Indíts vállalkozást: 67. ötlet – Üzleti ebéd szervező

Az üzleti reggeli szervezés (24.) előnyeit ennél az üzleti öltetnél is meg fogom említeni, mivel a bevételeken kívül extra pénzben ki nem fejezhető profitod is lehet. A Minneren olvashattál egy érdekes startupról, ők úgy szerveznek állásinterjúkat, hogy közben az álláskereső ingyen ebédet kap. Ezt az ötletet picit tovább lehet gondolni. Igaz, nem álláskeresőkre szabva, hanem kifejezetten kapcsolatépítésre. Ütős lesz, olvasd végig figyelmesen!

67. ötlet: Üzleti ebéd szervező
Két részre fogom bontani, mivel két irányba is el lehet indulni.
“A” verzió:
A vállalkozóknak egy platformot adsz, hogy feltudják venni a kapcsolatot egymással, és ebédeket szervezzenek rajtad keresztül. Ennek lenne egy havidíja, így le lehet szűrni a kontárokat. És persze lehet egyéb feltételeket is bevezetni. Az üzletemberek beírják melyik nap, melyik városban érnek rá egy ebéd erejéig (1 óra). Így egyrészt könnyen kereshetnek is, másrészt akár a weboldalon belül jelzést is kapnál, hogy más is ráér akkor. Az alapdíjba beletartozik havi max 5 ebéd, ha ennél többet akar szervezni, extra díjat kell fizetnie.
“B” verzió:
Adott városokban lesz elérhető csak a szolgáltatás, és úgy építed fel lassan (Például először csak Budapesten). Egy, vagy két étteremmel együttműködsz, és oda szervezitek az ebédeket. Lenne egy havidíj, amiben mondjuk benne lenne heti egy ilyen találkozó, persze adott napi étellel együtt. Ehhez a megoldáshoz nem kell az “A” esetben említett komoly weboldal.

Akár a két ötlet is mehet párhuzamosan, mindegyiknek van nehézsége, de mint tudjuk “munka nélkül egy ötlet sem hoz profitot” (ezt sok üzenetben megemlítitek, amikor felkerestek). Örülök, hogy tetszik ez a gonodolatom. Én is voltam több üzleti ebéden, és abszolút jó volt, az sem zavart, hogy közben ettünk. Sokkal kötetlenebb volt, és mégis sikerült üzletileg is előrébb lépnünk.

Célpiac: Vállalkozók, felső vezetők, értékesítők…
Megvalósítás, üzlet:
1. Kell egy weboldal, egy blog (ez alap).
2. Mindenkinek van vállalkozó ismerőse, tehát nem lesz nehéz felkeresni őket, és bemutatni a lehetőséget.
3. A “B” verziónál könnyen be tudsz vonni éttermeket is, így nemcsak spórolsz, de az étterem is valószínűleg extra ajánlatokat tud neked adni, és az együttműködés gyümölcsöző lesz.
4. De várj egy picit! Ne rohanjunk előre!
Azért, hogy nehogy az üzleted azért ne jöjjön be, mert kevesen hallottak róla, ezért okosabb, ha először személyesen szervezed az ilyen ebédeket. És később mutatod meg az üzletembereknek az új platformot, vagyis a weboldalad. Tehát vedd fel a kapcsolatot 20-40 cégvezetővel, mond hogy te üzleti ebédeket szervezel. Bonyolíts le párat, akár kisebb bevételért cserébe is. Ha nekik megtetszik ez az egész, máris beindíthatod a weboldaladat. Ezt hívják a startupperek validálásnak 🙂 (ötlet validáció).
5. Szervezz olyan eseményeket, ahol valamilyen üzleti, vállalati oktatást tartasz, vagy meghívott előadó tart prezentációt….
6. Vonj be oktatócégeket, adjanak kedvezményeket az üzleti ebéd weboldalad felhasználóinak, és persze jutalékot neked.
7. A saját blog írást ugye nem felejted el? Ezzel vonzod be a látogatókat.
Profit várakozás:
Ha a 4. pontban leírtakat csinálod, akkor a profitod még alacsony lesz, de meg tudod működik e a dolog. Vállalkozókról beszélünk, és minőségi üzleti kapcsolatokat akarnak, így a havidíjat is magasra tedd. Ez egy jó szűrő lesz nekik. Az “A” esetben, mivel csak a weboldalt használják egy havi 10-20 ezer forintos díjat határoznék meg. (számolj csak….) 100 felhasználót könnyen be tudsz vonzani, és ők már eleve rengeteg ebédet jelentenek, így a weboldal is szépen üzemelni fog. Én fizetnék 10 ezer forintot, ha megcsinálod, leszek az első felhasználód! Ugye tudod, hogy ennek több százszorosa fog az üzletemberek befolyni (bevételként)?
A te kapcsolati hálód is megnő
A következő lépcső tehát egy újabb vállalkozás felhúzása az ingyen jött kapcsolataid segítségével. Persze annyira nem volt ingyen, hiszen sokat dolgoztál velük.

Azt soha se felejtsd el, munka nélkül egy ötlet sem hoz profitot. 

További ötletekért gyere vissza a Minnere minden nap. Biztosan találsz majd olyat, ami felkelti az érdeklődésed.


Ha még csak tervezed a vállalkozásodat - Vállalkozás indítás minikurzus 6900 Ft-ért
Ez a rövid kis kurzus nemcsak hasznos információkkal, tippekkel lát el, hanem még motiválni is fog, hogy belevágj a vállalkozásodba. Már több mint 500-an a tanítványok között!!! Ár-érték arányban is nagyon jó döntés. Kattints ide!
Minél előbb elindítanád a vállalkozásod? Vállalkozási ötlet megvalósítási tréning
Több órányi videós tananyag. Benne üzleti modellekről, marketingről, stratégiáról, adózásról, weboldalakról és mindenről, amire szükséged lesz! 29 000 Ft Kattints ide!

 

Fotó: Phillip Capper/Flickr