Elég lenne 3 napot dolgoznunk csak? Ezt mondja a világ 4. leggazdagabb embere!

Dátum

Megosztás

A Bloombergnek adott interjújában Carlos Slim (a világ 4. leggazdagabb embere) nyilatkozott a címben leírt 3 napos munkahét felvetéséről.  Belegondolva nem is mond hülyeséget, és akár az elkövetkező időszakban ez be is következhet. Régen is tovább dolgoztak az emberek a mai munkaórákhoz képest. Miért csökkenhet? Miért jó ez nekünk?

Ténylegesen elmondhatjuk, hogy a gépek elvégeznek egyre több mindent helyettünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy elveszik a munkánkat, hiszen új munkaterületek folyamatosan kialakulnak. Nos, a technológia miatt a ráfordított idő is csökkenhet, sőt a munka is hatékonyabb lehet. Carlos Slim szerint a 3 napos munkahét miatt csökkenne a munkanélküliség is, mivel több embert alkalmazhatnának a cégek. Egy valami viszont biztosan nem tetszik neked sem a mondandójában, szerinte így nem 65 év körül, hanem 75 éves korban mennének nyugdíjba az emberek. A több szabadidő miatt többet is költenének az emberek (szórakozás, utazás…), és a bérük sem változna, mivel hatékonyabb lenne a munkavégzés. Az már csak hab a tortán, hogy szerinte kevesebb autó lenne az utakon, és így a környezetszennyezés is csökkenne.

Nemcsak a levegőbe beszél

A Telmex nevű cégénél ki is próbálta ezt. Az alkalmazottaknak felajánlotta, hogy kevesebb napot dolgozzanak egy héten, és később menjenek nyugdíjba. Az alkalmazottak 40%-a élt is a lehetőséggel.

Így belegondolva eszembe is jutott egy könyv:
4 órás munkahét – Szabadulj meg a 9-5-ig robottól, és élj ott, ahová a szíved húz! /Timothy Ferriss/
Érdemes lenne beleolvasni 🙂 Írtam egy hosszabb könyvajánlót hozzá:

Lájkold, ha te is dolgoznál kevesebbet!

Forrás: Bloomberg

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!