Bejött a CBA-nak a Kasszás Erzsis kampány. Nőtt a forgalmuk

Dátum

Megosztás

A hazai marketing szakma erre az eredményre biztosan nem számított a Kasszás Erzsis kampány esetében. Egy korábbi cikkben már leírtam, hogy a legtöbb hazai marketinges szerint ez a reklám rontja a CBA imázsát. Azt tudnod kell, hogy egy külsős ritkán lát rá teljesen egy ilyen marketing akcióra, mert csak a belsősök tudják, mi volt a konkrét célja ezzel a márkának, illetve a reklámokat készítő Umbrella reklámügynökségnek. Megjöttek az eredmények!

Az első félévben nőtt a kiskereskedelmi lánc forgalma. Az eredményekről  Dárdai Adrienn a CBA marketing vezetője az idei Internet Hugnaryn számolt be. Az Umbrella marketingügynökséget képviselő Uhrin Viktorral közösen tartott előadásában arról beszélt, hogy a bázishoz képest 12 százalékos forgalomnövekedést ért el a CBA, de az eredmények főleg hosszú távon lesznek mérhetőek. A bázis a 2016-os első félév volt. Az eredmény azért is tűnik jónak, mert közben csökkent is a CBA-k száma, mert Nógrád megyében csődbe jutott az ottani legnagyobb partnerük. Továbbá ez volt a legfontosabb kampányuk idén, amire a legtöbb pénz és időt fordították. Szerveztek roadshowkat, (Erzsivel) vagy éppen fizettek Kasza Tibinek, hogy kampányoljon a Facebook oldalán.

Úgy látszik az előre meghatározott célcsoportot elérték a kampánnyal, sőt még sikerült részben irányítaniuk a virális terjedést is.

Ehhez kapcsolódó tartalom:

A Kasszás Erzsi videó megérte a CBA-nak? Sikeresnek mondhatjuk a marketing akciót?

Forrás: Kreatív, KamaraOnline

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!