Az eSport évről-évre egyre nagyobbra nő. Főleg az USA-ban repkednek a millió dolláros összdíjazású versenyek. Már többet fizet, mintha az ember teniszezne. Sőt már itthon is elindultak fizetős versenyek, legutóbb a kgames.hu -ról hallottam, hogy havonta szerveznek ilyen fizetős díjazású versenyeket.
A Superdata piackutató cég előrejelzései szerint 2019-re már 1,23 milliárd dolláros piacot tudhat magáénak az eSport. Nem véletlen tehát, hogy az USA-ban egy egyetem kezdett el foglalkozni az új területtel. Egyrészt azért is, mert ez az új terület már új képzést, másfajta tananyagot is kíván, és hozzá kell igazodnia az új, fiatal generációk igényeihez. Márpedig az eSporthoz tartozó tárgyakat máshogy kell tanítani, mint pl. a matematikát.
A tananyagban tehát nem az lesz, hogy miként lehet megnyerni egy ilyen versenyt, hanem inkább üzleti szempontból lesznek oktatástok.
És ebből mit szűrhetünk le mi itt Magyarországon?
- Még nem vagyunk annyira lemaradva az eSportban.
- Aki itthon gyorsan megfogja ezt a szektort, nagy piacot hasíthat ki. Vigyázz a kgames.hu már előretör!
- Érdemes a részvénypiacokat is figyelni, főleg az eSporthoz kapcsolódó játékfejleszők részvényeire szegezni a tekintetet.
- Újra eljön a játéktermek kora? Erről néhány Minneres ötlet:
Indíts vállalkozást: 146. ötlet – Esport, lanparty felturbózva
Indíts vállalkozást: 28. ötlet – Új generációs játékterem
Indíts vállalkozást: 118. ötlet – Utazó, mozgó játékterem - Ez Nevada-i, Las Vegas-i vonal érdekes.
Forrás: Venturebeat
Fotó: Youtube