Forever Hands interjú, a Cápák 10 millióval szálltak be

Dátum

Megosztás

A Cápák között 3 évad első részében mutatta be a befektetők előtt vállalkozását Kállai Jankó, aki édesapjával közösen működteti a Forever Hands nevű kézszobor készítő termékét. Balogh Péter és Lakatos István fektetett a cégbe 5-5 millió forintot fejenként 8,75% tulajdonhányadért cserébe. Beszélgettünk a Cápás szereplésről is, a vállalkozásáról is, a több tízmilliós forgalomról is, amit alig három hónap alatt ért el.

A podcast hanganyaga

Spotify-on itt éred el, Apple Podcast-ban itt, vagy az alábbi lejátszón:

A podcast rövid vázlata, leirata

A képen is látható kézszoborkészítő szettet árul. 3 hónap alatt 30 millió forintot forgalmat értek el, ez 8 millió forint profitot jelentett nekik. Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is elérhető már a termék. 

A weboldal: https://foreverhands.hu/

Reklámnak sem volt utolsó a Cápák között műsor. Egyszerre 4200-an is voltak a weboldalon a műsor ideje alatt. Az oldal bírta a látogatottságot, ez annak is köszönhető, hogy Shopify webshop rendszert használ. A látogatók többsége természetesen csak turista volt, a műsor miatt jött fel az oldalra, csak kíváncsiak voltak, de azért olyan nagy vásárlási lázat nem okozott. Persze így is volt több százezer forint forgalom. Azért nem egy lángos a termék, ahogy láttuk a kígyózó sorokat a lángosos szereplőnél (Gerike).

2020. szeptemberében indult el a Forever Hands. Idén már volt egy erős februári kampányuk, 12 millió forint volt abban a hónapban a bevétel, persze ott volt a Valentin-nap és az adás is dobott rajta.

Szeretne több országban is bővülni. Most Németországban, Ausztriában és Magyarországon van jelen a cég, szeretne bővülni Csehország, Románia, Lengyelország felé. Kitértünk rá, hogy pont jó időzítés lehet, hogy Lengyelországban elindult az Amazon, lehet kipróbálja.

A német és osztrák kampányaiknál háromszor, négyszer olyan drágább megszerezni egy vevőt, a kattintási költségek magasak. De még főleg hazai piacra helyezi a hangsúlyt.

A műsor egyik nagy hozadéka, hogy 22 viszonteladó partner jelentkezett, az adást követő 10 napban. Érdekes problémát ismert fel Jankó, ez pedig az, hogy jó ötlet-e sok viszonteladóval együtt dolgozni, nem akarja, hogy árverseny ölje meg a saját piacát.

TikTok kampányokról, marketingről is beszéltünk. A fő irány náluk, hogy TikTok influencereket bíznak meg reklámokkal, 20 tiktokkerrel működnek majd együtt. Az adás előtt mutatott egy 210 000-es nézettségű videót, ami 2 nap alatt jött össze TikTok-on, amit természetesen szintén egy influencer csinált. Tehát nem a Forever Hands táncolgat a TikTok-on, hanem szponzorációt vesznek az influencereknél.

Miért kért 10 millió forintot, amikor néhány hónap múlva az lazán profitban jelentkezni fog? – ez egy fogós kérdésem volt.
Elsősorban marketing céllal ment be a műsorba, a másik pedig, hogy még fiatal és kalandvágyból vágott bele. Jankó elmondta, hogy a pénzre valójában nem volt szüksége, ő a Cápák hosszútávú üzleti kapcsolataiban bízik.

Úgy érzi, hogy 1,5 év után a Cápák is már érezni fogják a profitot a befektetésükre. És természetesen benne van még utána az is, hogy a részesedést el lehet adni.

Egytermékes webshop, mi van akkor, ha kifúj a trend?

Látszik, hogy a hasonló termékek Amerikában már több mint 5 éve piacon vannak. Az egytermékes webshop (vállalkozás) nagyon sokszor egy trendre felülve ér el óriási sikereket, de figyelni kell rá, mert sokszor csökkenhet a trend, az érdeklődés az adott termék iránt. Jankó szeretne új termékeket is piacra dobni a Forever Hands oldalon keresztül.

A podcastban beszélünk 1 millió forintos kampányról is, amit majd most fog indítani.

Közös cégalapítás: Jankó eddig édesapja vállalkozásán keresztül működtette az oldalt. Ebből veszik ki a Forever Hands oldalt, márkát és a Cápákkal közös céget alapítanak. Már a papírok aláírása előtt is sokat segítettek a befektetők Jankónak.

1 millió forintos kampány: Jankó volt nálam még az adás előtt üzleti konzultáción, a marketingjét kellett átnéznem, majd összeállítottunk több időszakos kampány tervét. Az tetszett benne, hogy tudja, valóban el kell költeni 1 millió forintot majd a kampányra, és ezt bizony már be is tervezi.

Hallgasd meg a teljes adást!

A bemutatkozója, pitch-e a Cápák között műsorban:

Az elemzés pedig itt: Cápák között 3. évad 1. rész elemzés, véleményezés

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...