Gondoltál már arra, milyen messze van két focicsapat stadionja?

Ez lesz már a negyedik cikk ebben a kategóriámban, ami lefordítva sport befektetéssel foglalkozik. Beszélgettem néhány „nagy kutyával”, vagyis olyanokkal, akik (gyakorlatilag) profi tippmexesek. Vagyis online, offline is játszanak. Azért is ültem le velük, mert kíváncsi voltam, hogy mit szólnak a most leírt stratégiámhoz.  A beszélgetés közben persze volt nevetés is, tudod mire?

Megkérdeztem tőlük, hogy ti már hallottátok azt, hogy szelvénykitöltés közben valaki megkérdi a másiktól, hogy te ennek a csapatnak mennyit kell utaznia a meccsre? Erre jött a nevetés, mert igen, az igaz, hogy nem hallani ilyen kérdést. Persze jött egyből a kontra, ilyen általánosság nem hat a focistákra, csak kibírnak 100-200 km utazást.  Másnak az volt a véleménye, hogy persze  számít, de senki meg se kérdi, mert eleve a hazai csapatnak lejt a pálya.

Lehet ennyire egyszerű dologból kiindulni? Vagy annyira kézenfekvő, hogy nem gondolnak rá az emberek. A legtöbben nem is néznek mélyen a statisztikákba, és ha eszükbe is jut, akkor sem építik bele a stratégiájukba, már amennyiben van ilyen. Vagyis nincs is stratégiájuk, amint mondjuk 30 fogadásig tartósan betartanak.

Először abból indultam ki, hogy milyen módon tudok befektetni egy jó csapatba. Majd kijött az, hogy olyan alacsonyak a szorzók, hogy nem éri meg. Tehát, más felé kellett kutatnom. Olyan “változókat” kerestem, ami az én esélyemet növelik. A statisztikát is felhasználtam, de a mögöttes fundamentum is elég erős 🙂

Nézzük is meg, mi az, amiből áll a stratégiám, és amire később is építek majd:

  • Hazai pálya előnye: Ezt mindenki tudja, statisztikákból is kiderül, hogy a hazai csapat nagyobb arányban nyer (42, sőt 45% felett nyernek otthon a csapatok, sőt hozzáadva a döntetlen, kijön az, hogy 70%-ban 1x a meccsek kimenetele. Ami kapásból 3,3% esély növekedés neked (tudod 33,3% az esélye matematikailag a vendégnek, statisztikailag meg csak 30%)
  • Nagy oddsokat szeretnék, így a tabellán középen elhelyezkedő csapatokat választom ki, és lehetőleg egymás ellen is játszanak.
  • A vendég csapat olyan legyen, aki legutóbbi fordulóban is vendégként szerepelt, az még jobb, ha legutóbb nyert is vendégként, vagy döntetlent játszott. (ezt nem mindig szoktam betartani, de jobb eredményt ad, ha betartod)
  • A hazai csapat kiválasztásánál az oddsokat is figyelembe veszem, a hazai csapatnak azért legyen 1,5-nél nagyobb szorzója, sőt a 2 feletti lenne a legoptimálisabb ennél a stratégiánál.
  • Attól, hogy vendégként játszik, sokszor megeshet, hogy ugyanabba a városban van a stadion, vagy 50 km-nél közelebb, így olyan vendég csapatot válassz, ami 70 vagy 100 km-nél is többet kell utaznia (busszal).
  • Átlaghoz húzás: Nem véletlen írom, hogy előzőleg a vendég csapat nyert, vagy döntetlent játszott, mert azért a számok velünk vannak, használjuk ki, nagyobb az esélye, hogy veszít.
  • Fogadás: 1X-re (Hazai vagy döntetlen) vagy 1 -re vagyis hazaira érdemes fogadni ennél a stratégiánál.
  • Top ligákat válassz, alsóbb osztályoknál nem hoz jó eredményt. (Német, Spanyol, Angol ezek mind jók)

Ez a stratégia tovább javítható, és persze igazodni kell a bajnoksághoz is. Minden stratégiára meghatározott összeget szabad csak felhasználni, így védjük magunkat.

Eredmények!
Tavalyi bajnokságban ezzel a kritériumokkal a fent említett bajnokságokban 33 meccs volt, ami alkalmas volt fogadásra:
22 Hazai győzelem
9 Döntetlen
2 Vendég győzelem volt
Számoljunk minimummal, hogy lásd alacsony oddsnál is mennyi a profitod.
Ebből tehát számolva:
Ha 1X-re teszel minden meccset, és átlagban csak 1,25-ös szorzót kapsz, akkor
1000 Ft-os tétnél
+ 31*1000*1,25 = 38 650
– 2*1000=-2 000
– 31*1000=- 31 000
= 5650 Ft profit
33 ezer forint befektetés
17,1% hozam!!!!

Ha 1X-re tettél minden meccset, akkor átlagban 1,35-tel tudtad megfogadni:
+31*1000*1,35=41 850
– 2*1000=-2 000
– 31*1000=- 31 000
= 8850 Ft profit
33 000 Ft befektetés
26,8% hozam

Ha csak 1-re, vagyis hazaira teszel, átlagban 2,3-as szorzó volt tavaly a fenti meccseknél
+22*1000*2,3= 50 600
– 11*1000= -11 000
– 22*1000 (tétünket levonjunk) = – 22 000
=17 600 Ft
33 000 Ft befektetés
53% profit

Amennyiben csak a hazaira fogadunk csábító lehet, mégis a kockázatunk nagyobb. Érdemes tehát az 1X-et használni inkább. Térj vissza ehhez a cikkez később is, és láthatod a 2015/2016-os idényre a tippeket. (Tippek a cikk végén!)

[sam_ad id=”111″ codes=”true”]

Tippek a stratégia alapján (kiemelve az éppen aktívat)
A tippeknél én 1X-et teszek, mert biztosra megyek, több stratégiát alkalmazva így is kifizetődő
Bremen – Schalke 1X, odds: 1,56 dátum: 2015.08.15. 15:30 – VESZTES
Mainz – Ingolstadt 1X, odds: 1,25 dátum: 2015.08.15. 15:30 – VESZTES
Darmstadt – Hannover 1X odds: 1,38 dátum: 2015.08.15. 15:30 – NYERTES
Norwich – Stoke – 1X odds: 1,34 dátum: 2015. 08.22. 16:00 – NYERTES
West Ham – Bournemouth 1X odds: 1,34 dátum: 2015. 08.22. 16:00 – VESZTES
Rayo Vallecano – Deportivo 1X odds: 1,27 dátum: 2015. 09.14 20:30 – VESZTES
Schalke – E. Frankfurt 1X odds: 1,2 dátum 2015. 09. 23. 20:00 – NYERTES
Rayo Vallecano – Sp. Gijón 1X odds: 1,3 2015. 09. 23. 20:00 – NYERTES
West Ham – Norwich 1X odds 1,3 2015. 09. 26. 16:00
Watford – Crystal Palace 1X odds 1,35 2015. 09. 27. 17:00
West Bromwich – Everton 1X odds 1,52 2015. 09. 28. 21:00
Ennyi mérkőzésből még nem tudunk levonni következtetést arról, hogy a stratégia nem működne. Hamarosan újabb tippek jönnek! 

Olvasd el a kategória többi cikkét is! Kattints ide!

Fotó: Sludge G

2021 -es vállalkozási ötletek! Neked is hasznos, nem csak kezdőknek!

Iratkozz fel, hogy előbb megkapd! Kattints ide! Működő cégek is inspirációt merítenek új termékekhez, szolgáltatásokhoz, üzleti modellhez, vagy éppen marketing ötletet találnak. Újaknak pedig egyenesen kötelező! Tovább a Minner 2021- es ötletekre!!

Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!