2020-ban már nem legyintünk a digitalizációra. A vírusos helyzet, a home office, a digitális oktatás mind közrejátszottak abban, hogy még többet használják a magyarok is digitális eszközöket. És persze a cégek is. Na, de mennyi az ennyi? Egészen biztosan te is szeretnél számokat kapni arról, hogy helyi vállalkozóként mennyire érdemes ebbe a digitális világ felé jobban nyitni. És milyen lehetőségek vannak még benne, amire lehet nem is gondoltál?! Utánajártunk!
Első feladat viszont az, hogy most számold össze mennyi a havi vendégeid száma, és körülbelül saccold meg a vendégköröd (számát)! Ez kell ahhoz, hogy legyen viszonyítási alapod, tudd, mennyit tudsz még ellátni és helyén kezeld a számokat.
A szépségszalonok digitalizációjával foglalkozó Yclients.hu -val közösen kitaláltuk, hogy megkeressük azokat az adatokat, amik segítségedre lesznek számodra. Ők digitális naptár, időpontfoglaló rendszerrel foglalkoznak, digitális szolgáltatásokat nyújtanak szépségszalonoknak, A Minner pedig segíti a vállalkozókat, hogy még stabilabban működtessék a vállalkozásaikat. Mindezt úgy, hogy a cégvezetés, munka mellett élvezd is az életet! Hiszen azért csináljuk! Igaz?!
Hazai digitális, online adatok a szépségszalonok számára
Ezeket azért nézzük, mert egy helyi vállalkozóként lézerpontosan tudunk hirdetni, és nagyon költséghatékonyan az emberekre, új vendégkörre. Na, de van még ötletünk! A számok mennyisége csalóka lehet számodra, mert nem nagy volumeneket látsz, ennek oka, hogy tényleg lézerpontosan fogunk célozni!
Két dolgot vizsgálunk. Először is, amit előszeretettel használtok ti is a marketingetekben, az a Facebook, a másik pedig a Google. A kettő között két külön dolgot vizsgáltunk. Facebooktól csak olyan adatunk van, amiből látjuk mennyien használják az egyes városokban a közösségi oldalt. Amiből láthatod, mennyi embert tudnál elérni csak így. De, ami még érdekesebb a Google! Megnézzük, mennyien keresnek rá egyes nagyobb városokban a fodrász, sminkes, kozmetikus körmös szolgáltatókra. Ők azok, akik éppen váltani akarnak, keresgélnek. Érdekes adatok! A következő lépés pedig az, hogy használjuk is ezeket az adatokat!
Magyar Facebook statisztikák szépségszalonok számára
Tudd, mekkora a piacod a digitális térben! Forrás: Facebook.com – Minner gyűjtés
A feladatot elvégezted? Mennyi a vendégeid száma havonta, évente? Tudod, viszonyítási alap!
16-55 év közötti magyar Facebook felhasználók száma, az egyes városokban, régiókban, kerületekben:
- Magyarország: 4 800 000 fő érhető el 16-55 év között a Facebookon
- Budapest: 1 400 000 fő összesen (féri/nő), 110 000 házas nő, 81 000 egyedülálló nő. (Ezen kívül még vannak kapcsolatban, párok és hasonló státuszok, na meg persze férfiak is itt vannak).
- Budapest 2. kerület: 59 000 fő összesen, 5200 házas nő, 2800 egyedülálló nő
- Budapest 9. kerület: 54 000 fő összesen, 3900 házas nő, 3600 egyedülálló nő
- Debrecen: 300 000 fő összesen, 32 000 házas nő, 16 000 egyedülálló nő
- Szeged: 200 000 fő összesen, 20 000 házas nő, 11 000 egyedülálló nő
- Győr: 240 000 fő összesen, 29 000 házas nő, 11 000 egyedülálló nő
- Székesfehérvár: 110 000 fő összesen, 12 000 házas nő, 5700 egyedülálló nő
- Szombathely: 95 000 fő összesen, 11 000 házas nő, 4500 egyedülálló nő
- Miskolc: 340 000 fő összesen, 36 000 házas nő, 18 000 egyedülálló nő
- Pécs: 220 000 fő összesen, 24 000 házas nő, 12 000 egyedülálló nő,
- Hiányzik a te városod?: Írj chaten a Minner.hu Facebookjának (tudod Messenger) és küldjük az adatokat! De úgy gondolom nem nehéz ezekből a példákból arányosítani a te településedre, vagy akár megyédre!
Magyar Google statisztikák szépségszalonok számára
Mennyien keresik a szolgáltatásodat? Forrás: Google, Minner.hu gyűjtés
A feladatot elvégezted? Mennyi a vendégeid száma havonta, évente? Tudod viszonyítási alap!
Itt aztán még könnyebb dolgunk van, hiszen aki keres, az azzal a céllal teszi, mert szüksége van a mi szolgáltatásunkra. Nem arról kell győzködni, hogy váltson, vagy próbálja ki, ő már keres. Mintha szórólapozásnál csak annak adnál szórólapot, aki biztosan akar fodrászhoz menni. Lássuk!
Fodrászszalon, fodrász szolgáltatás Google statisztikák – keresések száma havonta:
A fodrász szóra ennyien keresnek rá az egyes városokban, kerületekben:
- Magyarország: 72 000 keresés/hó –Wow! Ez nem is rossz szám!
- Budapest: 50 000 keresés/hó
- Debrecen: 1 700 keresés/hó
- Szeged: 1 400 keresés/hó
- Győr: 1 330 keresés/hó
- Székesfehérvár: 1 050 keresés/hó
- Szombathely: 670 keresés/hó
- Miskolc: 990 keresés/hó
- Pécs: 1 200 keresés/hó
- Hiányzik a te városod?: Írj chaten a Minner.hu Facebookjára és küldjük az adatokat! De úgy gondolom nem nehéz ezekből a példákból arányosítani a te településedre, vagy akár megyédre!
Kozmetikus szolgáltatás Google statisztikák – keresések száma havonta:
- Magyarország: 40 000 keresés/hó
- Budapest: 11 000 keresés/hó
- Debrecen: 1 300 keresés/hó
- Szeged: 1 000 keresés/hó
- Győr: 1 050 keresés/hó
- Székesfehérvár: 850 keresés/hó
- Szombathely: 650 keresés/hó
- Miskolc: 1 010 keresés/hó
- Pécs: 830 keresés/hó
- Hiányzik a te városod?: Írj chaten a Minner.hu Facebookjára és küldjük az adatokat! De úgy gondolom nem nehéz ezekből a példákból arányosítani a te településedre, vagy akár megyédre!
Műkörmös Google statisztikák – keresések száma havonta:
- Magyarország: 150 000 keresés/hó – Azt hiszem pályát váltok!
- Budapest: 27 000 keresés/hó
- Debrecen: 4000 keresés/hó
- Szeged: 3230 keresés/hó
- Győr: 7900 keresés/hó
- Székesfehérvár: 2680 keresés/hó
- Szombathely: 2280 keresés/hó
- Miskolc: 3610 keresés/hó
- Pécs: 3490 keresés/hó
- Hiányzik a te városod?: Írj chaten a Minner.hu Facebookjára és küldjük az adatokat! De úgy gondolom nem nehéz ezekből a példákból arányosítani a te településedre, vagy akár megyédre!
Mi kell ahhoz, hogy ezt a digitális világot kihasználjuk? Hogyan használjuk?
A fenti számokból azt szűrd le első körben, hogy célirányosan és olcsón érhetünk el új, potenciális vendégeket. Nem kell mindenkire hirdetned! Nincs kidobott marketingre költött pénz. Ezt tudja az online marketing! Nem kell azonnal mindenki rávenned, de ha felszorzod csak a Google keresések számát havonta, akkor láthatod, hogy egy évet rászánsz erre, és több évre bebiztosítod magad vendégekkel, épül a márkád.
Ahhoz, hogy kiaknázd a fenti lehetőségeket, és online vendégeket szerezz:
- Kell természetesen weboldal, ami jól néz ki, mobilon is szépen bejön.
- Használj időpontfoglaló rendszert, hogy beszerezd a vendégeid adatait, például telefonszám, e-mail cím. Láthatod lejjebb miért fontos ez. Nos, a „nem jön el” problémára pedig megtaláltuk a megoldást, legutóbbi cikkünkben volt, majd olvasd el:
- Adj lehetőséget online lemondási lehetőséget a foglalásokhoz! Az Yclients online időpontfoglaló rendszerben ezt is be tudod állítani, és természetesen az adatokról, vendégekről is egy helyen gyűjtöd az adatokat.
- Használj Google és Facebook hirdetést! Az Yclients rendszere segít beállítani, hogy mérni is tudd a hirdetés eredményességét, továbbá újra elérd a látogatóidat. Próbáld ki azt, hogy kampányolsz, legyenek olyan hónapok, amikor napi 2-3 000 forintot is elköltesz 30 nap alatt. Látod majd, hogy az az egy hónap segíteni fog a következő 3 hónapodban feltölteni a naptárad. De ez még semmi, a következő nagy bekezdésben látsz még rá ötletet!
Te árulsz terméket? Lehet kellene! Az online segít, hogy ne kelljen tukmálnod
Tudom – tudom mire gondolsz! Hiába van jó profitlehetőség abban, hogy termékeket adsz el a vendégnek, de úgy utálsz tukmálni. Rávenni a vendégeket… Fujj! Teljesen megértelek, sokan vagyunk, akik nem szeretik az emberekre rávenni a vásárlásra. Na, meg a munkatársak, ők szintén nehezen értékesítenek. Pedig ott lenne a lehetőség, hogy akár a vendégeknek, akár csak az érdeklődőknek haj-, arcápolási vagy egyéb kozmetikai termékeket adsz el. De kényelmetlen! Nos a megoldás: az online begyűjött elérhetőségekre időnként kampányszerűen tudod reklámozni a termékeket. Ha jól megtervezed így a hírlevelet, vagy az SMS-eket, akkor el tudod érni, hogy a vendég már a szalonban is érdeklődik a termékek iránt. Hát még, ha online is eltudod neki adni, vagy le tudja foglalni. Tudod csinálsz őszi, téli, tavaszi, nyári kampányt, vagy egy-egy termék köré. Az ilyen automata rendszerekben az a jó, hogy az e-mail szövegeket te magad tudod változtatni, még az időpont foglaló e-mailben is lehetne egy kis promóció (persze szolidan).
A fentiekhez kell egy digitális megoldás! A Minner az Yclients-t ajánlja erre a célra a szépségszalon-tulajdonosoknak. Azért is ajánlom itt a Minneren, mert további digitális megoldások garmadáját találtam náluk. Ott van például az a megoldás, hogy
- Az online időpontfoglalót bárhova kihelyezheted, közöségi média, hirdetések bárhova..
- a szolgáltatásokat külön tudod kategorizálni,
- testre szabhatod a időpontfoglalás lépéseket (mikor mit lát a leendő vendéged),
- külön naptárapplikáció a munkatársaidnak,
- vendég-kezelő, nyilvántartó rendszer, vagyis egy teljes CRM rendszert is kapsz,
- SMS, e-mail-es értesítőket tudsz küldeni – sőt kiválasztani, hogy csak azoknak küldjön, akik régen voltak nálad,
- online fizetési megoldások,
- hűségprogram funkció,
- egyedi applikáció a szalonodnak,
- készletkezelés (raktár),
- vélemények gyűjtése, azok írásának ösztönzése,
- sőt a kedvencem! Bérelszámolás, jutalékszámolás, ezekhez minták, sablonok,
- továbbá elemzési és automatikus kimutatások funkciók, ami a legerősebb szerintem
Próbáld ki az ingyenes verziójukat, nézd meg a weboldalukat, mert a funkciók csak egy részét írtam le! Azt már tudjuk, hogy 2020 felgyorsította minden területen a digitalizációt, de ez már nem most kezdődött el.
Kapcsolódó cikk: Szépségszalon online időpontfoglalással? A „nem jön el” az egyik legnagyobb probléma. Mi erre a megoldás?
Fotó: Yclients