Lehet már olvastál róla, hogy az iPhone reklámjain mindig egy adott időpont szerepel. Még anno Steve Jobs ötlete volt, hogy amikor pontosan bemutatják az új készüléket, akkor az az óra állás szerepeljen a kivetítőn is. Sőt a további promóciókban és reklámokban is ezt szerepeltették.
Az Apple nyilatkozata szerint ezt a hagyományt folytatták ebben az évben, és most 9:41-et látni a kijelzőn.
Az biztos, hogy naponta jelenik meg valamelyik médiumban cikk az Apple termékekről, de ne felejtsük el, az ilyen apróságok is hozzá tartoznak a köztudatban tartáshoz.
A mostani hírt lehozták már a fontosabb sajtóorgánumok, sőt sok blogposztban is olvasható ez a hír. Ahogy látjuk, sok ilyen apróságon is múlhat a siker, illetve ingyen reklámhoz is segíti a vállalatokat.