Edison biztosan egy jó példakép? Vagyis ne azért legyen a példaképed, mint eddig!

Neked is megvan az az idézet Thomas Edisontól, hogy “Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”? Az utóbbi időben elkezdték kikezdeni Edisont, mint példaképet, mint zseni feltalálót. Tudom, hogy azonnal a halottról vagy jót vagy semmit jut eszedbe, én mégis azt mondom beszéljünk róla, jó tisztában lenni a tényekkel. Természetesen az újabban feltűnt negatív hírek ellenére több innovációt is magának tudhatott, csak nem volt az a szent ember, feltaláló zseni, ahogy elsőre tűnik. Nézzük is, miről van szó!

Először is azon már egyre jobban nem vagyok meglepődve, hogy egy történelmi információról, adatról valójában kiderül az, hogy nem is úgy volt, a valóságban máshogy történt… Edisonnal kapcsolatban is vannak ilyenek. Nézzünk is róla néhány érdekes információt:

  • Az 1880-as években Edison az egyenáram mellett tette le a voksát és kampányolt. Minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy visszaszorítsa a másik tábort, amit Tesla vezettet, vagyis a váltóáram elleni kampányt gőzerővel szervezte. Ez annyira ment neki, hogy 1960-ig kellett várni, míg a váltóáram népszerűbb lett, pedig utóbbi a sokkal gazdaságosabb, hatékonyabb.  A kampány annyira brutális volt néha, hogy például Edison egy elefántot is megölt váltóárammal, hogy így rettentse el az embereket attól a technológiától (Oké, mondjuk az elefánt egyébként is halálos beteg volt, na de na…).
  • Az ellopott villanykörte szabadalom. Az eredeti feltaláló valójában Heinrich Göbel, aki elmondta Edisonnak az ötletét, sőt, eladásra kínálta a szabadalmat, ekkor már Edison szinte halmozta a szabadalmakat. Edison nemet mondott, azt mondta, nem használható semmire az ötlet. Majd miután meghalt a feltaláló, potom pénzért megvette az özvegytől. De ez még semmi! Egy ismerőse a szabadalmat használva megalkotta a stabilan működő villanykörtét, őt Joseph Wilson Swan-nak hívták. Össze is állt Edison vele, nos rövid időn belül senki nem emlékezett a valódi alkotóra, hamar kitúrta őt.
  • Egy viszont biztos. Pozitívumot is találni természetesen. Ő tudta legjobban eladhatóvá tenni például a villanykörtét, természetesen az egyenáram népszerűsítése lehet hiba volt. De ki nem hibázik? Tehát inkább mint üzletember, promóter, jó értékesítő lehet példaképed, bár tény, hogy néha megkérdőjelezhető eszközöket vetett be, de mint tudjuk, az üzletben néha farkastörvények uralkodnak. Ha összehasonlítjuk Ray Kroc-kal, vagyis a McDonald’s-t sikerre vívő üzletemberrel, akkor azt mondom, Edison kicsit gátlástalanabb üzletember volt.

Kapcsolódó Index.hu-s és Minner cikkek:

Forrás: index.hu

2021 -es vállalkozási ötletek! Neked is hasznos, nem csak kezdőknek!

Iratkozz fel, hogy előbb megkapd! Kattints ide! Működő cégek is inspirációt merítenek új termékekhez, szolgáltatásokhoz, üzleti modellhez, vagy éppen marketing ötletet találnak. Újaknak pedig egyenesen kötelező! Tovább a Minner 2021- es ötletekre!!

Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!