De akár azt is mondhatjuk, hogy 0:2 az állás. Egy biztos, a következő hónapokban nem sok befektető mer részvényeket shortolni (értsd árfolyamesésre spekulálás). 2020 márciusa óta a tőzsde is nagy változásokon ment keresztül. Az új kisbefektetők már nem a Bloomberg-et nézik, vagy a CNBC-t, hanem online fórumokon (Reddit), vagy a közösségi médiából tájékozódna egy-egy részvényről. Ez óriási változást is hozott, sőt a napokban derült ki, hogy óriási mozgást tud elindítani akár egy fórum is. A cikk végén hozok plusz Minneres információt, amit biztosan nem olvastál más hazai oldalon, sőt lehet nemzetközi cikkben sem.
Mi történt?
A GameStop (GME) vállalkozás az utóbbi időben nem szárnyalt, a befektetők már teljesen temették is, a részvényét is. És természetesen annak módja szerint sok hedge fund és nagy befektető elkezdte shortolni a részvényt, mondván, mikor földbe áll, csődöt jelent, rengeteget kaszálnak.
Aztán jöttek az új tőzsdetitánok! Az új igazsságosztók
2021 január elején elkezdték fórumokon hangoztatni, hogy érdemes befektetni a GameStopba, és kezdjék el vásárolni, felsrófolni az árat, mert alulárazott a részvény. Ez sikerült is, év elején még alig 17 dollár volt, most 333 dolláron áll, pedig még csak január 29-e van a cikk megírásakor.
Egyik fő indok az volt, hogy a nagy hedge fund-ok és befektetőcégek a fórumozók szerint manipulálják azzal az árfolyamot, hogy short pozíciót helyeznek el, vagyis az árfolyam esésre spekulálnak. Sőt ezzel még rosszat is tesznek. Na de majd ők, felnyomják az árat, és igazságot teremtetnek.
Elon Musk is beszállt a játékba,
belinkelte Twitteren a r/wallstreetbets Reddit fórumot, ami egyik kiindulási pontja volt az árfolyam felsrófolásának.
A shortolók kapitulálnak. Az egyik legnagyobb short pozícióval rendelkező Melvin Capital befektetőcéget 2,75 milliárd dollárral kellett kisegítenie két versenytársának, a Citadelnek és a Point72 Asset Managmentnek, máskülönben a befektetők elpártolnak tőle. A Melvin kapitulált és zárta a short pozíciókat. Egyébként az ilyen short pozíciókkal elég sokat keresett az elmúlt években a cég, kétszámjegyű hozamokat ért el. Több ilyen cég is van, akik csak ilyen short ügyletekre állnak rá. De tudni kell, hogy ez egy olyan ügylet (mármint a short), hogy zárásakor valójában vételi pozíciók nyílnak, tehát ez szintén megdobta az árfolyamot.
Hasonló eset tehát megtörténhet, ennek hajtó ereje a sok új kisbefektető, továbbá az olyan új tőzsdeplatformok terjedése, mint a Robinhood, vagy a Revolut, vagy éppen az Etoro is nagyon népszerű a kisbefektetők körében. Sportfogadásra most kisebb a lehetőség, hát akkor ott a tőzsde.
Olyan részvényekbe fektetnek az új tőzsdetitánok, amikbe egy hagyományos, régi motoros kisbefektetőnek esze ágába sem lenne. Korábbi példa a Hertz részvény, amit felpumpáltak, majd beesett, és most a tőzsdén kívül kereskedhető csak a részvénye (OTC piac).
+érdekesség: A Bitcoin-nál is megfigyelhető, hogy akár tovább nőhet az árfolyam és több cikluson keresztül is buborék alakulhat ki. Sőt ott meg is maradhat ez a buborékfújás metódus. 2020 óta a részvénypiac szintén érdekes turbulenciát ír le, a kisbefektetők teljesen felsrófolták a részvények árfolyamát, és mivel ez már egy trend, kitarthat 2-3 évig is akár. Főleg azért is, mert az említett Reddit fórumot több mint 1,3 millióan követik már.
Lejjebb láthatod, hogy folytatódik a sztori! Rövid, instant posztokban helyzetjelentéseket, és ezeket összegyűjtöttem.
Minner tipp – ezt érdemes figyelni, ha hasonlóba be akarsz csatlakozni
Először is fontos! Nagyon veszélyes így befektetni, mert például a GameStop ettől még nem jó cég, tényleg csődbe is mehet akár, hiába magas az árfolyama. Tehát csak annyit fektess be, amennyi elvesztését túl tudod élni.
A következő hónapokban egészen biztosan folytatódhat (ha valahogy elejét nem veszik a hatóságok pl. Amerikai Tőzsdefelügyelet) az árfolyam feltornázási láz, mármint más részvényekkel kapcsolatban.
Egyrészt figyelni érdemes a r/wallstreetbets Reddit fórumot, de akár Elon Musk-ot is, de vannak különböző TikTok profilok is (érdemes #-re rákeresni, akár a fenti fórum nevére).
A másik megerősítés az, ha figyeled azokat a részvényeket, amelyekben nagyobb short állomány van, sőt ha látod ezeken a fórumokon, közösségi médiában azoknak a részvényeknek a nevét, akkor még inkább érdemes figyelni. A fintel.io -n az adott részvénynél a Short interest részben látod a short pozíciókat az adott cég esetében. A GameStop részvénynél látszik egy nagyobb short pozíció (Volume) kiugrás tavaly augusztusban. Amikor 1 éven belül 40%-ot megugorja a short állomány, ott bizony van keresni való!
Továbbá látod például azt is, hogy a StockTwits oldalon is kezdik felkapni. Látható, hogy már január 14-17 körül megugrott a „posztok” száma a részvénynél a StockTwits oldalon.
Továbbá érdemes rákeresni a High Short Interest Stocks kifejezésre és keresni azokat a részvényeket, ahol magas a short arány, megugrott (40%-nál nagyobb), mert ott lehet ismét lecsapnak a kisbefektetők, bár azt úgy is látjuk ezeken a fórumokon.
Például ilyen a SunPower (SPWR). A részvényre nemrég nagyobb short állomány került a Fintel.io szerint (tavaly november). Január óta az árfolyam duplázódott.
A GameStop sztori friss információk:
[ptb type=”minner_instant” orderby=”date” order=”desc” offset=”0″ posts_per_page=”40″ style=”list-post” logic=”or” ptb_tax_cimke=”GameStop”]Forrás: Yahoo, Finance, G7, 444.hu, Bloomberg
Fotó: Mike Mozart/Flickr