péntek, február 26, 2021

Alkalmazottból vállalkozó – Kiss Ákos megcsinálta! Már a munkája a hobbija is egyben

Folytatom azt a cikksorozatomat, ami olyan embereket mutat be, akik különböző úton jutottak el céljaikhoz, vagy már jó úton haladnak, hogy elérjék azt. Úgy alakítottam ki a cikkeket, hogy azok jól követhető mintát is adjanak neked is, illetve motiváljanak akár a vállalkozásban, vagy a karrieredben. Nézzük is a következő főszereplőt!

Kiss Ákossal akkor találkoztam, amikor a Minner videós oktató rendszeréhez kerestem a megfelelő megoldást. Annyira jól sikerült neki a márkaépítés, hogy azonnal egy nagyvállalatnak tűnt, ami így jól szemléltette azt, hogy a videós oktató platformok Ferrari-ját adja az ügyfeleinek. Amikor bemutatta az “online programját”, látszott, hogy él-hal a projektjéért. Nem is volt kérdés, én is ügyfele lettem, és már március óta használom a rendszerét. Hogy érte el, hogy egy sikeres IT vállalkozást épített, és exponenciálisan növekszik mind ügyfelek számában, mind bevételben?

Alkalmazotti időszak

A következő területeken dolgozott: 2 év TV-s háttérmunka (TV2, MTV), 3 év szoftverfejlesztés (PHP, Java), 1,5 év multi (IBM), 4 év informatikai szakértés bankoknál, biztosítóknál.
Miért lett elege?
Unta csinálni, nem tudott lelkesedni a munkák, projektek iránt, hiába fizettek neki nagyon jól. Sok olyan projektben vett részt, ahol teljesíthetetlen határidőket vállaltak be (a sales és a vezetés), ezért „jó lesz az úgy” felfogással kellett gyorsan megcsinálni a dolgokat, nem volt lehetőség minőségi munkát letenni az asztalra. Nyilván emiatt sok feszültség volt az ügyfelekkel, ami a csapatra újabb nyomást tett, és nekik kellett lemondani a szabadidőről a rossz döntések miatt. A végére ebbe belefáradt, kiégett teljesen.

Kiszállás – kockáztatás

2014 augusztusában felhívta a párját, hogy mi lenne, ha szeptember végétől felmondana és hozzátette, hogy fogalma sincs mit fog utána csinálni. Párja már látta korábban, hogy mennyire unja és mennyire utál bejárni, így támogatásáról biztosította, úgyhogy ugrott az ismeretlenbe, kb. alig egy évnyi tartalékkal.

Tanulás, felkészülés

Hónapokig csak könyveket olvasott, inspirálódott, üzleti tréningekre járt. A párja egyre jobban izgult, hogy ebből mi lesz, mert semmi ötlete nem volt. Aztán 2015. január 17-én este 10 óra körül egy könyvet olvasva egyszer csak beugrott neki, hogy mivel akar foglalkozni. Ott azonnal nekiállt megtervezni egy online videós oktatórendszert, aminek másnap neki is állt, és azóta is ezt csinálja. (A Minner nagy örömére, mert egy profi eszközt kaptam tőle.).

Hol jár most?

Lassan 1 éve piacon van felhős szolgáltatásként TudásPiac néven a rendszere. Tanároknak, oktatóknak ad a kezébe egy olyan megoldást, aminek köszönhetően előre felvett videókurzusokat lehet rajta értékesíteni úgy, hogy a felhasználók az adott oktató weboldalán látják a videókat. Igazi automatizált rendszer, mintha egy videós webshop lenne. Stabil ügyfélköre és bevétele lett. Közben folyamatosan fejleszti a rendszert (ezt én is látom). Láthatóan nagyon élvezi csinálni, főleg azért is, mert egyre többen érdeklődnek, egyre többen látják a megoldása előnyeit.

A legfontosabb, amit megtanultam (Ákos írja)

Talán ez az idézet írja le legjobban, amivel kb. 1 hónapja találkoztam: „Minden kudarcnak látszik félúton.” (Kanter törvénye)
* Legjobban szeretem a vállalkozósdiban:
Utáltam függeni másoktól, de most a saját váramat építem, az eredményeim csak tőlem függenek.
* A legnehezebb benne:
A hullámvasút. A lehangoló és a csodálatos dolgok váltogatják egymást. Viszont tudom, hogy idővel mindig mindent meg tudok oldani, még ha adott helyzetben nem is látszik a hogyan és a mikor. – Kiss Ákos 

A Minneren is olvasható ötletek közül több is megvalósítható a Tudáspiac rendszerével:

Hasonló cikkek: 

 Látod, megéri velem jóban lenni. Csinálj valami nagyot, és írni fog rólad a Minner! Az ismeretségi körömet ezzel támogatom. A cikk teljesen szponzoráció mentes.

Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Instant posztok

MinnerInstant

Néhány napja írtunk egy cikket, amiben teljeskörűen bemutatjuk a hazai vonalkód igénylés menetét. Ide bemásolom az árral kapcsolatos részt:

A GS1 rendszerébe való bekerülés egyszeri díja 35.000 Ft.
A rendszer éves (365 napos) licencdíja bevételfüggő:

Forrás: https://gs1hu.org/data/documents/Dijjegyzek_2021.pdf

Együtt kiszámoltuk (lásd a cikkben), pontosan hány jegyű cégprefixre van szükséged, ennek regisztrációs díját értelemszerűen az határozza meg, melyik számtartományba kerülsz: 10 jegyű kódigénylés esetén 19.500 Ft, 9 jegyűnél 30.000 Ft, 6 jegyűnél már 225.000 Ft – bár valószínűleg nincs és nem is lesz ennyi terméked. A regisztrációban benne van az első év licencdíja, de ennek is lesz évente költsége: prefixenként 16.000 Ft / év.
Ezután jöhet a GTIN-8 azonosító szám: 4000 Ft a regisztráció, valamint az éves licencdíj is ugyanennyibe kerül kódonként.

Vonalkód igénylés részletesebben. Kattints ide!

MinnerInstant

Több áramot fogyaszt a bitcoin, mint egész Argentina.

Ennél szemléletesebb ábra a következő. Bitcoin vs Visa tranzakciók energiaigénye. A Visa alatt azért ott van a 100 000 tranzakció is…. Huhh!

Érdekes! Na, de most tombol a kriptoláz! A kripto alapozó cikksorozatunk segíthet benne, hogy átlásd miről szól a kirptovaluta piac, mit kell tudni a bitcoinról… Kattints ide!

MinnerInstant

Martincsek Zsolt seo szakértőnk posztolta ezt a Minner Extra zárt csoportba:

A következő email címek meg fognak szűnni május 31. után! De már március 31.-től technikai korlátozások lesznek a fiókokban.Ha van például email listád, akkor nézd át, én fogok küldeni egy tájékoztató hírlevelet is nekik.@upcmail.hu, @chello.hu, @monornet.hu, @upctelekom.huItt a hivatalos tájékoztató: https://www.vodafone.hu/termekkivezetes/#webmail

U.i.: A legjobb, hogy ezt az infót nekem is egy feliratkozóm írta meg, akit érint ez és már magától fel is iratkozott egy másik email címével! – írta Zsolt.

MinnerInstant

Egy egész országot lekapcsolt a hírekről a Facebook.A Facebook egy önálló cég, nem az internet, ezért sem szabad 1000%-ban rá támaszkodni. Az ausztrálok tapasztalták ezt meg a héten, amikor is a Facebookon lekapcsolták a médiaoldalakat, sőt nem is lehet megosztani a portálok híreit a közösségi médiaoldalon. A drasztikus és barátságtalan lépésre azért szánta el magát a cég, mert az ausztrálok rá akarták kényszeríteni, fizessen ezentúl a híreket előállító oldalaknak az oldalain megjelenő tartalmakért.

Ezzel szemben a Google fizetni fog azért, hogy lényegében profitál a hírekből. A Google korábban már megegyezett az országgal. Legutóbb Robert Murdoch médiacége, a News Corp. jelentette be, hogy megegyezésre jutott a Google-el, aki hajlandó lesz nekik a jövőben fizetni a felhasznált tartalmakért cserébe.

Sok hazai vállalkozó szenved most a Facebook által egyre szaporodó tiltásokkal, amelyek 99,99%-ban tévesnek bizonyulnak. Letiltott hirdetési fiókok, elvett Facebook oldalak, sőt lekapcsolt ártatlan csoportok. Beszéltünk ennek kivédésről és megoldásokról ebben a podcastban: Facebook hirdetési fiók visszaszerzése tiltás után [podcast]

Forrás: Napi

MinnerInstant

Ha úgy nézzük a Koronás kristálycukornál is értelmesen kezelték a helyzetet az emberek. Így nem meglepő, hogy a sör sem szenvedett hátrányt, sőt néha az emberek a sörön poénkodva vezették le egy kicsit a vírushelyzet okozta feszültséget.

Forrás: Cbs, inews

MinnerInstant

Adótraffipax, 2021. Idén is elárulták merre vizsgálódnak főleg: Tételesen a 2021-es év kiemelt vizsgálati területei:

  • e-kereskedelem,
  • építőipar,
  • az élelmiszeriparral és a mezőgazdasággal összefüggő áruk, termények forgalmazása, beszerzése (cukor, étolaj, sajt, kávé, csokoládé, liszt, ásványvíz, üdítőital, mák, dióbél, rizs, szója, műtrágya),
  • használtgépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem, valamint gépjárműjavítás,
  • ingatlanközvetítés,
  • számítástechnikai termékek kereskedelme,
  • turizmus, vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás,
  • zöldség- és gyümölcs-nagykereskedelem

Forrás: Index, Nav


Megnézem a többi Instant üzleti posztot! 

További friss cikkek