Vállalkozóból alkalmazott. Lehetséges? Ő kell a cégedbe! A leghálásabb és legjobb munkaerőd lesz

Dátum

Megosztás

Amikor egy volt vállalkozó munkát keres, akkor érdekes helyzetet szül az egész. Az önéletrajzában van egy nagy lyuk, hiszen a saját vállalkozásában dolgozott sokáig, rég volt alkalmazotti státuszban. Aztán kérdéseket is felvet: miért is hagyta abba, akkor ő sikertelen és hasonlók. Fontos már itt leszögezni, hogy attól, hogy valaki még magas szinten ért valamihez, nem garancia, hogy azon a területen fel tud építeni egy vállalkozást. Nem is beszélve arról, hogy sok körülmény is befolyásolja a sikert, vagy éppen a váltást vállalkozóból alkalmazottá. Több ilyen munkavállalóval is találkoztam az utóbbi időben, akik korábban saját céget vezettek és most már a

kényelmes alkalmazotti létben vannak.

Igen! Kényelmes, szinte mindenki ezzel a jelzővel illette. Te jó ég, mennyire fura igaz? Sőt valaki azt mondta, hogy olyan mintha nyaralna, vagy szabadságon lenne. Érdekes ez mindazok fényében, hogy azért leszünk pont vállalkozók, azért akarunk céget, hogy végre szabadon dolgozhassunk, ahogy mi akarunk. Aztán ugye egy sikeres vállalkozó az első vállalkozói éveiben többet is dolgozik mint napi 12 óra. Ahogy fent írtam, bármilyen körülmény, piaci átrendeződés közbeszólhat, miért is dönt úgy valaki, hogy véget vet a vállalkozói létnek és újra a napi 8 órás alkalmazotti létet választja.

Mit mondanak a cégek, akik alkalmaznak ex cégvezetőt? A jelenlegi hazai munkaerőpiaci helyzetben már nem is néznek furcsán az ilyen szituációra, mivel egy volt vállalkozóval egy sokoldalú embert kapnak egyből, sőt a munkabírás is nagyobb, hát még a lelkesedés. Utóbbit több cég is kiemelte, hogy sokkal motiváltabban dolgoznak az így felvett munkatársak.

Pont jó időben íródott ez a cikk! Nem csak a fenti miatt lehet jó ötlet alkalmazni volt vállalkozót. Az üzleti trendekben egyre erősödik a cégen belüli vállalkozók alkalmazása. Ez az intrapreneurship. Írtam korábban egy részletes cikket róla, sőt még a Haszon magazinban is publikáltam erről egy tartalmat. Igazából mindegy, hogy meglévő alkalmazott, vagy ex vállalkozóról, cégvezetőről beszélünk az intrapreneurship egy jó terület lehet arra, hogy az alkalmazottad vállalkozó szellemét kihasználva új terméket, szolgáltatást fejlesszen. Így sokkal hatékonyabban, alacsonyabb kockázattal és költséghatékonyan tudsz új piacokra belépni, vagy éppen megerősíteni a mostanit egy új termékkel. De segítheti az innovációt is. A Minner cikket itt éred el. 

Vállalkozóból alkalmazott? Te váltanál?

Akkor kommentelj az alábbi képhez!

Fotó: Envato License

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Brandépítés hozza el a céged következő szárnyalását! Márkaépítés lépései, folyamatai

Rengeteg előnye van a márkaépítésnek, de ami a legszembetűnőbb mind közül, hogy nagyobb reklámköltség nélkül is vevőket tudsz szerezni, továbbá sokkal kiszámíthatóbb bevételed lesz....

Kombucha, Hard Seltzer, kraftsör trendek. Melyikbe éri meg belevágni?

2019 óta kisüzemi, kézműves sörfőzdék arzenálja robbant be a piacra. Több boltban külön szekciót kaptak azok a sörkülönlegességek, amelyek kinézetükkel, ízvilágukkal tűntek ki a...

Fizess azért, hogy felmondjanak!

Még az évezred elején a Zappos nevű online ruha- és cipőkereskedő cég kitalálta, hogy egy bónuszt ajánl fel azoknak, akik felmondanak a betanítási időszak...

Keress mellékest! Képzések, amikkel munka mellett kezdhetsz vállalkozni

Álmodozol a vállalkozásról, de túl nagy ugrásnak tűnik a kényelmes állásodat otthagyni a bizonytalanságért? A megoldás, ha a munkaidőn kívül, először mellékállásban, egyéni vállalkozóként...

7 mítosz a franchise-ról: cáfolva!

Amikor meghalljuk a franchise szót akaratlanul is eszünkbe jutnak a nagy gyorséttermi hálózatok, az óriás üzletláncok, azaz a mai modern franchise. Róluk általában tudjuk,...

Miért nem tud a marketingesed eredményeket szállítani?

Ismerős a következő szituáció? Megbízol egy marketingest vagy marketinges csapatot, ügynökséget az online marketinged kezelésével. A szerződést követően aztán egy olyan szituációval találkozol, mint...

Mivel tűnhet ki egy vállalkozás a tömegből? [+kutatás] [+Podcast]

Hogyan érik el a sikeres vállalkozások, hogy ostromolják őket a vevők? Mennyire jó lenne tudni egy általános, bármikor érvényes receptet igaz? Nehéz a teljes...

Az 5 legnagyobb szervezetfejlesztési és HR hiba, amit a kisvállalkozóknak el kell kerülniük

Amikor belevágtam a munkaerő-felvételbe, felhívtam egy HR-es ismerősömet, és azt mondtam neki: "A marketing után a szervezetfejlesztés, HR olyan, mintha eddig csak egy kávét...

10-ből 7 cég nem éli túl a generációváltást. Te készülsz rá?

Bár az egy család által birtokolt vállalatok és vállalkozások adják globálisan az összes cég 80%-át, nagyon kevés éli túl az alapító kiöregedését. Mindössze 30%...