Tavaly augusztusban írtunk először a Lululemon cégről, méghozzá azért, mert nagy blődség miatt zuhant be az árfolyama. Kiderült a jógához használt ruhájuk olyan vékony, hogy ha a nők előrehajolnak az úgy megfeszül, hogy átlátszó lesz a fenekükön a ruha. Ez még nem is lett volna baj, ha a cég kezeli a problémát, de ehelyett azt mondta, hogy úgy látszik néhány nő túl kövér ahhoz, hogy az ő terméküket, ruhájukat hordják.
Na, de azóta a cég szépen rendezte ezt a problémát, és az előbbi hírt is elfelejtették a vásárlók. Ez meg is látszott már 1,5 hónap alatt áttörte a 45 dolláros részvényárat, és utána egészen a jelenlegi 65 dollárig száguldott. Tehát most érte el előző (második) cikkünk várakozását, ami 44%-os profitot jelent annak, aki figyelte elemzésünket.
Az alábbi ábrán látszik, hogy a bevételei folyamatosan nőnek, és a nyeresége is. Igaz, a terjeszkedés miatt, a profitrátája csökken.

A részvény tehát elérte a 65 dolláros célárat. Jelenleg még lehet egy picit túlárazott is. Tehát vásárolni nem érdemes. Árfolyam esésre sem érdemes játszani. Jelenleg a legjobb stratégia a kivárás, csökkenjen le 50-60 dollár közé, majd utána érdemes elgondolkodni (erről majd akkor írunk). Olvasd továbbra is elemzéseinket, biztosan találsz kedvedre valót.
