégvezető Kállai Jankó szépen egyengeti a...

Reklámtörténetek #4 – Cola Wars, Whopper Detour, és az Audi-BMW óriásplakát-párbaj

Folytatjuk a reklámtörténetek sorozatunkat, ami a mostani cikkben inkább reklámcsatákká változik. Az előző részekben láttuk, hogyan lehet turmixgépet eladni iPhone-ok szétzúzásával, hogyan dobol egy...

AI ügynökök már a böngésződben is, de ez miért nem jó neked (még)

Az AI-alapú böngészők, mint például az OpenAI nemrég bemutatott Atlasa, sokak szerint egy ígéretes jövőképet festenek elénk… Ahelyett, hogy a "kék linkek tengerében" elveszve...

Német lakások magyar kézben. Ingatlanbefektetés másként. Hamarosan a magyar tőzsdén – Available Zrt.

Lehet egy magyar vállalkozásnak német ingatlanportfóliója, sőt, még tőzsdére is mehet? Vida Imre szerint igen, csak tudni kell, hogyan kell másképp gondolkodni a befektetésekről....

Munka mellett mellékes. Melyik szolgáltatásra keresnek rá sokan?

Gondolkodtál valamilyen szolgáltatás beindításán? Digitális szaki, virtuáiis asszisztens, coach, masszőr... melyikre van elég kereslet? Nem kell ezen morfondíroznod, mert mi utána néztünk neked, és...

Akár 90 nap múlva is elég fizetni. A vállalkozók kaptak egy új pénzügyi lehetőséget. 

Ismerős érzés, amikor minden jól halad a cégedben, aztán hirtelen megakad valami a pénzáramlásban? A vevők még nem fizettek, de közben jönnének a számlák,...

Az első milliómtól a 400 milliós ajándékgyárig: Gyetvai Szilárd, a Lovenir alapítójának üzleti gondolatai

Webfejlesztőből lett ajándékgyáros és már éves szinten 50 000 rendelésnél járnak, vagyis 136 rendelés naponta. Gyetvai Szilárd a Lovenir vállalkozás tulajdonosa a vendégem, aki...