Újra megtörténik az arannyal az, ami 1980 és 2000 között volt? Magyarán nem jó befektetés?

Dátum

Megosztás

A befektetők nagyon jónak ítélik meg mind a részvény, mind a lakáspiacot (főleg külföldi befektetőkre értem), sőt dollárba is sokan parkoltatják a pénzüket. Ahogy sok sztárbefektető (guru) szokta mondani, az arany azért nem jó befektetés, mert nincs mögötte kamat.

A nemesfémekre az utóbbi időben rájár a rúd, az arany már 11%-ot esett az elmúlt 3 hónapban, és már 1144 dollárt kell csak adni egy uncia aranyért. Ugyanezen az időszak alatt az ezüst 22%-ot esett. Pedig még az ezüst a két nemesfém közül, amit több helyen is felhasználnak az iparban is.

Na de nézzük az aranyat, és mi volt a forgató könyv amiért ide jutott az árfolyam:

  1. Amikor 1900 körül járt egy uncia ára az emberek ott tobzódtak az aranyat értékesítő cégeknél, nem akartak kimaradni a buliból
  2. Közben az amerikai jegybank (FED) megnyitott a csapokat, amiből már következtetni lehetett, hogy a tőke majd a részvénypiacot választja
  3. Az előbbi pont így is lett, a részvények száguldoztak míg az arany szépen lassan elkezdett esni
  4. Persze sokan korrekciónak vélték az arany mozgását, és jöttek a jó kis dumával (értékőrző, sőt hozamot is tud, persze 2000 és 2012 között ez így is volt, na de ugyanannyi hozamot ért el az is aki 1992-ben vett aranyat és 2010-ig tartotta ugyanúgy.
  5. A FED leállította a pénzpumpát a gazdaságuk kijött a recesszióból és az erős dollár további arany esést okozott (okoz most is)
  6. És itt járunk most, sok kisebefektető megvált az aranyától, hiszen nem jól hoz, most nem tobzódnak a vásárlási láz miatt a cégek előtt.

Mit tudtunk meg? Azt hogy az arany jelenleg tényleg olcsó, értékállóságot csak nagy időtávban őrzi meg. Az 1980-as inflációval növelt értékét még bőven nem érte el!!!

Meddig mehet? 1000 dollárig le is száguldhat, főleg az erős dollár miatt. Érdemes most venni? Az összes rá szánt tőke 20%át érdemes most befektetni, mivel nem mutatják a fundamentumok és a hírek, hogy óriási emelkedés lenne kilátásban.

arany_nov

Az arany árfolyamáról szól ez a cikkünk is, érdemes ezt is elolvani:
Aranyat venni, vagy eladni. Megéri egyáltalán?

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!