szombat, január 16, 2021

Igazság a forexről

A leleplező  Forex szeminárium, amely tavaly novemberben került megrendezésre Budapesten. Elsődleges célja az igazság, és a tudás előtérbe helyezése volt.  Azok számára, akik tényleg részleteiben szeretnék látni és megérteni a devizapiac pontos működését, elméleti és gyakorlati szinten.  A rendezvény mentora, coach-a és lektora doc.Ing. Jiří Kubíček volt, aki megosztotta a nyilvánossággal a hosszú éves tapasztalatait. Lényeges pontokat érintve  világította  meg a realitást a kereskedésről és a piaci szereplők érdekeiről. Az előadás tartalma és felépítése lehetővé  tette, hogy a szakmabeli és a laikus közönség is értékes információkkal gazdagodhasson olyan területeken is, amelyről eddig senki nem beszélt, mert érzékeny területnek számítanak a mai napig egyes Forex szereplők számára.

Röviden doc. Ing. Jiří Kubíček-ről és kereskedői múltjáról…

– 1996-tól kereskedik

– cyklikus DNA-val, vektoros és mesterséges intelligenciával rendelkező kereskedési rendszerek megalkotója

– az USA-ban, Oroszországban, Olaszországban, Csehországban és Szlovákiában is tartott előadásokat

– a WSM holding egyik alapítótagja

A rendezvény kapcsán több résztvevő kapott éles számlát, és gyakorlatilag kockázatmentesen kezdhették el  5000 usd-vel  a kereskedést. 4  hónap áll rendelkezésükre, hogy kereskedjenek  és profitot érjenek el, éles körülmények között. A cél, hogy a résztvevők megtapasztalják a kereskedés pszichológiáját és a döntéseik eredményeit.

A 2014. március 27-én megrendezésre kerülő  ingyenes szeminárium (Igazság a forexről II) fő témája lesz a kereskedési számlák kielemzése is.  Ahol a gyakorlati tudás nagyobb teret kap azáltal, hogy általános kereskedési hibákra fény derül. Ezzel is bemutatva, mit csinál a tömeg, és milyen kereskedési alapelvek teszik lehetővé, hogy valaki konzisztensen nyerő legyen a Forexen.

Nézz szembe a korlátaiddal és döntsd le azokat, hogy a következő szintre léphess a fejlődés lépcsőjén! Mi ott leszünk, s Téged is várunk, hogy tudással távozhass.

A döntés hatalma a Tiéd!
Te mit kezdesz vele?

IGAZSÁG A FOREXRŐL II. ingyenes szeminárium
Regisztráció:  www.igazsagaforexrol.hu

A Pr cikket készítette:
Igazsagaforexrol.hu

Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Instant posztok

MinnerInstant

Január 15-én lesz 20 éve, hogy elindult az online enciklopédia. Már több mint 55 millió szócikk található rajta, havonta 22 milliárdos nézettséget tud felmutatni. A Wikipédia adományokból tartja fenn magát, nincsenek rajta reklámok, bár a márkák is jelen vannak rajta.

MinnerInstant

A napokban nagyon népszerű lett a 444.hu egyik tartalma, ami a kiégésről szó. Igazán átfogó anyag lett, csak ajánlani tudom:

Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot – 444.hu

És itt vannak erről a Minner anyagai is:

MinnerInstant

Ezen biztosan felnevetnek a nagyon hívő bitcoinosok. De minden végletet meg kell vizsgálni. Az Azonnali.hu -n egy átfogó cikket találtam a témában, ami körbe rájra az ellen oldalt. Ebből kiragadok most egy részt:

Eddig legalább nyolc Nobel-díjas közgazdász fejtette ki arról véleményét, hogy a bitcoin egy spekulatív lufi, köztük

A cikket itt tudod teljesen elolvasni.

MinnerInstant

Pearson Prentice Hall kutatásából kiderült, hogy az emberek 65%-a az információt csak akkor tudta teljesen feldolgozni, ha az vizualizálva is volt. Ha csak hanggal, vagy csak szöveggel volt, a figyelmük hamar lankadt, elkalandozott, vagy üveges tekintettel bár nézték, agyuk nem fogott fel semmit.

Az MIT kutatóinak mérései alapján egy szempillantás alatt 8 képet is képesek vagyunk feldolgozni. (13 milliszekundum egy kép feldolgozása, 100 milliszekundum egy pislogás. Ugyanezen kutatás szerint az agyunkba továbbított információ 90% -a vizuális, a fennmaradó 10% pedig az érzékeink többi része között oszlik meg (pl. hallás, tapintás…).  

Látod! A kép nekünk is segített! Irány az a cikk, ami még tovább segít ebben: Amikor a vevőd hülyeséget kérdez, amögött még több száz, sőt akár több ezer elszalasztott…

MinnerInstant

Alig 6 napja posztoltam arról, hogy Livermore egykori tanai szerint 30 000-ről 40 000-ig lazán el tud száguldani, mert lendületben van a bitcoin. És valóban. Érdemes elolvasni Jesse Livermore tanairól szóló könyvet, a címe: Egy spekuláns feljegyzései


Megnézem a többi Instant üzleti posztot! 

További friss cikkek