Tegnap a magyar médiában arról olvashattál, hogy egy új közösségi oldal azt találta ki, hogy megosztja a bevételét a felhasználóival. Azért fizet, ha te megosztasz tartalmat. Jól hangzik ugye? Vajon sikerül megtörni a Facebook uralmát? A legnagyobb közösségi oldal már tiltja a Tsu (Tsū) új közösségi oldal linkjeit. Ami nem meglepő, én se szeretném, ha az én üzletemen húzná fel magát a konkurencia. Nézzünk meg sikerülhet e lenyomni a Facebookot.
Bevétel matek/felhasználó
A Tsu megtartja a bevételek 10%-át, a 90%-át pedig szétosztja a felhasználók között. Hm de jól hangzik, igaz? Számoljunk csak. A Facebook úgy, hogy teljesen kiépített reklámozási szolgáltatása van, úgy egy felhasználóból származó bevétel havonta kb. 1 dollár. Ennyit ér tehát egy felhasználó. Ha így számoljuk, akkor ennek töredéke lesz, amit először a Tsu szét tud osztani, mivel nincs kiépített szolgáltatása.
Nem nehéz kiszámolni, hogy így 0,9 dollár jut kb. egy felhasználóra, abból felét kapja meg egy az egyben az, aki sokat oszt meg. Ha ezt még valamilyen szempont alapján el is osztják, bárhogy számoljuk nehéz lesz igazságosan elosztani, és egy sokat megosztó emberke is max 3-5 ezer forintot tudhat keresni belőle. De szerintem még ennyit se (mivel a reklámozókat meg is kell szerezni).
Anti-Facebook
Nem ő az első, aki próbálkozik. Ott volt az Ello, aki azzal hirdette magát, hogy nem lesznek reklámok az oldalon. Mentek is rá az emberek (annyira azért sokan nem). De mi lett belőle? Nem regisztrált át annyi ember, hogy a felhasználók ki tudják használni, így mindenkinek a lelkesedése alább hagyott.
És mi a közös ezekben az oldalakban? Mindegyik kiemeli ezt az anti-Facebook jelzőt, több angol interjúban is láttam. Ez mit jelent? Facebook = közösségi oldal? Még szerintük is, vagyis a konkurencia szerint is. 🙂 ez megmosolyogtató. Brandépítés szempontból tehát itt már elvéreznek.
A Facebook miből húzta fel magát?
Azt hiszed, hogy a közösség csak simán fel tud húzni egy közösségi oldalt? Csak azért fog valamelyik kiemelkedni, mert a felhasználók annyira akarják, és majd a közösség elintézi, hogy sokan regisztrálnak? Dehogy is, ne légy naív. A Facebook több millió dollárt fektetett abba, hogy folyamatosan új felhasználókat vonjon be, tőke nélkül ez nem ment volna. (Itthon már reklámoznia nem kellett, mert arra már külföldön befutott.) Amerikában például 3-szor annyi bevétele van egy felhasználóból, mint itthon, tehát ezért is költött sokat az USA-ban.
És most kinek van sok tőkéje? A Facebooknak, algoritmusa miatt élvezhető a hírfolyama, ezt nehéz lesz überelni. Sőt ezeknek az anti-Facebook oldalaknak a konkurenciája ugyanúgy a Twitter is. Közben pedig a Twitter is szenved, nem nagyon találja a megfelelő irányt, még mindig várnak valami csodára.
Nem mindenki akar ilyen hülyeséggel pénzt keresni
Tök jó az elv, de pont az értelmiség nem fogja ilyenre pazarolni az idejét, őket nem vonzza az a pár ezer forint. Hamar kiderül úgy is, hogy mennyi pénzt lehet kiszedni belőle, de a levezetésemből kiderül, ne számítsunk pénzesőre. Tehát az értelmiség elmarad, a fizetőképes réteg. Miért is regisztrálnának? Ha ők elmaradnak, akkor a reklámozók sem fognak oda menni.
És persze a Facebooknak van annyi tőkéje, hogy ellehetetleníti a konkurenciáját.
Fotó: Twitter