A Harley-Davidsonnak sem a motorok eladásából van a legnagyobb profitja

Tudtad, hogy a Harley-Davidsonnak a legnagyobb haszna, illetve bevétele a kis apró tárgyakból van? Például a Harley-s kendő, sapka, kabát, kesztyű…vagyis a Harley élményből. Nos ebben a cikkben erről lesz szó. Tehát, van a cégnek egy alap terméke, de a profit nagyobb része a nagy mennyiségű apró, “tömeg” termékből van. Vagy például alapanyag eladásból.  A példa személtetésére pontosan jó volt a Harley-Davidson.

A nyomtató gyártók (főleg otthoni nyomtatókra értem) nyomott áron adják a készüléket, és a tintán van brutális profitjuk. Erre jó példa, hogy 10 ezer forintért már vehetsz HP nyomtatót, és benne van kb. 7 ezer(!!!) forintnyi értékű patron (színes és fekete) is. És persze nyomtatni úgy is fogsz vele, amihez új patront veszel, és szépen behozza a nagy profitot rajta. Ez kérem szépen egy jól összeállított üzleti koncepció. Ha valamit el akarunk érni, akár startup alapítással, akkor érdemes hasonlóban gondolkodni. Ez a vevőnek is jó, hiszen így olcsóbban jut hozzá a készülékhez.

Erre jó példa a múlt héten a Minneren bemutatott startup cég.  A mobilt belecsúsztatva a készülékükbe könnyedén ki tudjuk nyomtatni a fényképeinket. A készülék 27 000 Ft, és kapunk hozzá pár darab fénykép papírt. Persze az semmire se elég, így úgy is vásárolni fogunk. 50 db-ot tudunk venni 6700 Ft-ért, Nos nekik ebből lesz a nagy profitjuk.

Ez is érdekelni fog: Kitalálod melyik cég az, ami a világ legnagyobb játékforgalmazója, pedig valójában egy gyorsétterem?

Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozok azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!