A Hiventures Budapesten hozza össze a regionális startup ökoszisztémát – podcast

Dátum

Megosztás

A Hiventurest mikrofon végre fogtam! A hazai kockázati tőketársaságról már biztosan hallottál, mert ők látják el tőkével a korai fázisú startupokat, induló vállalkozásokat. Jelenleg már 15 millió forint induló tőkét tudnak biztosítani. Erről is beszélgettünk a Hiventurestől Katona Bence vezérigazgatóval és Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettessel, továbbá a november 7-i regionális startup rendezvényükről, hazai startup sikerekről, ötletekről. Már 2200 startup kereste meg őket és már 250 kapott tőkét (különböző fázisban).

A hanganyag:

Gyere el a november 7-i eseményre és ismerd meg a Hiventures-t, a hazai startup ökoszisztémát, magyar startupokat! REGIONAL STARTUP AND INNOVATION DAY – Erről még részletek lejjebb a leírásban is!

És amiről beszélgettünk a podcastban (rövid összefoglaló, ha éppen nincs időd meghallgatni):

2016-ban indult el a Hiventures a hazai piacon. A céljuk az volt, hogy felpezsdítsék a piacot a befektetői oldalon, minél több innovatív ötletet finanszírozzanak. Az elmúlt 3 évben 2000 startup kereste meg őket. 15 millió Forinttól egésze 1 milliárd forintig tudnak finanszírozást biztosítani. Egészen attól, hogy még csak az ötlet van meg, egészen addig is, hogy a nemzetközi piacra lépést kell megfinanszírozni.

2200 startupból 250 vállalkozást finanszíroztak meg, összesen 20 milliárd forint értékben. 2017-ben kihelyezett befektetéseknél a vállalkozások árbevétele 85%-kal nőtt egy év alatt és a nemzetközi értékesítés 87%-kal nőtt. Már 3 milliárd forint értékben tudtak pénzt bevonni azok a startupok, akikbe ők befektettek, tehát más befektetési társaságok is érdeklődnek a finanszírozott startupok iránt. Sőt már 70 szabadalom került bejegyzésre a befektetett cégeknél, ami magas innovációs tevékenységet mutat.

Beszélgettünk ezekről még részletesebben is, bővebben a podcastban. Amit még ki szeretnék emelni a november 7-i esemény:

REGIONAL STARTUP AND INNOVATION DAY

Az elmúlt évek sikerei után a Hiventures idén ősszel is megrendezi a Közép-Kelet-Európa régió legnagyobb startup networking eseményét, amely minden alkalommal Budapestre vonja a startup világ érdeklődését. Az estét Marvin Liao, a 500 Startups partnere nyitja meg inspiráló előadásával. Marvin a 500 Startups San Francisco-i irodájának akcelerátor programját vezeti, korábban a Yahoo-nál töltött be vezetői pozíciót marketing, reklámstratégia, üzletfejlesztés és kereskedelem területeken.

Az előadás után, az este egyik fénypontja, a Startup and Innovation Award of Hungary díjátadó következik, ahol négy kategóriában kapnak elismerést 2019 legkiemelkedőbb startupjai és startupperei. A legjobb feltörekvő és legígéretesebb startupok kiválasztásánál egy közel 30 fős, tőkebefektetőkből, mentorokból és akcelerátorokból álló szakmai zsűri hozza meg a döntést, az év alapítója díjról a Hiventures képviselői, míg az év női startuppere díjról a wmn.hu női portál olvasói döntenek közönségszavazással. A díjátadó szakmai támogatói a Microsoft, a Budapesti Értéktőzsde és a Vodafone lesznek, a legjobb női vállalkozó díját pedig D.Tóth Kriszta adja majd át a WMN nevében. Az este második felének meghatározó eleme a Get in the Ring! startup verseny régiós döntője lesz, amelynek idén a világ vezető gyógyszer-biotechnológiai vállalata, a Pfizer a fő támogatója, továbbá a döntő szakmai partnerei a Startup Campus globális startup inkubációs program és a közép-kelet-európai régió legnagyobb startup adatbázisát fenntartó Rocketsheperd. A megmérkőző startuppereknek a vállalat kihívására kell innovatív megoldásokkal előállniuk és meggyőzniük a szakmai zsűrit ötletükről. A Pfizer elkötelezett támogatója az innovatív gondolkodásnak és cégen belül is nagy nyitottsággal fogadják az új ötleteket. Többek között ezért is szálltak be a régió egyik legnagyobb pitch versenyébe és határozták meg a fő irányt. A világ egyik legjelentősebb gyógyszer fejlesztője egyrészről az új gyógyszerek felfedezésének, másrészről a klinikai tesztek folyamatának és rendszerének forradalmasításában vár innovatív megoldásokat a csapatoktól. A Regional Startup and Innovation Day jó lehetőséget kínál a startupok és befektetők közötti kapcsolatépítésre, amelyet idén először a résztvevők szervezetten, befektetői speed dating keretein belül is megtehetnek. A körönként 15 perces 1-on-1 beszélgetésekben olyan nemzetközileg elismert cégek képviselői vesznek részt a hazai befektetők mellett, mint a 500 Startups, Speed Invest, Pioneers, Credo Ventures vagy az OTB Ventures. A startupoknak ezáltal jó alkalmuk nyílik a szakmai eszmecserére a világ legismertebb befektetőivel és akár megállapodásokkal is zárhatják az estét.

Gyere el a november 7-i eseményre és ismerd meg a Hiventures-t, a hazai startup ökoszisztémát, magyar startupokat! REGIONAL STARTUP AND INNOVATION DAY – Erről még részletek lejjebb a leírásban is!

Hallgasd meg a podcastot!

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!