Most ennyire hülyék a Burger King részvényesei?

Dátum

Megosztás

A Burger King bejelentette, hogy meg szeretné (tervezi) venni a kanadai székhelyű fánkban és kávéban utazó Tim Hortons társaságot. A befektetők és az elemzők szerint a felvásárlás oka az adóelkerülés, mivel Kanadában alacsonyabb az adó. Ha a felvásárlás megvalósul akkor egy teljesen új cég jön létre Kanadai székhellyel.

Az egyik legviccesebb, hogy a két cég piaci kapitalizációja, azaz értéke között elenyésző a különbség, a Burger Kingnek 11 milliárd, a Tim Hortonsnak 9,9 milliárd dollár az értéke. A hírre mindkét cég árfolyama emelkedett közel 20%-ot.

Az a kérdés a részvényeseknek melyik rész tetszett, a felvásárlás, vagy maga az adóelkerülés. Az látszott a részvények emelkedéséből, hogy a befektetők támogatják a két céget. De érdekes helyzet áll így elő. A legtöbb amerikai cég próbálja elkerülni a 40%-os amerikai adót, ezért megy valamelyik alacsonyabb adóval rendelkező országba. De ez rossz a befektetőknek, mivel a cég értéke lehet, hogy nő, de nehezen tudják a részvényeseknek odajuttatni a profitot. Igaz van rá mód, részvény visszavásárlási programokkal,(erre itt az Apple példája), kötvény kibocsátással.

És itt jön az ellentmondás, sok befektető kritizálja a részvénytársaságok hasonló megmozdulásait. Mivel sok idő, mire a befektető a profitjához (osztalék, vagy árfolyam növekedés) hozzájuthat, ez növeli a kockázatát.Ez kihat az árfolyamra, ami pedig nem fog annyival növekedni, mint mondjuk az adott vállalat profitja. Persze ettől még nem hülyék a részvényesek, mivel a hír alapjába véve jó, igaz a felvásárlás még nem valósult meg.

Tehát merre mehet az árfolyam? A felvásárlás hírét már beárazták így, tehát jobban nem emelkedhet. Ha nem valósulna meg a felvásárlás akkor eleve csökkenne. A csökkenés mellett a másik érv, a fent leírt okok, sajnos hiába alacsony az adó, az a részvényeseknek nem mindig jó. A harmadik érv, minden lyukat be kell tömni. Az árfolyam általában a hasonló réseket betölti, tehát visszatér arra a szintre. Tehát vagy oldalazás, vagy csökkenés várható az elkövetkező időszakban. Az árfolyam esést kicsit kockázattal is meg lehet játszani már, mivel a 34-35 dollár jó kiszállási pont lehet, ha a részvény mégis emelkedne. (A magyar brókercégeknél is lehet árfolyam esésre játszani)

burger king részvény aug

 

Borítókép: wikipedia, Drezdai Burger King

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!