Te kibírnád internet nélkül?

Dátum

Megosztás

Dragan Norbert (egyszerű user) kipróbálta azt, hogy meg tudje-e állni, hogy egy hétig nem használ internetet. Érdekes teszt, ezt már többen is kipróbálták, hogy lehet-e nélküle élni. Először nézzük meg röviden Norbert tesztjét, aztán persze jöjjön az én véleményem. 🙂

Okostelefonját kicsit lebutította, és csak azokat az applikációkat használta, amit offline is tud. Norbert összefoglalójában örül, hogy egy napot kijelzőmentesen el tudott tölteni (mondjuk ez azért vicces, ha ennek örül, milyen függő lehetett… azért egy napig nem nehéz kikapcsolni magunkat). „Kiderült, hogy még mindig tudok kézzel írni.” – írja Norbert. Igen, ezen néha én is meglepődők, amikor 5-10 mondatot kell leírnom, ezt a felfedezését osztom is.

„Aztán jött a lejtő”
Három nap után egyre többet nézte a kijelzőt, skypeolt a barátnőjével (mondjuk ez oké szerintem), viszont a Youtube-on megnézett egy dokumentum filmet.

„Végül az eredetileg eltervezett full offline experiment nem sikerült, viszont az egy teljes hetes social media és email böjt igen. Azért nem volt teljes a kudarc. Két könyvnek és egy hangoskönyvnek mentem neki” – Norbert.

Mi a tanulság?
Először is 1 hét az semmi. Ha elmegy az ember nyaralni például 1 hétre, akkor is ennyit távol van az internettől, sőt a számítógépétől. Olyan rövid időtáv volt, hogy erről kár is volt írnia Norbertnek.
Szeretem ezt a technológiai picsogást (hu ez a szó, de ez a legjobb, amivel jellemezni lehet), mindig megmosolyogtatnak.

Többször láttam olyan mémet, illetve képet, hogy többen mobiloztak a metrón és a szöveg az volt, hogy mennyire antiszociálissá tesz minket a technológia. Hm jah, nézd meg a mobilos alatti képet is 🙂 . Régen ugyanezt mondták az újságra is? Nem hiszem!

Forrás: compassesandcrossroads.wordpress.com
Forrás: compassesandcrossroads.wordpress.com
Forrás: kottke.org
Forrás: kottke.org

Norbert tesztje tehát nem volt valami hosszú, szerintem ezt nem is kellett volna leírnia. Ennél sokkal hosszabb ideig is kipróbálták már mások. Igazából a legjobb az egészben, hogy mindenki szidja a közösségi hálókat, az internetet, a kütyüket, mégis mindenki használja 🙂 . Tudod a tipikus, senki nem nézi a Való Világot, de mindenki tudja mi történt a héten.

Mennyi lehetőség van az internetben? Mennyi új munkahelyet teremtett …

fotó: EFF Photos

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!