A 2022-es év érdekes felhívásokkal indult a vállalkozásfejlesztési pályázatok területén. Az első negyedévben 350 milliárd forint forrásra tudnak pályázni a hazai vállalkozások. Január második felében, két szakaszban lesz benyújtható a KKV szektor modernizációját támogató GINOP+ 1.2.3-21 című felhívás, illetve a tervek szerint, februárban az 5000 fő alatti kistelepülések vállalkozásait segítő – GINOP+ 1.2.2.-22.
A pályázatokon, a legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások fognak támogatásban részesülni. A fejlesztési cél, hogy a modern technológiák beszerzését, a korszerű infrastrukturális feltételek megteremtését és digitalizált üzleti és termelési folyamatok kialakítását ösztönözzék.
A cikket pályázatíró partnerünk, a MinnerAkadémia pályázatírás képzés szakértője, Bauernfeind Bence írta (elérhetőségek a poszt végén).
Nézzük a feltételeket:
GINOP Plusz-1.2.3-21 – „Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása”
Támogatás összege: 10-200 millió Ft igényelhető.
Pályázók köre:
- a legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező
- éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes, de 2019-nél nem korábbi üzleti évben legalább 3 fő volt,
- Magyarország területén székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,
- nem tartoznak a KATA hatálya alá,
- a korábban GINOP 1-es pályázatokon nyertes pályázó esetében a támogatás összegét, az árbevételt és bruttó hozzáadott érték növekedést meg kell vizsgálni
· 1. szakasz: 2022. január 19. – 2022. január 26. – 70%-os támogatás intenzitás
Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld régiók
· 2. szakasz: 2022. január 27. – 2022. február 3. – 50%-os támogatási intenzitás
Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Pest régiók
Milyen tevékenységek támogathatóak:
- Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése – kötelező megvalósítani
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás
- Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele
- Képzési szolgáltatások igénybevétele
- Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
- Információs technológia-fejlesztés
GINOP Plusz-1.2.2-22 – a „Mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatása, Vállalkozás-újraindítás a Magyar Falu Programban”
Támogatás összege: 2-10 millió Ft, 70%-os támogatási intenzitás
Pályázók köre:
- 1 lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel rendelkező
- éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évben legalább 1 fő volt,
- Magyarország területén székhellyel rendelkező egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók, egyéni vállalkozók vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek,
- szabad vállalkozási zónának minősülő területen található településeken, vagy szabad vállalkozási zónának nem minősülő területen található, 5000 főnél alacsonyabb lakosságszámmal településeken valósítják meg fejlesztéseiket,
- nem tartoznak a KATA hatálya alá.
Milyen tevékenységek támogathatóak?
- Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása –kötelező megvalósítani
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás
- Információs technológia-fejlesztés
- Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei
Benyújtási szakaszok a tervezet szerint:
- 2022.február 17. – 2023. március 31.
A pályázatok elbírálása, a korábbi tapasztalatok alapján két-három hónapot vesz igénybe, attól függően, hogy szükségesek-e hiánypótlás keretében, újabb dokumentumokat küldeni a pályázati elbíráló szervek számára. A nyertes pályázók számára, a projekt fizikai befejezésére, a Támogatói Okirat hatályba lépésétől számított 18, illetve 24 hónap áll rendelkezésre. A teljes pályázati felhívások, a hivatalos pályázati felületen, a palyazat.gov.hu oldalán elérhetőek:
- GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban | Széchenyi Terv Plusz (gov.hu)
- GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program | Széchenyi Terv Plusz (gov.hu)
- Bauernfeind Bence pályázati tanácsadó partnerünk elérhetősége: 06708828107
Szeretnéd fejleszteni a vállalkozásodat? Olvass róla a Minneren!
Ezeket a cikkeket ajánlom:
- 5 hiba, amit ne kövess el, amikor már 2 éves a céged
- Haladó cégek főoldala a Minneren belül, 40+ cikk vár rád
- Pályázati lehetőségeket keresel? Jobban megismernéd a folyamatot? Pályázatírás, pályázati lehetőségek vállalkozóknak online kurzus