kedd, január 19, 2021

Most már Ferrari részvényeket is vehetsz

Ma, azaz október 13-án vezetik be a New York Stock Exchange tőzsdére a Fiat-Chrysler Automobiles részvényeit. A kibocsátott részvények értéke 880 millió dollár (forintba inkább le se írom). A cég okosan be is fekteti a befolyó pénzt, tehát nem a saját zsebüket akarják megtömni.

Amerikában és Kínában szeretnék felpörgetni az eladásokat, sőt a luxusmárkákra is összpontosítanak. Így a Ferrarik és Maserattik értékesítésének hatékonyságát is növelni szeretnék. Ezt nagyrészt úgy akarják elérni, hogy a költségeket csökkentik.

A legnagyobb tulajdonosok között megtalálható a Vanguard, a BlackRock, sőt a Kínai kormány is.
Érdemes e venni? Az autóipar igaz kockázatos, sok tényező befolyásolja, de a nyílt kibocsátással új erőre kaphat a cég. A kódja FCAU, és az NYSE amerikai tőzsdén érhető el. Bármelyik magyar brókercégnél vásárolható lesz.

Nem is olyan régen írtunk több autóipari cikket is a tőzsde rovatba, böngészd át, Ford, General Motors….kattints ide!

Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Instant posztok

MinnerInstant

Már január 16 óta Stellantis néven működik tovább az évente 8,1 millió autót gyártó vállalatbirodalom. Befejeződött a Fiat Chrysler és a PSA hosszú egyesülési folyamata. Már az új részvényeivel is lehet kereskedni a tőzsdén. Az egyesülés lezárása sok megtakarítást hoz magával. Évente 6,1 milliárd dollár költséget lesz képes megtakarítani, mégpedig anélkül, hogy egyetlen gyárat is bezárna. A szinergiák 40 százaléka a platformok és hajtásláncok egységesítéséből, a kutatás és fejlesztés optimalizálásából származhat, 35 százaléka a beszerzések racionalizálásából, 7 százalék az értékesítési műveleteken való spórolásból, a többi általános költségcsökkentésekből ered.

Forrás: HVG

MinnerInstant

A nagy márkák is beszálltak már az elmúlt évekbe na CBD piacba, ahogy a Minneren is írtunk már róla. Nos a Facebook és a Google is tiltja a CBD reklámokat, de láthatóan a nagyobb márkák már kenderolaj, vagy hemp néven hirdetik azt engedi mindkét közösségi oldal.

MinnerInstant

Ezen biztosan felnevetnek a nagyon hívő bitcoinosok. De minden végletet meg kell vizsgálni. Az Azonnali.hu -n egy átfogó cikket találtam a témában, ami körbe rájra az ellen oldalt. Ebből kiragadok most egy részt:

Eddig legalább nyolc Nobel-díjas közgazdász fejtette ki arról véleményét, hogy a bitcoin egy spekulatív lufi, köztük

A cikket itt tudod teljesen elolvasni.

MinnerInstant

Pearson Prentice Hall kutatásából kiderült, hogy az emberek 65%-a az információt csak akkor tudta teljesen feldolgozni, ha az vizualizálva is volt. Ha csak hanggal, vagy csak szöveggel volt, a figyelmük hamar lankadt, elkalandozott, vagy üveges tekintettel bár nézték, agyuk nem fogott fel semmit.

Az MIT kutatóinak mérései alapján egy szempillantás alatt 8 képet is képesek vagyunk feldolgozni. (13 milliszekundum egy kép feldolgozása, 100 milliszekundum egy pislogás. Ugyanezen kutatás szerint az agyunkba továbbított információ 90% -a vizuális, a fennmaradó 10% pedig az érzékeink többi része között oszlik meg (pl. hallás, tapintás…).  

Látod! A kép nekünk is segített! Irány az a cikk, ami még tovább segít ebben: Amikor a vevőd hülyeséget kérdez, amögött még több száz, sőt akár több ezer elszalasztott…


Megnézem a többi Instant üzleti posztot! 

További friss cikkek