Az észak-kóreai fenyegetés nélkül nem lenne ekkora bevétele a filmnek?

Dátum

Megosztás

Először úgy volt, hogy nem vetítik a mozikban, és online sem lesz elérhető Az Interjú című film. Az Észak-Kóreában játszódó film miatt több fenyegetést is kaptak az Amerikaiak Kóreából. A filmet készítő Sony Pictures miután meggyőződött arról, hogy a fenyegetések alaptalanok, elérhetővé tette a filmet.

Az online bevétel már 4 nap után 15 millió dollárnál jár, már 2 milliószor nézték meg Az Interjút. A Google Playben és a Youtube-on is megvásárolható a film.

A film költségvetése 44 millió dollár volt, tehát még kell bevétel, hogy megtérüljön a filmforgatás. Az biztos, hogy a kóreai fenyegetések rásegítettek, hogy minél többen meg akarják nézni a filmet, hiszen 4 nap alatt nem biztos, hogy megnézték volna ennyien, főleg online.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!