Adómentes diákfoglalkoztatás. Olcsóbb a diákmunka mintha kézbe fizetnél?

Dátum

Megosztás

Már most látom, hogy 2022 jó év lesz! Én már biztosan keresni fogok egy lelkes 25 év alatti diákot a cégbe. Sőt lehet a gyakornoki programom elindításának is lesz értelme? Az adómentesség a diákmunka foglalkoztatás esetén olyan szintre lépett, hogy a fizetésnél akkor sem jársz már jobban, hogyha kézbe kapja a pénzt a diák. 

Adókedvezménnyel kompenzálják a tapasztalat hiányát

Bár mi a Minnernél kreatív, digitális munkát végzünk, amihez kell sokszor szakirányú végzettség, tudás, ám én még nem csalódtam az egyetemistákban. Könnyen alkalmazkodtak akár úgy is, hogy éppen akkor keltek fel az iskolapadból. Volt egy érdekes eset néhány hónapja. Gábor az importosunk új munkatársat keresett. Jelentkezett egy diák is, aki gyakornoki idejét töltötte volna Gábor importos cégénél. Az interjú után (segítettem neki interjúztatni, tudod több szem többet lát) beszéltük, hogy a diák, betanul, és még fizetni a bérterheket is… Mondtam már akkor neki, lehet diákszövetkezet kell. Aztán végül felvett egy nem diákot. Na, de majd most! 

Miután néhány hónapja felröppentek az alábbi diákfoglalkoztatást megkönnyítő intézkedések és átbeszéltem a Quantum digitális iskolaszövetkezettel az információkat, egyből elújságoltam neki.

Mit mondott? Csináljuk! Akkor vegyünk fel diákot!

És azt is mondta, hogy erről értesítsek mindenkit, mert ez jó információ, és kinek van még ideje ezeket az információkat is összegyűjteni. Hát igen, ezért van a Minner!

Amit most tudnod kell a kedvező diákfoglalkoztatásról

  • 2022-től az új törvény értelmében 25 év alatt szja-mentesek lesznek a fiatalok, diákmunkások, amennyiben munkából származik a jövedelmük (értsd pl. a tőzsde / befektetés, nem munka). Ezt már biztosan te is hallottad, a médiából többször is.
  • Bár alapvetően “hagyományos munkaviszonyban” nem csak az szja terheli a munkavállaló nettó bérét, hanem a tb, szocho, szakho stb…, mégis van egy foglalkoztatási forma, amire EDDIG csak az SZJA rakódott – ez év decemberéig. Ez nem más, mint a diákmunka. Januártól már az SZJA-nak is búcsút intünk. 
  • A diákmunkás foglalkoztatáshoz két szereplő szükséges. 
    • Egy munkavállaló, akinek van hallgatói vagy tanulói jogviszonya
    • és egy iskolaszövetkezet.
    • Ha a szerződést a szövetkezettel köti a cég (munktáltató, vagyis te) a diák közvetítésére, 2022-től nem vonatkozik a diák bérére semmilyen adó – maximum a szövetkezet díja terheli nettó fizetést.

Járulékmentes, szja mentes, adómentes

Diákmunka előnyei, akár gyakornoki program esetében is

Ezekkel a feltételekkel természetesen rendkívül megéri tanulót, diákot alkalmazni, foglalkoztatni.

Míg egy felnőtt 100 ezer forint nettója közel 200 ezer forint (teljes cégköltséget), addig a diák 100 ezer forint nettója kb. 110 ezer szuperbruttót jelent a cégnek. És minden cégben akad olyan munkakör, amit egy fiatalabb munkavállaló ugyanolyan, ha nem jobban tud elvégezni… Persze tudom ez csak városi legenda (nem), de sok cég minimálbérre jelenti be a munkavállalót és kézbe fizeti neki a bér többi részét. Nos a fenti megoldással az ilyen bizalmatlanságot okozó dolgokat is meg tudjuk szüntetni, legalább a munkavállalók egy részénél. 

Milyen feladatokra alkalmazhatsz diákot?

Nem javasoljuk, hogy az adókedvezményt kihasználva a céged minden pozícióját diákkal töltsd meg. Hiszen nekik nincs még olyan tapasztalatuk, gyakorlatuk, több odafigyelésre és tanításra van szükségük a jó munkavégzéshez. Ráadásul a tanulás lesz a prioritásuk, nem számíthatsz majd a munkaerőre teljes állásban. Akkor mégis mikor, milyen feladatra érdemes diákot alkalmaznod?

  • Gyakornokként egy lendületes, ambíciózus fiatalt vehetsz fel a cégedbe, akit ugyan tanítani, mentorálni kell, de lelkesen fog betanulni, és mire oda kerül, (a céged számára) tökéletes alkalmazott lesz belőle – így később a „teljes értékű” pozíció betöltésének, HR-ezésnek a költségét is megspórolhatod.
  • Adminisztratív tevékenységekkel, monoton feladatokkal is megbízhatsz diákmunkást (neki még lesz türelme ezeket megcsinálni)
  • Időszakos munkák
  • Asszisztencia, munkatámogatás, ha feltorlódik a munka, és nem bírjátok a teljes munkaidős csapattal
  • Egyszerű, nem magas hozzáadott értékű munkák elvégzése, amit tud csinálni rugalmas munkarendben a tanulás mellett

Két módszerrel lehet belevágni a szövetkezeten keresztüli diákfoglalkoztatásba.

  • Egyszerűbb, ha van ismerős diák vagy saját magad akarod végezni a rekrutálást, amint megvan az alkalmas jelentkező, csak felkeresel egy iskolaszövetkezetet és megmondod nekik, hogy ezt a diákot rajtuk keresztül akarod foglalkoztatni. Én a Minnernél biztosan ezt választom. 
  • A második módszer, hogy megmondod az iskolaszövetkezetnek, hogy milyen paraméterű munkára vársz jelentkezőket, akik közül te kiválasztod a megfelelőt. De így belegondolva ez is egy próbát megér. Pont meséltem a Gábornak (tudod Csépe Gábor az import szakértőnk, akiről már fent olvastad, hogy van egy jó ötletem.
  • Ha véletlenül már van diákod, de nem diákmunkásként alkalmazod? Azonnal válts! Éves szinten több százezer forint megtakarítást eredményezhet diákonként neked a váltás. 

A Quantum digitális iskolaszövetkezet

Egy digitális világban digitális iskolaszövetkezet érdemes választani. Ahogy egy ügyfelem fogalmazta néhány hete egy anyagunknál: „Ha nagy dolgot akarsz véghez vinni, ne használj középszerű megoldásokat.”  – én pedig ezt az iskolaszövetkezeteknél mondom.

Az diákszövetkezetek nemcsak az adókedvezmények kiaknázásában, de adminisztrációs terhek csökkentésében is segítenek. Hiszen, mivel ők közvetítik a diákokat cégednek, az összes hatósági lejelentést, bérszámfejtést és egyebet ők végzik. 

A Quantum a leginnovatívabb iskolaszövetkezet Magyarországon, ahol online lehet intézni mindent. Havonta maximum pár percnyi kapcsolattartást kell velük végezni, amiért cserébe minden terhet levesznek a munkáltató válláról diákfoglalkoztatást illetően. Áraik ráadásul igen kedvezőek, hiszen a digitális működés kisebb költségterhet jelent minden érintettnek. 

Összefoglalva tehát,
2022-től adómentesen lehet foglalkoztatni a 25 év alatti diákokat. Ehhez csak egy iskolaszövetkezeti partner kell. Az eredmény pedig nem lesz más, mint több százezer forint megtakarítás és kevesebb adminisztráció! Próbáljuk ki a Quantumot, amit előttünk már több nagyobb cég letesztelt. 5 csillagos értékelések a Google-ben, nem volt még olyan partnerük, aki elment volna tőlük másik iskolaszövetkezethez. Vágjunk is bele, kattints ide!

fotó: Envato License

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...