Indíts vállalkozást 130. ötlet – helyi élmények turistáknak

Dátum

Megosztás

Szerencsére Magyarországot is kedvelik a turisták, főleg Budapestet. Több olyan statisztikát is láttam már, hogy aki egyszer volt itt, nagyobb arányban vissza is jön. Egyre többen igénybe veszik az AirBnB nyújtotta lehetőségeket. Tudod miért választ egy külföldi AirBnB szállást? Mert úgy érzi, egy picit legalább beleláthat a helyiek életébe. És itt a kulcs.

A hostelek, hotelek és utazásszervezők több olyan dolgot, helyet, éttermet nem mutatnak meg a turistáknak, amit igazából látniuk kellene. Persze ez nem véletlen, hiszen adott étterem, pub pénzt ad, hogy oda vigyék a turistákat, vagy ajánlják nekik a helyet… Viszont a turisták vevők a helyi élményekre is.

130. ötlet – helyi élmények turistáknak
1,5 éve beszélgettem a FabulousBudapest alapítójával Bittó Zsófival, aki már akkor mondta, hogy a turisták élményre, sőt sztorikra vágynak. Persze a 130. ötlet sem másabb, mint egy sima idegenvezetői vállalkozás. Tudod, mindig a tálalás a  lényeg. Viszont ráállva az AirBnB-sekre, hostel vendégekre, olyan programokat tudsz szervezni, ami miatt később is téged fognak választani. Készülj sztorikkal, vidd le a boltba Teca nénihez, vagy „intézed el”, hogy valamelyik magyar étterembe bejussanak, akár együtt csinálhattok magyaros ételt… érted már? Gondolj bele, mi az a hely, amit a turisták valószínű nem látnak, de ti helyiek mégis szeretitek. Okosan még azt is el tudod érni, hogy rövid ideig a közösség részei legyenek. Most persze nem azt mondom, hogy disznóvágást szervezz , de akár az is élmény lehet.

És mi a legjobb az egészben? A lakáskiadókkal együtt tudsz működni. Az AirBnB-n fenn van minden, ők szállítják neked a turistákat, vagy akár kölcsönösen szállítjátok egymásnak.

Ebben az esetben tehát a pozicionálásodon sok múlik. Márpedig az AirBnB-s vendégek egyre többen lesznek. Egyvalami viszont a hazai AirBnb-s piacon rossz, méghozzá az, hogy a legtöbb ilyen szállás úgy van berendezve, mintha apartman lenne. A másik célcsoportod az olyan turisták, akik már voltak nálunk egyszer, de visszajönnének valami extra miatt.

Tudod, ez csak ötletmorzsa. Az élmények összeírása, kitalálása már rajtad áll. Ülj le és írj fel egy lapra amennyit csak tudsz!

Célpiac: AirBnB turisták, üzletemberek
Konkurencia: az AirBnB-sekre kifejezetten kevesen álltak rá. Pedig könnyen együtt tudsz működni a „lakáskiadókkal” 
Megvalósítás, üzlet:
1. Több nyelvű weboldal mindenképp kell.
2. A legolcsóbb indulást úgy tudod elérni, hogy több AirBnB-s lakáskiadót megkeresel, és ők közvetítik (jutalék fejében) a szolgáltatásodat.
3. A legelső bevételekből így már tudod reklámozni. A Facebookon jól tudsz targetálni, így megadott országokra tudsz reklámozni.
4. Több fajta élményt írj össze, és abból csinálj csomagokat, így ki tudják választani.
5. A későbbi vélemények pedig eladják azonnal a szolgáltatásod.
6. Készülj több fajta élménnyel, légy változatos, használd az eszed!

Profit várakozás:
Az élményt nehéz árazni igaz? Mondhatni ebben van a profit. Nyugodtan szárnyaljon a fantáziád, és több 100 eurót is elkérhetsz akár egy-egy napért.

[adrotate banner=”5″]

 

Fotó: Moyan Brenn/Flickr

 

 

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!