Az alapító c. film – vagyis inkább a McDonald’s története? #ajánló #MinnerMozi #kritika

Dátum

Megosztás

Már a mozikban a McDonald’s-ról szóló nagyon érdekes „életrajzi” film, melynek címe: Az alapító. Sokan nem is tudják, hogy a McDonald’s-ot igaz, hogy két testvér alapította, de nem ők vitték teljes sikerre, hanem Ray Kroc. Február-7 én a Minner.hu közös mozizást szervezett a filmre Budapesten (mozizás + kapcsolatépítés).

A film tehát valós történéseken alapul. Az előzetesből is kiderül, hogy igazán nekünk (Minner-olvasóknak, vállalkozóknak, leendő vállalkozóknak) való film lesz. Nézd meg az előzetest, majd a videó alatt folytatom. 

Érdekes volt látni a filmben, ahogy Kroc-ot már többszöri ötletei után hülyének nézték, kiröhögték az akkori barátai (még a Meki sikerei előtt). Bár utána hallgattak rá, de mégse voltak elég motiváltak, ezért is keresett új „társakat” (a franchise üzletekhez). Több filmkritikában is olvastam, hogy a film igazából azt mutatja meg, hogy a mások átvágásával érheted el a sikereket. Ez nem igaz a filmre. Ezt azok írják, akik cseppet sem vállalkozók vagy sikertelenek. Valljuk be, hogy most is, ahogy az 1940-50-es években, az erősebb, leleményesebb vállalkozó maradt a piacon. Farkastörvények uralkodnak. Bár a film lehet, hogy néhány pontban ferdített, színezte a valós történetet, abban egyetérthetünk, hogy Ray Kroc egy teljesen új üzleti modellt vezetett be a McDonald’s-nál. Ezt a fivérek nem érhették volna el. Ez olyan, hogy hiába van ötleted, ha a megvalósítás elmarad, vagy nem olyan jó a kivitelezés, üzleti modell.

A McDonald’s fivérek eredeti Mekije, és a később kialakult Ray Kroc vezette globális cég teljsen más. Az, hogy a gyors elkészítést átvette, és a brandet, az csak egy kis szelete az új alapító sikerének. Ahogy a filmben is volt, 1950-től már a McDonald’s valójában az ingatlanpiacon tevékenykedett, tevékenykedik a mai napon. A burger csak eszköz. És akkor még nem is mondták, hogy a McDonald’s a világ legnagyobb játékforgalmazója is egyben, továbbá oktató cég…

#MinnerMozi
2017. február 7-én 126 fővel közös mozizást szerveztem erre a filmre. Plusz a film előtt kapcsolatépítésre is volt idő. A nyüsgés is nagy volt, volt aki, a film elindulásakor is alig akart leülni. #kapcsolatépítéslvl99
minnermozivol1

A McDonald’s rövid történetét a meki holnapján is el tudod olvasni. Kattints ide!

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!