Ember legyen a talpán, aki most kitalálja, melyik irányba megy a tőzsde. Igaz? Januárban több %-nyi esést produkáltak a részvények (főleg USA részvényekre értem), és most merésznek tűnhet az is, aki vásárol, de az is aki elad. Abban biztosak lehetünk, hogy találunk olyan részvényt, amin még lehet árfolyam esést fogni, főleg most. A rövid távot azért is írom, mert a részvények adott %-nyi árfolyam esést rövidebb idő alatt tesznek meg, mint adott árfolyam emelkedést. Tehát rövid távon, ha bejön a tippünk, azt hamar fogjuk látni.
Itt a recept:
1. lépés
Keress olyan részvényeket, amik éppen egy nagyobb támaszt akarnak áttörni, vagy egy trendből tör ki. Több ilyen technikai elemzéshez kapcsolódó alakzatot lehet találni. Ha ide kattintasz, akkor rengeteg olyan részvényt találsz, ami éppen határon van, így kis kockázattal tudsz árfolyam esésre játszani.
Itt egy példa az LHC Group. Az ábrát látod, ez már jó kiindulási pont. Viszont azt is érdemes figyelembe venni, hogy a cégnek milyen a háttere, veszteséges-e…. a kép alatt folytatom a 2. lépéssel.
2. lépés:
Megnézni az adott cég pénzügyi adatát. Erre én a Google.Finance oldalt használom. Ott beírod a részvényt, és a bal menüben kiválasztod a Company/Financials menüpontot. És máris látod az üzleti adatait.
Az előzőben említett részvény adatai így nézenek ki a grafikonon. Ezen látszik, hogy kockázatos a cég a profitrátája miatt, mert ha ez visszaesik, a részvény is esni fog. Nekünk ez jó lesz. Illetve a részvény így is kilépett az emelkedő trendből. A részvény reális ára 30 dollár alatt van.

Tehát, ez a rövid recept, persze a cég kiválasztásánál érdemes a hozzá kapcsolódó híreket is elolvasni. Remélem ezzel már sokat segítettem. A legtöbb magyar brókercégnél is tudsz árfolyam esésre spekulálni (Equilor, KBC, SolarCapital, Erste).
A cikksorozat további részei:
- Esik a tőzsde? Hogyan tudsz rövid távon profitálni belőle? – stratégia leírása
- Esik a tőzsde? Hogyan tudsz rövid távon profitálni belőle? – 2. rész: 33% profit 1 hónap alatt
- Esik a tőzsde? Hogyan tudsz rövid távon profitálni belőle? – 3. rész
- Esik a tőzsde? Hogyan tudsz rövid távon profitálni belőle? – 4. rész
- Esik a tőzsde? Hogyan tudsz rövid távon profitálni belőle? – 5. rész
Tanuld meg a tőzsdét! Regisztrálj a Minner Akadémia online tőzsde képzésére! Kattints ide!
Kiemelt kép: finviz.com