Üzleti könyvajánló #1. Szervezzük újra – Hogyan versenyezz a lehetetlent nem ismerő új konkurenciával?

Dátum

Megosztás

Azon gondolkodtam, hogy miként lehet úgy igazán minneres üzleti könyvajánlókat írni. Nem is kellett sokat várni az ötletre, hiszen a cél, hogy ne a rongyosra ajánlott könyveket ajánljuk, amiket már máshol is láttál. Persze biztosan lesz olyan is, hiszen vannak tényleg nagyon jó, ikonikus könyvek. Na, de még beleviszünk egy Minner megoldást, úgy mutatjuk be a könyveket, ahogy azt még előttünk senki.

Így egy új kategória is születik a Minneren, méghozzá kreatívan a Könyvajánló nevet fogja kapni. A cél az, hogy legyen egy top 52 lista, amit most érdemes elolvasnia egy magyar vállalkozónak, cégvezetőnek, menedzsernek. Igen, minden hétre 1., ügyelve arra, hogy a cég teljes működésére hatással legyenek az olvasottak. A bónusz még az, hogy több könyv is szerepel egy-egy ajánlóban, sőt a közöttük lévő összefüggéseket is bemutatjuk, de ezt most látod is.

Szervezzük újra – Vállalkozások az állandósult diszrupció korában – Constantinos C. Markides

A könyvnek én a cikkben új címet is adtam. Az eredeti ez: Szervezzük újra – Vállalkozások az állandósult diszrupció korában

A könyv kiadójától olyan jó ár / érték arányban tudjuk beszerezi, hogy el se olvasd az ajánlót. Hidd el nekem, kell neked! Na jó csak viccelek, nem kell neked minden áron, aktuális cégfázistól is függ, pont erről szól ez a könyvajánló sorozat. Itt tudod beszerezni a könyvet, kiadó: Pallas Athéné

Miről szól a könyv? Mit kutat? Hová tudod beilleszteni a vállalkozásodba?

Fontos! Nem szeretném összefoglalni a könyvet, még csak a példákat sem fogom kiemelni. Na jó, egyet igen 🙂 A könyvet nem tudtam letenni, annyi példa volt, és amikor a 200. oldalon jársz, azt mondod magadban: úgy olvastam volna még, szóval azt érzed majd, mint amit a Minneren mindig.

A Szervezzük újra könyv arról szól, hogy a gyorsuló vállalati diszrupció vagyis a piacok átalakulása ma sokkal gyorsabb, mint korábban. Erre miként tud reagálni egy több éve működő vállalkozás, egy nagy szervezet.

Míg 10-20 évvel ezelőtt a vállalkozások a termékfejlesztéssel, üzleti modell átalakítással ráértek akár több évtizedet is várni, ez most felgyorsult és már 7 éves ciklusok vannak. Ennek oka a legtöbb területen az alacsonyabb belépési küszöb, a digitális fejlődés. Az új piaci szereplők, megoldások diszrupciós (romboló) tevékenysége sok szektort átalakít, ami lényegében úgy csapódik le, hogy azok a piaci szereplők, akik nem reagálnak a változásra, megcsappanó forgalmat tapasztalnak, aztán jön a kapkodás. A könyv ezt mutatja be, hogy egy diszruptív piacon egy vállalkozás hogyan tudja lereagálni az új piaci szereplők irányából jövő támadásokat.

Egy izgalmas statisztikát is mutat a könyv, hogy annyira felgyorsult minden, hogy szempillantás alatt be tud robbanni egy új piaci szereplő. Bármelyik bokorból kiugorhat az új konkurencia, akire csak legyintesz, de ő nem ismer lehetetlent és csak azt látod valamiért csökken a bevétel, nehezen jönnek a számok. Aztán egyszer csak loholsz utána (de az már lehet késő).

Szervezzük újra c. könyv 12. oldal

A könyv nem veszélyként tekint a diszrupcióra (új piaci szereplők piacromboló tevékenysége), hanem azt sugallja, hogy lehetőségként tekintsünk rá. Hogy emiatt ki tudjuk tisztítani a termékportfóliónkat, hogy fejleszteni tudjuk a szervezetünket, hogy még hatékonyabban működhetünk, ha elkezdünk reagálni piaci változásokra.

A könyvben szó esik a szervezetfejlesztésről, cégkultúráról és a misszióról. Ezt a témát kevés menedzsment könyvben fogják meg ennyire kézzel foghatóan. Pedig a cégfejlesztéshez, a megjelenő új konkurencia támadására úgy tudunk csak reagálni, hogy a szervezetet is fejlesztjük (a munkatársakat).

A könyv nem receptkönyv, de megmutatja azt, hogy mivel kell foglalkoznod akkor, ha éppen a piacromboló új szereplőkkel van gondod. Ami látható volt a példák alapján, hogyha versenyben akarunk maradni, akkor a cégkultúrát fejlesztenünk kell. Sok cég abba bukott bele, amikor a munkatársak nem voltak tisztában pontosan a cég stratégiai céljaival, sőt a missziójával.

Kinek ajánlom? Hol tudod használni?

  • Ha már több éve a piacon vagy és éppen termékfejlesztés előtt állsz, ha látod nagy innováció történik éppen a piacodon, akkor ez a könyv segíteni fog abban, hogy megtaláld az utadat. Hogy tudd milyen tényezőkkel kell foglalkozni, mit kell fejleszteni. Nem tudod éppen milyen kérdéseket kell feltenned, hogy biztos jó irányba mész-e, hogy merre indulj? A könyvben kapsz erre útmutatót, hogy miként tudod „megköpködni” a saját ötleteidet. Ha szeretnél olyan cégkultúrát kialakítani, aminek lételeme, rutinja az, hogy folyton újításokat tesztel, és vezet be.
  • Ha még csak 1-2 éves a vállalkozásod, akkor MÉG RÁÉRSZ ezt elolvasni, maximum a sok példa igazán üzleti flow-ban hoz, de neked most valami más könyv kell. Például a Nike sztori-t olvasd akkor!
  • Startupper vagy? Tudni akarod, hogy milyen alapok kellenek ahhoz, hogy le tudd dönteni a Góliátot a lábáról? Szeretnél tanulni a szervezeti kultúráról egy más megközelítésből. Hogyan tudsz olyan vállalkozást létrehozni, ami nem másolással lesz nagy, hanem valódi értékteremtéssel. Akkor a könyvet meg kell venned!

A könyvben van egy izgalmas példa, amit imádtam. Tag Heuer és az okosóra piac.

A TAG Heuer és a régimotoros óramárkák joggal félthették a piacukat az okosórák megjelenésétől. Sőt az Apple, mint prémium márka megjelenése is borzolta a kedélyeket. Számomra lenyűgöző, hogy nem kapkodással reagáltak a piacukra betolakodó Apple-re. A néhány száz dolláros Apple Watch ellen valami nagyot kellet kihúzniuk a kalapból, de úgy, hogy a piacukat se veszélyeztessék.

  • Át kellett hidalniuk azt a problémát, hogy egy Tag Heuer óra örök darab, míg egy technológiával felvértezett okosóra szinte eldobható néhány év után.
  • Nem akarták, hogy olcsóbb kategóriába kerüljön a termék.
  • Azt a problémát át kellene hidalniuk, hogy nem értenek a technológiához, programozáshoz. Nincs tapasztalatuk ilyen piacban, ilyen termék piacra dobásában.

Megoldás: TAG Heuer Connected kollekció

  • Moduláris szerkezet cserélhető előlappal. Egy hagyományos, klasszikus Tag Heuer szerkezet, és egy okosóra lapkát kapnak a fogyasztók, amit cserélhetnek.
  • A fejlesztésekben a Google és az Intel volt a partnere az óramárkának.
  • Későbbi okosóra modult könnyedén be tudják szerezni a vásárlók, de anélkül is sokáig használható a készülék.
  • Megoldás: Tag Heuer Connected kollekció. 2015 óta a piacon van már.

A szerző, a könyv értékei

A szerző Constantinos C. Markides a London Business School professzora, ám ez nem jelenti azt, hogy távol áll az üzleti élettől, hogy hiányzik mögüle az üzleti élet valós ritmusának érzése. Amit kiemelnék, hogy elismert tanácsadóról van szó, aki több vállalkozás átalakulásában részt vett, termékfejlesztésben, cégfejlesztésben.

A könyv melyik hasonló írásokhoz csatlakozik:

Ha keressük a kapcsolatokat, amit egyébként a könyvben említ is a szerző, akkor a

  • Kék Óceán stratégia, vagyis a most kapható Kék Óceán váltás című könyv témája hasonlókat boncolgat. Ha nagy távlatból nézem, akkor a Szervezzük újra könyv több területről vizsgálja meg ugyanazt. Ettől még a Kék Óceán váltás című könyvet érdemes elolvasni, sőt kötelező egyébként.
  • Jim Collins Jóból kiváló és Tudatosan kiváló című könyvei szintén ezt a témakört feszegetik. Amelyben egyébként óriási adathalmazból dolgozik és több évtizedre visszamenőleg vizsgálja egyes cégek működését, mondhatni sikerreceptjét.

A könyvhöz egy extra videó is.

Ennek a könyvnek a bemutatójának a kerekasztal beszélgetésén részt vettem. Örültem, hogy felkértek, mert akkor lehet csak később olvasom ezt az izgalmas könyvet.

Szervezzük újra tartalomjegyzéke

Itt tudod beszerezni a könyvet, kiadó: Pallas Athéné

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!