Miért jobb az ezüst az aranynál?

Dátum

Megosztás

Márciusban írtunk az ezüstről, hogy milyen alacsony szinten van, és hogy emelkedés várható az árfolyamában. Azóta csak 5%-ot tudott emelkedni, és ha az előtte lévő szinteket nézzük, ez még elenyésző százalék. Az elemzők tényként kezelik azt, hogy az arany és az ezüst árfolyama együtt mozog. Jelenleg a két nemesfém árfolyamának aránya 67 (aranyár osztva ezüst árral). Ez nagyon magas szám, ez is jelzi, hogy az ezüst alul van értékelve az arannyal szemben.

[sam id=”7″ codes=”true”] Hirdetés
Az ezüst árfolyamában az is érdekes, hogy a kereslet dinamikusan nőtt, például az ezüst rudak és érmék iránt 76% magasabb volt 2013-ban mint előző évben, sőt az ékszer iránti kereslet is 10%-kal volt magasabb. Az árfolyam pedig még mindig nagyon alacsonyan van. A várakozások szerint az ipari kereslet is növekedni fog ebben az évben, mivel a recesszióból a legtöbb gazdaság már kifelé tart. A kínálat viszont csökkent, mivel az alacsony ezüst ár mellett nem éri meg sok bányának kitermelnie az ezüstöt. Tehát a bővülő keresletet nem tudja kielégíteni az alacsony szinten lévő kínálat. Ez felhajtja az árat, majd így a bányáknak megéri kitermelni a nemesfémet. Tehát rally előtt állhat az árfolyam, és a 21 dolláros árról 35 dollárig is elmehet az elkövetkező 1-3 évben. 66%-os emelkedést fog ez jelenteni.

 

 

ezust_juli

Forrás: finviz.com

Ez is érdekelhet téged:
Aranyat venni vagy eladni? Megéri egyáltalán?

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!