Csapatépítés tippek a karantén idején

Dátum

Megosztás

Mindenki tudja miről van szó, csapjunk bele a lecsó közepébe!

Sör / bor / pálinka / egyéb kóstoló

Végy egy szakértőt, a csapattagok pedig vegyék meg az általa összeállított listán szereplő italokat, vagy akár ételeket! Fontos, hogy olyan termékekből álljon a lista, amiket Magyarország területén szinte bárhol meg lehet venni, de az is járható út, ha a linkeket küldöd el szervezőként a vásárláshoz a résztvevőknek! A platform pedig Zoom vagy Skype, de ezt eddig is tudtátok! 🙂

Főzzünk!

Először úgy tűnhet, hogy ez nem egy csapatépítő elfoglaltság, de mégis az, hiszen „együtt”, legalábbis egyszerre valósítunk meg valamit, mindannyian ugyanazt, méghozzá egy tál ételt. Az előző ponthoz hasonlóan szükségünk van egy szakemberre, illetve a hozzávalók listájára, amit mindenkinek meg kell vennie, vagy meg kell rendelnie.

Zumba / egyéb tánc vagy sportoktatás

A zumba a mozgásforma jellegéből adódóan végezhető könnyen otthon, hiszen egy viszonylag kis területen, többnyire állóhelyzetben kell folyamatos mozgást végeznünk, nem igényel szakaszos megállásokat, nincsenek újabb és újabb instrukciók. Ennek megfelelően karantén idején remek megoldás a közös sportolásra, hölgyeknek, uraknak egyaránt!

Meditáljunk!

Ha valaki azt mondja, hogy könnyen viseli a mostani helyzetet, akkor könnyen lehet, hogy már megbolondult, bizony a mentális egészségünk különösen fontos a karantén, az össze- és bezártság idején. Remek megoldás lehet a meditáció a pszichés nehézségek enyhítésére, kérjünk meg egy szakértőt arra, hogy egy online meeting keretében „csoportos” oktatást tartson a kollégáknak! Közös fejlődés, közös élmény!

Varázslók harca

A jelen helyzetet sok leleményes vállalkozó igyekszik meglovagolni, sorra jelennek meg az újabbnál újabb lehetőségek. Ilyen a War of Wizards is, egy online játszható szerepjáték, egy remek történet keretében erősíthetjük a csapatunkat, méghozzá egy játékmester vezetésével.

Excel művészet

Kevesen tudják, de egy XLS táblában bizony még a művészi hajlamainkat is kiélhetjük, a karantén idején pedig természetesen csapatban kell ezt megtennünk. Ezen a linken láthatunk egy cuki unikornist, lemásolás után már el is kezdhetjük közösen színezni, remek időtöltés, közben beszélgethetünk, mindenki hozzájárul egy kicsivel a közös műhöz!

Bingózzunk!

Ha valaki azt mondja, hogy „bocs, le voltam némítva”, netán felteszi a klasszikus „hallasz?” kérdést a Zoom során, akkor már ki is lehet húzni egy-egy mezőt, ha mindent kihúztál, akkor nyertél! Laza, kötetlen, remek kikapcsolódás, egyben persze csapatépítés, csak ki kell nyomtatni az alábbi lapot:

Virtuális pub crawl

A klasszikus pub crawl lényege, hogy felkeres a csapat egymás után számos kocsmát, online arra lesz lehetőségünk, hogy érdekes weboldalakat látogassunk meg együtt, és megbeszéljük a látottakat. Kezdésnek remek lesz ez az oldal! Fontos, hogy legyen kerete a játéknak, 15 percnél többet ne töltsetek el egy oldalon!

Mutass be valamit, ami számodra fontos!

Ebben a játékban mindenki egyetlen percet kap arra, hogy bemutasson egy személyes tárgyat, ami számára valamiért fontos. Mindenkit meg kell hallgatni, így sokat tanulhatunk egymásról, ezáltal erősödik a csapat!

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Képek: Museumhack.com, Forbes.com

Györfi András
Györfi András
Újságíró, vállalkozó, a Kriptopénz ABC című, a HVG Könyvek gondozásában megjelent kriptopénz, blokklánc témájú ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, olyan nagy sikerű webes vállalkozások alapítója, mint a Ducitárs.hu, vagy a SkypeSuli.hu.

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...