Idén a marketingben jelentős szerepet töltött be a kollaboráció. A hazai vállalkozások is jobban megismerhették ezt a marketingmegoldást a K&H: üzletet ide! – az év kollaborációs ötlete pályázat révén, valamint a Minner és a K&H együttműködés különböző tartalmain, előadásain és workshopjain keresztül. Több mint száz pályázat érkezett a K&H kollaborációs pályázatára 2024-ben, ami azt jelenti, hogy több száz vállalkozó kapcsolódott egymáshoz és ötletelt azon, hogyan tudják egymást támogatni. Lássuk a részleteket és a nyerteseket!
Miért aktuális a kollaborációs marketing?
Az elmúlt évek nemzetközi trendjei is azt mutatták, hogy az üzleti kollaborációk erősödnek a cégek között, és ez nemcsak üzleti, partneri együttműködésekben, hanem közös marketingtevékenységben és kommunikációban is megmutatkozik. Egy másik tényező, ami előmozdítja az ilyen kollaborációk létrehozását, a gazdasági visszaesés, valamint az egyre nagyobb marketingzaj.
A 2024-es K&H: üzletet ide! az év kollaborációs ötlete pályázat különleges volt, mert a fődíj 5 millió forint értékű marketingkommunikációs támogatás volt. Azért, hogy támogassuk a hazai cégek kollaborációját és a sikeres pályázatok beadását, a K&H ajánlásával a Minner által készített KOLLAB kézikönyvet is létrehoztuk és terjesztettük a cégek körében. Továbbá a Minner.hu-n is létrejött a KOLLAB kategória, amit a jövőben is aktívan kezelni szeretnénk, mivel a kollaboráció várhatóan tovább erősödik.
Gratulálunk a nyerteseknek! Szép munka! Sok sikert a kollab kampányhoz!
K&H: üzletet ide az év kollaborációs ötlete pályázat FŐDÍJA: TEJMADÁR X ZIEGLER


Fő szempont volt, hogy olyan pályázat nyerjen, ami kreatív, megvalósítható kollaborációs ötletet mutat be, amely új vevők szerzésére alkalmas, példaértékű más vállalkozások számára is.
A fődíj ötlete: Generációkon átívelő ízek: Gen-Z élmény tradícióval ötvözve – Minden falat egy történet”.
A Tejmadár és Ziegler ötlete egy olyan limitált kollekciós ostya megteremtése volt, ahol az újragondolt madártej és nosztalgikus ostya találkozik, ezzel ünnepelve a tradíciók és a modern gasztronómiai trendek találkozását, miközben egyedi, prémium termékekkel gazdagítja a hazai kínálatot. A termék létre is jött, már a fődíjat úgy vehették át, hogy a teremben a közös terméküket megkóstolhatták a résztvevők.
A Ziegler ostyák története a század elejére nyúlik vissza, amikor is Ziegler József, a mai üzem helyén, egy családi házban pékséget nyitott. A vállalkozás azóta is családi kézben van, leszármazottjai pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy ugyanolyan minőséggel és szeretettel vigyék tovább Ziegler József örökségét, ahogyan Ő tette.
A Tejmadarat a pandémia és gazdasági válság idején alapította Pap Sára, aki ugyan sok év tapasztalattal rendelkezik brand építésben, vendéglátás tapasztalata akkor még nem volt. A pandémia okozta nehéz gazdasági helyzetben számos kihívással kellett szembenéznie, de annál több hittel és reménnyel kezdett bele az üzlet építésébe. Az üzlet sikerességének egyik fontos eleme, hogy a madártej a magyar kultúrában nagyon mélyen gyökerezik, azonban ahogyan Ő fogalmazott, nem szeretne versenyezni a nagymama madártejével, így az alap, hagyományos ízek mellett mára már több, mint 700 ízkombinációval készítik a madártejet.
A K&H: üzletet ide! az év legfenntarthatóbb kollaborációs ötlete különdíja: Superjuice X Flash Kutyapékség

A fő szempont a díjazott kiválasztásnál: A díjat az a pályázati anyag nyeri el, amely olyan megközelítést, elemeket tartalmaz a kollaborációban, amely a fenntarthatósági elveket hűen tükrözi és példa értékű más vállalkozások számára is, akik csökkenteni szeretnék ökológiai lábnyomukat a vevőszerzési folyamataikban.
A különdíj ötlete: Közös termékük a kutyakeksz, és jutalomfalat, melyet a juice gyártás során megmaradt „darálmány” – azaz kipréselt, 100% gyümölcs és zöldségből készítenek.
2014-ben Superjuice -t Perl Virág és férje azzal a céllal hozta létre, hogy olyan egészéges terméket gyártsanak, mely örömet hoz a fogyasztóink életébe. Ennek mentén kezdetben csak a termékre, a technológiára és a köré épített ki/házhozszállítási szolgáltatásra fókuszáltak. Véleményük szerint kezdeti sikereik titka az őszinteség, amit vásárlóik megéreztek.
Molnár-Jókai Tímea 2014-ben már egy ideje gondolkozott a kutyapékség ötletén, a végső lökést azonban az adta meg számára, amikor elolvasta egy jutalomfalatos doboz hátulját. Ekkor döntött úgy, hogy saját maga kezd el sütni a kutyáinak, hogy biztosan egészséges falatokhoz jussanak. Hosszas termékfejlesztés és az induló vállalkozás nehézségei leküzdése után, ma már egy több üzletes, sikeres vállalkozást tudhat a magáénak.
K&H: üzletet ide! az év legjobb digitális kollaborációs ötlete különdíj: iFinance X HARDBIT Kft
A fő szempont a díjazott kiválasztásánál: díjat az a pályázati anyag nyeri el, amely olyan digitális megoldásokat tartalmaz a közös vevőszerzés folyamatában, amivel az értékesítés, az értékesítési folyamat nyomon követési hatékonysága javul, az ügyfélélmény kiemelkedő és az alkalmazott eszköz példa értékű más vállalkozások számára is.
A különdíj ötlete: Hasonló küldetésük nyomán megalkották a ,,Technológiai és pénzügyi együttműködés a Webshopok forradalmáért” elnevezésű ötletet, mely során forradalmasítják a webshopok működését integrált vállalatirányítási rendszerünkkel és automatizált könyveléssel.
Az iFinance fókuszában a magyar vállalkozói szektor pénzügyi tudatosságának magasabb szintre emelése áll a hatékonyabb működés érdekében, hiszen így a cégtulajdonosok, vállalatvezetők energiáikat üzletfejlesztésre, szakmai irányításra fordíthatják, ezzel biztosítva a nyereség növelését.
A Hardbit Kft. egyedi szoftverfejlesztéssel foglalkozik, és raktárlogisztikai, készletkezelési, számlázási, valamint könyvelési és pénzügyi rendszerekkel segíti ügyfeleit üzleti folyamataik hatékonyabbá és automatizáltabbá tételében. Megoldásaikkal országosan támogatják a kereskedelem, szolgáltatás, gyártás és vendéglátás területén működő partnereiket.
2025-ben a marketing terved része lesz a kollaboráció?
- Ajánlom figyelmedbe a Minner kollab cikkeit, kattints ide!
- Tipp: A Monyonak az éves marketingtervében van a kollaborációs marketing. 10 éve aktívan csinálják: 100 kollaboráció tapasztalata a Monyo kraftsör-gyártótól