Az alábbi ábrán azt látod, hogy adott évben melyik vállalat volt a legértékesebb a tőzsdén szereplő cégek között. Az Apple most adta át az első helyet a Google-nak. Az ábra szuper, de nézzük meg, mi történt a részvényekkel, miután az első helyre kerültek. A kép alatt folytatom a tartalmat!
Az alábbi listán láthatod, hogy az egyes években mennyin állt adott részvény árfolyama, amikor a legértékesebb volt a cég. Ebből láthatod, hogy kb. mennyi hozamot érhettél el.
Exxon
90-ben ő volt a legértékesebb, 91-ben az IBM átvette a helyét, de hamar, már 92-ben újra visszaszerezte, és egészen 93 év végéig ez a vállalat volt a legértékesebb vállalat a tőzsdén jegyzett cégek között.
1990 01. – 11,56 dollárról indult a részvény 91-ben.
1991. 01 – 14,63 $
1992. 01 – 13,69 $
1993. 01 – 16,53 $
1993.12. – 15,72 $
Látható tehát, hogy amikor már a GE vette át 1994-ben az első helyet, akkor is profitban szállhattunk ki a részvényből. Tehát, ha 5 éves befektetést nézünk, megtérült.
IBM
1991-ben átvette az első helyet.
28,47 $-ról 20,88 $-ig esett a részvény. Ezért is veszítette el az első helyet. Ezzel tehát buktunk volna akkor, amikor először került az első helyre.
GE – General Electric
1994. 01. – 8,33 $
1995. 01. – 9,00 $
1996. 01. – 12,98 $
1997. 01 – 16,54 $
1998. 01. – 28,83 $
1998. 12. – 36.88 $
A GE esetében nagy hozamra tehettünk szert. Ha minden évben vásároltunk, akkor is szép átlagolt hozamunk lehetett.
MSFT- Microsoft
1999. 01. – 43,75 $
2000.01. – 48,94 $
2000. 12. – 30,53 $
Láthatjuk, hogy a MSFT a dotcom lufi alatt nőtt a legnagyobbra, majd a „lufi’ kipukkadása után extrém nagyot esett, az árfolyama most van ott, ahol a 2000-es évek csúcsán állt. Ezen nem nyerhettünk sokat, sőt ha nem kezeltük a kockázatot, akkor buktunk is. Viszont jó kockázat kezeléssel 0-ban ki tudtunk volna szállni, mivel 2000 -ben vaskos pluszban voltunk, tehát bőven le tudtuk volna zárni a pozíciónkat.
GE – General Electric
2001.01. – 41.86 $
2002.01. – 37,40 $
2002.12 – 25, 50 $
A részvények estek a dotcom lufi időszak alatt, így a GE hiába volt a legértékesebb cég, attól a részvénye esett. Viszont érdemes megnézni mi lesz később. Következő évben a MSFT vette át az első helyet egy évig, majd újra a GE jött.
MSFT- Microsoft
2003.01 – 23,73 $
2003.12 – 27,65 $
Szép kis hozam adott éven belül.
GE – General Electric
2004. 01. – 30,52 $
2005. 01. – 36,06 $
2006. 01. – 34,78 $
2006. 12. – 35,31 $
Exxon
Az Exxon újra a legértékesebb cég lett 2007-ben.
2007. 01. – 75,45 $
2008. 01. – 84,58 $
2009. 01. – 68, 10 $
2010. 01. – 66,98 $
2011. 01. – 84, 13 $
2012. 01. – 86,73 $
2012. 12. – 90,11 $
Hm, ez már profit a javából.
Apple
2013. 01. – 65,07 $
2014. 01. – 71,51$
2015. 01. – 117,16$
2016. 02. – 96,35 $
Az Apple szépen hozott azoknak, akik vásároltak akkor, amikor a legértékesebb cég lett.
Összegzés:
Talán egy esetben volt, hogy nagyobb összeget buktunk, 2001 és 2002 között a General Electric részvényen. Átszámolva átlagon felüli hozamot lehet elérni akkor, ha a legértékesebb vállalatba fektetünk. Például a Microsoft a 2000-es dotcom lufi előtt lett a legértékesebb, így még a nagy zuhanás előtt ki is tudtunk szállni, vagy maximum kis kockázattal. Érdemes a Google részvényéből venni? Naná!