Feltétel nélküli alapjövedelem, ami mindenkinek jár. A finnek letesztelték, itt az eredmény

Dátum

Megosztás

Üzenet: Találkozzunk élőben! Beszéljünk üzletről, AI-ozzunk közösen. 6 Minner esemény lesz november-decemberben. Melyikre jössz el? Kattints ide a részletekért! 

Tudnál mit kezdeni havi 560 euróval, vagyis 175 ezer forinttal (adómentesen)? És ezért semmit sem kellene tenned, mert feltétel nélkül jár? Az alapjövedelem régóta foglalkoztatja a kutatókat és a fejlettebb államokat. A finnek úgy gondolták, ideje kipróbálni, és 1,5 évvel ezelőtt az előbb említett összeget adják a véletlenül kiválasztott 2000 finn munkanélküli állampolgár között. Feltétel nélküli jövedelem, vagyis csak eddig.

Munkanélküliek és az alapjövedelem

A finn társadalombiztosítási intézmény szervezte a programot. 25 és 58 év közötti munkanélkülieket választottak be a programba, hogy 2 év alatt teszteljék, el tudnak-e náluk érni változást. Például megjön a kedvük a munkához… A szervezők úgy tervezték, hogy olyan embereket is bevonnak, akiknek van munkája, ám ez nem valósult meg. Pedig az is érdekes kutatás lett volna, mert a kutatók feltételezése szerint az emberek a plusz pénzt saját maguk képzésére, fejlődésére költenék.

Nem jött be

A finnek 70%-a támogatja az alapjövedelmet, ám utána máris kevesebben (fele annyian), amikor kiderült, ezt a jövedelemadók emelésével finanszíroznák. A kutatás bár még csak alig 2 éves, de már most változtattak a finnek és feltételhez kötik az alapjövedelmet. Be kell lépniük egy képzési programba is, és csak akkor kapják az „alapjövedelmet”, amit így inkább már csak segélynek nevezünk.

Forrás: BusinessInsider

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!