Egyedül adom el az ingatlanomat, méghozzá érintésmentesen, 3D bejárással

Dátum

Megosztás

A jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzet előrébb hozta a virtuális ingatlan bejárás technológia felfutását. Már eddig is biztosan találkozhattál olyannal, hogy mintha a Google Térképen lépkednél egy utcán, csak éppen azt az ingatlanon belül teszed. Máris érintésmentes lett igaz? Vagyis nem kell jönnie a vevőnek megnézni az ingatlant, már előre láthatja virtuálisan, és csak akkor jön, ha már ténylegesen érdeklődő. De mégsem egy 2D-s képet lát. Ez a technológia most igazán felértékelődik mind az ingatlan eladók, mind a vevők oldalán.

Ingatlan piac 2020-ban

A március-május közötti kijárási korlátozások az ingatlanpiacot is lefékezték. A vásárlók is kicsit hátrébb léptek, az eladók sem szívesen engedtek be bárkit a lakásba, az ingatlanosoknál pedig történtek leépítések is. Friss adatok szerint április végére az év eleji 150 000-ről 330 000 -re ugrott a munkanélküliek száma, sokan elveszítették az állásukat, a gazdaságban még nem látni tisztán milyen károk keletkeztek, túl friss a helyzet. Közben az Airbnb és rövid távú lakáskiadás teljesen megszűnt, aminek hatására így rengeteg ingatlant jelent meg a piacon, akár albérlet piacot nézzük, akár már most látni azt is, hogy megjelentek eladó lakásként is a hirdetésekben. Több mint tízezer ingatlanról van szó.
A korlátozások miatt az ingatlan mutatások száma drasztikusan csökkent, és ezen bár javított a feloldás, a visszafogottság érthető.

  • Az ingatlanpiac nagyon bizonytalan.
  • Több helyen hallani, hogy a vevők alkudni szeretnének.
  • Kevés az ingatlan mutatások száma.
  • Ingatlan.com legfrissebb felméréséből kiderül, hogy többségében most az eladók élethelyzetbeli változás miatt adják el ingatlanjukat, a befektetők még nem öntötték el a piacot ingatlanjaikkal – forrás: VG.hu
  • Budapesten akár 30 százalékos, megyeszékhelyeken akár 15 százalékos visszaesés is előfordulhat, mely esetén a használt lakások árszínvonala a 2017-es szintre térne vissza. – G7
  • Az emberek az elmúlt 2 hónapban lelkesen próbálgatták és használták a digitális megoldásokat, így egyre többen érdeklődnek a virtuális, 3D-s bejárás iránt.

3D-ben az ingatlanok – Virtuális ingatlan bemutatás

Biztosan láttad már a Google Térképen az utcakép funkciót, amikor te magad lépkedhetsz az utcán. Nos a 3D ingatlan bejárás ugyanilyen, csak ott az ingatlanon belül készítenek „felvételt”. A hazai Upciti vállalkozás élményalapú ingatlan eladással foglalkozik. Ingatlan eladóknak nyújtanak olyan szolgáltatást, hogy 3D virtuális modellt készít az ingatlanról. A Matterport technológiát használják, ami az egyik legjobb ezen a területen, mert milliméter pontossággal képes a teret feltérképezni és abból olyan látványos megoldást kreálni, hogy a vevő úgy látja az ingatlant, mintha ott lenne. Hosszabban is nézheti, elemezheti, mintha képen látná, vagy személyesen élőben.

Nézd meg, így működik: (kattints a lejátszás gombra és tudsz lépkedni a házban)

Vagy kattints ide és nézd meg az Upciti oldalán, 3D ingatlan bejárás.

Én is érintésmentesen akarom eladni az ingatlanomat, vagyis minimális érintkezéssel!

Aki egy ilyen ingatlant megnéz, azt nem felejti el!

Én mind a mai napig marketinggel és értékesítéssel is foglalkozom, és látom azt, hogy igenis szükség van arra, hogy emlékezetesek legyünk. Áruljunk akár terméket, akár egy ingatlant. Legutóbb egy ismerősöm Facebook posztjánál láttam, hogy kiírta, itt van 3D-ben az eladó lakásom, járd körbe és jelentkezz! Amikor láttam a kiírását, azonnal eszembe jutott, hogy ez már egy akkora pluszt ad egy ingatlan eladásánál, hogy nehéz vele egy képes hirdetéssel vetekedni. És még ha utána a vásárló élőben is meg akarja nézni a lakást, akkor is már az újbóli megtekintésnél előjönnek az „emlékek” sokkal jobban magáénak érzi. Sőt, még utána is újra és újra bejárhatja 3D-ben, mintha ott lenne. Nagy értékű ingatlannál ez még hatványozottabban igaz, megkönnyíti az ingatlan értékesítést.

Az egyik nehézség most, hogy az Ingatlan.com nem engedi a 3D ingatlanok megjelenítését a magánszemélyeknek, pedig ez egy óriási lehetőség. Ebben tud segíteni az Upciti csapata, mert így ők ingatlanosként vannak jelen az ilyen platformokon is, na és persze a 3D felvételek is kellenek! Nézzük is hogyan!

Mi kell akkor most hozzá? Hogyan lesz 3D túra az ingatlanodból?

  • Vedd fel a kapcsolatot az Upciti csapatával!
  • Ők elmennek az ingatlanodba és elkészítik a 3D felvételeket, profi fotókat
  • Mi történik utána? Kapsz egy linket, amit meg tudsz osztani a Facebook oldaladon.  Tapasztalat, hogy nagyon magas lesz a kattintási arány, vagyis sokan kattintanak. Kezdd el megosztani Facebook Marketplace-en, apróhirdetési Facebook csoportokban! Továbbá az Upciti-nek van ajánlatában olyan, hogy ők belinkelik az Ingatlan.com-ra, illetve Facebookon is hirdetik. Lásd lejjebb!
  • Mennyibe kerül? Több ajánlatuk is van, 49 000-től egészen a 149 000 Forintos ajánlatig. Mondom azt, amit legtöbbször választani szoktak:
    • Ára: 89 000 Ft (benne van Facebook hirdetési büdzsé – Upciti hirdeti)
    • Kapsz egy 3D modellt – meg tudod osztani a linket
    • Professzionális képeket az ingatlan hirdetésedhez
    • Rövid videót
    • 1 értékesítési tanácsadás/hó
    • Az Upciti kezeli az érdeklődőket, fogadja a bejövő hívásokat.
    • Közösségi média kampány 15 000 Ft értékben – az Upciti hirdeti az ingatlanodat Facebookon / Instagramon
    • Ingatlan.com hirdetés + 1000 kredit kiemelés / hó

Irány a 3D technológia! 3D ingatlan bejárás az Upciti segítségével. Kattints ide!

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!