Az Amazon egyszercsak révbe ért. A Tesla -val is ez történik?

Dátum

Megosztás

Az a legszebb a tőzsdében, hogy legtöbbször nem a tények mozgatják az árfolyamot, hanem például a várakozások. Az Amazon (a világ egyik legnagyobb online webáruháza) árfolyama úgy emelkedett évről-évre, hogy a cég veszteséges volt. Az elmúlt 6 évben például megnégyszerezte az árát a részvény, mindezt úgy, hogy csak az elmúlt negyedévekben tudott felmutatni nettó profitot. És máris itt a párhuzam a Tesla-val.

Nagyon nem szeretek olyan cégekbe fektetni, amik eleve veszteségesek, mert egy nagyon rossz hír hamar leránthatja az árfolyamot. De tudod, a kivételek erősítik a szabályt! Főleg akkor, ha ilyen szép az adott részvény grafikonja, amit lent is látsz. De ne menjünk ennyire előre a grafikon elemzéssel. A Tesla a terjeszekedés, az új modellek, és a kapacitás növelés miatt folyamatosan „eszi” a tőkét, és a bevételei nem tudják még meghaladni a kiadásokat. A Model 3 gyártását például csak úgy tudták elkezdeni, hogy több tőkét vontak be, mint azt előre eltervezték. A bevételei így is 30%-ot nőttek az egy évvel ezelőtti adathoz képest.

A kiadásokat el is fogadták a befektetők, ez onnan látszik, hogy a tegnapi negyedéves gyorsjelentés után meg sem mozdult az árfolyam (ebből derült ki a Model 3-hoz felhasznált többlet tőke.) Tehát ez jól jelzi, hogy stabilabb kezekben vannak a részvények. A befektetők az elmúlt 2 évben vegyesen álltak hozzá a papírhoz, és az előtte lévő nagy emelkedő trend megtorpant. Ez így egy jó beszállási lehetőséget is kínál nekünk.

Ha a rászánt tőkét elosztva helyezzük el a Tesla részvényben, akkor a kockázatunkat csökkenthetjük. Tehát a tőke 1/4-ét most, árfolyam változástól függően a következő csomagot néhány hónap múlva vesszük meg. Így, ha rossz irányba indul a részvény pl 180 dollár alá csökkenne, akkor csak a tőkénk kis részét kockáztattuk, és a kezdeti egyösszegű befektetés esetében 20%-ot kockáztatnánk, míg a fent leírt tőke elosztós esetben csak 5%-ot! Ezért gyere többször a Minnerre, mindig tanulsz valamit!

Tesla részvény elemzés - Az árfolyamot részletesebben a www.brokermonitor.hu árfolyam elemző menüpontjában is eléred.
Tesla részvény elemzés – Az árfolyamot részletesebben a www.brokermonitor.hu árfolyam elemző menüpontjában is eléred.

A tőzsde rovatot a HotForex szponzorálja, náluk be tudod gyakorolni a tőzsde alapjait és az Amazon részvényével kereskedni is tudsz. Most már nyereséges a cég!

Fotó: Tesla.com

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!