Fürödnek a pénzben a techcégek. A Google és a Microsoft is óriási bevételről számolt be.

Dátum

Megosztás

Mintha megnyitották volna a pénzcsapokat a nagy techcégek, olyan óriási bevételekről számolnak be. Sorra jönnek a negyedéves jelentések és már most látszik, hogy a 2018 jó évük lesz. Bár eddig sem panaszkodhattak, az utóbbi évben folyamatosan tudták növelni a bevételeiket az olyan nagy óriáscégek, mint a Google, Microsoft, Amazon vagy a Facebook. A Google például 25%-kal több bevételről számolt be, mint az egy évvel ezelőtti. Az amerikai tőzsdén szereplő cégek negyedévente készítenek jelentéseket.

A Google negyedéves eredményei  – (más néven Alphabet)

Az Alphabet negyedéves bevétele az elemzők által vár 32,17 milliárd dollárnál magasabb, 32,66 milliárd dollár lett. Ez 26 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi 26 milliárd dolláros (második negyedéves) bevétel. Szinte zsebből ki tudja fizetni a 4,3 milliárdos gigabírságot, amit most az EU szabott ki rá, mert  a Google 2011 óta jogellenes korlátozásokat vezetett be az Android eszközgyártók és mobilhálózat-üzemeltetők számára annak érdekében, hogy bebetonozza erőfölényét az általános internetes keresés terén. A befektetők bíznak a cégben, és a bírság összege meg sem látszik az árfolyamban. A cég ritkán szokott fellebbezni a döntés ellen. A cég árbevétele azért is nőtt ennyire, mert a költségek nem nőttek, míg a bevétel igen. A részvény fontos árat tört át,  1175 felett egészen 13000-ig is száguldhat rövid időn belül. Az árfolyamnak jó támaszt ad az 1175 dolláros ár. Rövid távú spekulációra is alkalmas most a Google árfolyama.

 

A Microsoft is óriásit jelentett

  • Egy részvényre jutó eredmény 1,14 dollár , a várt 1,08 dollárral szemben.
  • A bevétel 30,1 milliárd dollár, a várt 29,2 milliárd dollárral szemben.

A legnagyobb növekedést a felhőalapú technológiában érte el a cég, az elemzők ennek a területnek a növekedését várták. Összességében elmondható, hogy a kereskedelmi felhő bevétel – amely magában foglalja a felhő üzleti szoftvereket és az Azure és Office 365 szolgáltatásokat – 53% -kal nőtt az előző évhez képest, 6,9 milliárd dollárra. 2015 októbere óta pusholja a Minner, hogy érdemes Microsoft részvénnyel foglalkozni befektetői oldalon. Azóta duplájára nőtt az árfolyam. Figyeld te is a tőzsderovatot! Mikor érdemes az Microsofttal kereskedni? Most várj, amíg 100 dollár környékéig lecsökken az árfolyam. Akkor jó támasz lesz a 95 dolláros szint, és a célárad 130-140 dollár körül lesz.

Hogyan döntsd el, hogy mikor szállj be egy-egy részvénybe?

Egyrészt ebben segít az adott brókercégnél a kapcsolattartód, a brókered. Lehet tőle kérdezni, megvitatni a részvényeket. Segíteni fog benne. Továbbá a brókercégek folyamatosan adnak ki elemzéseket, hogy mibe érdemes éppen fektetni. Másik megoldás, hogy a segítség mellé saját magad is kutatómunkát végzel, és így könnyebben meg is érted, hogy a bróker miről beszél. Ebben segít a MinnerAkadémia videós tőzsde oktatása. Videókon keresztül megtanítalak a tőzsde, a részvénykereskedelem és a devizakereskedelem mikéntjére. Vagyis az oktatás után tudni fogod, hogy: mikor, miért és mibe fektess. Kattints ide, és kerülj te is a tanítványok közé!

Ki írta ezeket a tippeket? Mándó Milán vagyok. Több mint 10 éve foglalkozom tőzsdével, részvénykereskedelemmel. A Minner tőzsde rovatában már 4 éve olvashatod az elemzéseimet, melyekkel évről-évre kétszámjegyű hozamot érhettél el. Legutóbb pedig azért figyeltek fel rám a hazai befektetők, mert a tőzsde oktatásomban szereplő devizastratégiát alkalmazva 5 hónap alatt megnégyszereztem a betett tőkét.

Fotó: Pixabay
Forrás: BusinessInsider

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!