Így zajlott a Minner 1. Befektetőkereső showja

Dátum

Megosztás

2018. április 7-én egy egész napos rendezvény keretében megrendezésre került a Minner első befektető kereső showja. A bemutatkozó startupok, ötletgazdák azért jelentkeztek és jöttek el a showra, hogy befektetők előtt mutassák be a már meglévő, vagy most induló vállalkozásaikat. A cél természetesen az volt, hogy tőkét szerezzenek, de amint majd meglátod, a show keretein belül a befektetőktől hasznos kérdéseket és információkat is kaptak.  Hány projekt került bemutatásra? Mennyi nyerte el a zsűri tetszését?

Hogy nézett ki a rendezvény? Mi történt?

  • 112-en jelentkeztek február 1. és március 15. között, hogy szeretnék bemutatni az ötleteiket.
  • Március 1 és április 7 között kiválasztottuk azt a 24 versenyzőt, akik ötletükkel felléphettek az élő showban, továbbá ezt videóra is rögzítettük, hogy az egész eseményből egy több részes Youtube műsort készítsünk.
  • A színpadon 3-3 percük volt, hogy meggyőzzék a befektetőket, hogy miért érdemes az ő projektjükbe befektetni, (ezt hívják pitchnek), ezután a zsűri 3-3 percig kérdésekkel bombázta a résztvevőket. A kérdések végén pedig az ötletgazdáknak jelezték, hogy szeretnék-e velük megkezdeni a befektetői tárgyalásokat. A cél, hogy júliusig a lehető legtöbb bemutatkozó tőkét tudjon szerezni, vagy a kapcsolatoknak köszönhetően még jobban beinduljon az adott ötlet, új termék, szolgáltatás. 
  • A zsűriben helyet foglalt:
    • A K&H képviseletében: Kovács Viktor
    • A Start it @K&H-től: Dede György
    • A Venturio VC Fund Management képviseletében: Szugyiczki András
  •  A nézőtéren összesen 125-en voltak kíváncsiak a befektetőkereső showra. És már itt kihangsúlyozom mennyi mindent lehetett tanulni a pitchekből és természetesen a zsűri kérdéseiből.
  • A befektetők a projektek több mint felénél jelezték, hogy érdeklődnek az ötlet iránt, és szeretnék részletesebben megismerni a projekteket.

Tapasztalatok, gondolatok az eseménnyel kapcsolatban

A gyilkos 3 perc: Ez a 3 perces pitch idő egy nemzetközi standard, így ezt alkalmaztuk mi is. Nagyon nehéz belesűríteni egy ötletet, egy vállalkozást 3 percbe úgy, hogy azzal meggyőzd a befektetőt. Ahogyan Dede György (Start it) fogalmazott: „Ezt a lépcsőt ma sokan megugrották”.
A zsűri profizmusa: A befektetők csak ott a shown találkoztak először az ötletekkel, így úgy tűnhetett, hogy nehéz dolguk lesz. Ám profizmusukat mi sem bizonyította jobban, mint hogy jobbnál jobb kérdéseket intéztek a versenyzők felé. Ezt a nézők visszajelzései is alátámasztják.

2 hét és láthatod mindezt a Youtubeon!

Kíváncsi vagy, hogy milyen ötletek kerültek bemutatásra? Tanulnál a befektetők kérdéseiből, hozzászólásaiból? Nem kell sokat várnod! 2 hét múlva az első videók feltöltésre kerülnek a Youtube-ra.  A 3-3 perces bemutatkozókat (pitch) és a befektetői kérdéseket, hozzászólásokat is láthatod. A videók felkerüléséről a Minner Facebook oldaláról értesülhetsz! 

 

Támogatók:

          

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!