A bitcoin már lecsúszott arról, hogy befusson. Felejtsd el!

Dátum

Megosztás

Amikor a 2008-as válság után kitalálták a bitcoint, teljesen jó ötletnek tűnt. Aztán teltek múltak az évek és a 2017-es nagy hype sem hozta meg az áttörést. Elvileg árfolyam nyereséget hozott néhány embernek, ám a többség túl későn szállt be, sokan bukták a pénzüket. Alig használják vásárlásnál, nem tölti be a pénz szerepét. Amint a cikkből is láthatod, akár el is felejthetjük, hogy létezik.

Én már 2011 óta foglalkozok a bitcoinnal és folyamatosan képeztem magam a témában, kriptovalutákkal, ICO-kkal kapcsolatban. Utóbbi időben viszont már nem látok benne akkora fantáziát, többek között azért sem, mert 10 év alatt nem sikerült elérnie azt az átütő sikert. Pedig itt volt a 2017-es nagy fellendülés, de akkor sem. Nem használják az emberek tömegével, pedig most aztán bármilyen technológia könnyedén el tud terjedni.

Pénz helyett spekuláció

A fő cél az volt a bitcoin elindításánál, hogy egy jó alternatívát nyújtson a bankokkal szemben. Sajnos nem jött be. Olyan nagy a napi árfolyam mozgás, hogy egyszerűen nem képes betölteni a pénz szerepét. Nem véletlen, hogy nem használják tömegével a cégek, boltok, üzletek a tranzakcióikhoz. Ha a bitcoinra gondolunk, akkor még csak nem is mint befektetés, hanem inkább spekuláció jut róla eszünkbe.

Sőt még sok csalást is hozott

A bitcoinra hivatkozva rengeteg átverős MLM jött létre, aztán következő hullámban az úgynevezett ICO-k szedik le pénzzel az embereket. Itt tartunk most. Nagyon sok az átverés az ilyen token kibocsátásokon, természetesen a MLM-es piramisjátékosok is előszeretettel váltottak erre.

Drága, nagyon-nagyon drága, sőt még a környezetet is szennyezi

1 bitcoin tranzakció annyi energiát fogyaszt, mint 500 000 Visa tranzakció. Ezt látod az alábbi ábrán. Nagyon sok áramot, energiát fogyaszt. Persze-persze egy kriptohuszár egyből azt mondaná, hogy ott a napelem. Azért elég nagy energiapazarlás lenne bitcoint bányászni napelemmel, ahelyett, hogy mást szolgálnánk ki azzal az árammal.

De ez még semmi! Az alábbi ábrán a bitcoin energiafogyasztását látod összehasonlítva néhány nagyfogyasztó országéval (azaz mennyi %-a)

Mikor lesz újra akkora hype?

Ha te szeretnél rá spekulálni és nyerni a következő hullámból, akkor el kell keserítselek. Újra ekkora hypeot, mint ami 2017-ben volt, nem igen tud összehozni a bitcoin. Egyrészt sok egyéb kriptovaluta is van a piacon, másrészt már megunták az emberek. Megpróbálták, nagyon sokan veszítettek rajta. Sokan ugye a csúcson szálltak be, így az utána lévő lejtmenet sok veszteséget hozott.

Mindig mosolygok azon, amikor valaki azt mondja akár 1 millió dollár is lehet a bitcoin. Mikor? Ahhoz rengeteg embert kellene, hogy megmozgasson. De a spekuláción kívül semmire nem jó, akkor miért is lenne annyi? Legalább egy kis fundamentumnak kellene mögötte lennie, de az sincs. Jöhetnek itt a kriptoszlengben használd HODL szóval, hiába tartják a bitcoint, megőszülnek, mire érdemes profitjuk lesz. Arról nem is beszélve, hogy mennyi altcoin jött létre, amik valójában még konkurenciái is a btcnek.
És mi lesz, ha változik az árfolyam, vagy úgy változnak a feltételek, hogy a jelenlegi ár többszörösére emelkedhet? Figyelem a trendeket, természetesen akkor már írni fogok (vagyis még előtte, ahogy tettem azt régebben is).

A bitcoin jelenlegi árfolyama 2018. szeptember 14-én.

És mi a helyzet a blockchainnel?

A bitcoin mögött lévő technológia él és virul. Teljesen rendben van, de az is egy szelete a techszektornak és nem egyenlő a bitcoinnal. Szépen lassan növekszik a népszerűsége, de nem robbanásszerű. Több területen is használják, de ettől még a kriptovaluta piacot nem fogja befolyásolni.

Foglalkozz ehelyett a részvényekkel, vagy vállalkozz! A tőzsde rovatot itt találod, nézd meg a legfrissebb részvényes cikkeket!

WorldSpectrum / Pixabay

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!