Idén is megrendezésre kerül a Fiatal vállalkozók hete, ami nagy lendületet adhat mind a friss, mind a régimotoros vállalkozóknak. 8500 résztvevő országosan. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2018. november 12-18. között a világ 170 országához hasonlóan, Magyarországon már XI. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Hetét. Az biztos, hogy nem unatkozunk, mert olyan előadók és résztvevőkkel is találkozhatunk, mint Majka, vagy Hajas László vagy a milliárdos Bige László, vagy a Fornetti alapító Palásti Gábor.
Figyelem! A rendezvény országos, Budapesten kívül több nagyobb városban is megrendezésre kerül a november 12-i héten. A részvétel ingyenes.
A Minner is ott lesz Budapesten, ez nem kérdés!
A Bálnában megrendezésre kerülő rendezvényre azért is megyek el, mert egy-egy ilyen rendezvényen elég egy mondat, egy információ, ami aranyat tud érni. Na és persze ingyen egy ilyen színvonalas rendezvényt kapunk, azt ki kell használni.
Miért menj el Minner olvasóként, vállalkozóként?
- megismersz olyan szektorokat, területeket, amit még nem ismertél – erre az előadások mellett a kerekasztal beszélgetések lesznek a legjobbak
- kapcsolatépítés szempontból is jó a rendezvény. A kávészünetben senki nem érzi tolakodónak, ha odamész hozzá és bemutatkozol és már indulhat is a kapcsolatépítés.
- az első és a második ponthoz is kapcsolódik, hogy inspirációt tudsz meríteni. A legsikeresebb vállalkozók bátran ötvöznek különböző szektorokban jól működő megoldásokat, adaptálják a saját területükbe
Kattints ide a rendezvény regisztrációjához! Ingyenes, de regisztrációhoz kötött.