Az ember életében a második legnagyobb érték az autó (az ingatlan után). Ennek eladására mégsem fordítunk elengedő időt. Gyorsan túl akarunk lenni rajta, pedig egy rossz döntéssel százezreket, vagy akár milliókat is /veszíthetünk/ hagyhatunk az asztalon. Eközben azt is érdemes figyelembe venni, hogy az esetek többségében azért adjuk el a mostani autónkat, mert venni akarunk egy másikat.A cikkből kiderül, hogyan reformálja meg az EasySell az autóeladást Magyarországon
Ma autót eladni nem egyszerű. A vevőkkel nehéz, mert a piac tele van bizonytalansággal, az „alkubajnokok” és a komolytalan érdeklődők pedig rengeteg időt rabolnak el. Ráadásul magánszemélyként a lehetőségeid is korlátozottabbak. Nem tudsz finanszírozási megoldást biztosítani, garanciát vagy beszámítási lehetőséget kínálni azoknak akik ezeket keresik, így könnyen másik autó mellett döntenek.
Nézzük meg, milyen opcióid vannak ma a piacon, ha megválnál a kocsidtól úgy, hogy a matek és a kényelem is kijöjjön!
Megveszi tőled egy használtautó kereskedés
Ha nem akarsz bajlódni az eladással, besétálsz egy kereskedésbe. Itt alapvetően kétféle megoldást nyújtanak.
- Azonnali készpénzes felvásárlás: A leggyorsabb módszer. Szerződés aláírva, a pénz a zsebedben (vagy a számládon) órákon belül.
A legnagyobb hátrány: A kereskedő profitot akar, és kockázatot vállal (garancia, állásidő), ezért a piaci ár alatt 15-25%-kal fogja csak megvenni az autódat. Milliókról beszélünk, ami így a kereskedőnél marad. - Bizományos értékesítés: Otthagyod az autót a telepen, ők hirdetik, te pedig várod az értékesítés napját.
A legnagyobb hátrány: Nem kapsz azonnal pénzt, az autó ott áll (amortizálódik), a szalon pedig komoly jutalékot kér a sikeres eladás után, miközben nem feltétlenül motiváltak abban, hogy a te autódat pörgessék fel a saját készletük helyett.
Saját magad adod el autós portálokon
Feltöltöd a Használtautó.hu-ra, a Jófogásra, jóautókra. Megcélzod a maximális piaci árat, hiszen „minden millió számít”.
A valóság viszont sokszor egy megterhelő második állással ér fel:
- A telefonhívások: Hétvégén, este 10-kor, vagy munka közben hívnak fel a „Főnök, fele készpénz és indulok érte”típusú alkudozók.
- A tesztvezetők: Idegeneket kell fogadnod az otthonodnál, akik sokszor csak hétvégi programként nézegetnek autókat, de valójában nincs is mögöttük valós vásárlási szándék (vagy büdzsé).
- A bizalom hiánya: Magánszemélyként nem tudsz részletfizetést vagy autóhitelt biztosítani a vevőnek, ami ma a vásárlók jelentős részénél kizáró ok.
Új autó értékesítési módszer: Easysell
Mi lenne, ha nem kellene lemondanod sem a magasabb eladási árról, sem a kényelemről? Egy olyan értékesítési modell, ahol az autó végig a nálad marad, te pedig a lehető legkevesebb időráfordítással érheted el a legjobb eredményt.
Erre a piaci résre épült rá az Easysell autóértékesítési szolgáltatása.
Hogyan működik?
Az Easysell leveszi a válladról a teljes értékesítési folyamat terhét, miközben neked nem kell lemondanod a millióidról:
- Profi képek: Nem az általad lőtt /amatőr homályos képek kerülnek a hirdetésbe. Az Easysell szakértői felmérik az autót, és olyan hirdetési anyagot (fotók, tűpontos leírás) készítenek, ami vonzza a potenciális (fizetőképes) vásárlókat.
- Szűrik az érdeklődőket: Elfelejtheted a komolytalan telefonálókat. Az Easysell csapata kezeli a megkereséseket, és csak a komoly, fizetőképes vevőket engedi a közeledbe.
- Finanszírozás és ügyintézés: A vevő hitelt szeretne? Nem probléma. Az Easysell mögött ott van a banki háttér, így a vevő kaphat finanszírozást, te pedig egy összegben megkapod a pénzed. /ezzel gyorsítva az eladást vagy szélesítve a lehetséges vásárlók körét
Viszont fontos feltételt szab a cég, kizárólag 3 millió forint feletti és 200 000 km alatti járművekkel foglalkoznak..
A lényeg a matek
Nem kell áron alul odaadnod az autódat egy neppernek a kényelemért cserébe, de nem kell feláldoznod a szabadidődet és az idegrendszeredet sem a portálokon való hirdetéssel. Az Easysell-lel az autó eladása nem nyűg, hanem egy profi módon menedzselt üzleti tranzakció, ahol a profit a te zsebedben marad.
Minner tipp: Ha autóeladás előtt állsz, ne dönts érzelmi alapon a sietség miatt. Számolj utána, mennyit ér az időd, és mennyit ér az autód valós piaci értéke!
Kattints ide és nézd meg, hogyan hozza ki az Easysell a maximumot az autódból!
Fotó: Canva









