Lassuló kínai növekedés

Dátum

Megosztás

Csökkenő pályára állt a kínai gazdasági növekedés. Ez legfőképpen annak tudható be, hogy komoly átrendeződés megy végbe a nehéziparban, mivel próbálják környezettudatosabbá  tenni a gyártási folyamatokat. Az elmúlt évtizedben 10% felett volt a növekedés az országban, majd az utóbbi években ez lassulni kezdett, jelenleg 7% körül mozog.

Az eddig növekvő ingatlan piac kezd a csúcsára érni, már egyre több az eladatlan, kiadatlan ingatlan. Igaz még mindig ez a szektor húzza a gazdaságot. Az urbanizáció megállíthatatlan.

Az elemzők  árgus szemmel figyelik a kínai adatokat, főleg az miatt is, mert kiderült sok adat hamis lehet. Ez is torzíthatja a képet a gazdaságukról.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!