Ismerős érzés, amikor minden rád marad?
Már van csapatod, mégis te vagy a cég motorja. Tudod, hogy fejleszteni kellene, de a napi tűzoltás elvisz mindent.
Pedig lehet, hogy már ott ül melletted az, aki segíthet kilépni ebből a körforgásból, csak meg kell neki mutatni, hogyan tudja fejleszteni a céget.
Minden vállalkozásban van egy olyan ember, aki átlátja a működést, jól teljesít, és érzed rajta, hogy még több van benne. Az a bizonyos önjáró kulcsember, akivel szeretsz együtt dolgozni, és akinek bátran delegálsz feladatokat.
Most megmutatom, hogyan bízhatsz rá cégfejlesztési területeket úgy, hogy közben te is új rutint tanulsz, ő is fejlődik, és a cég forgalomban és nyereségben is lép egy szintet.
Ügyfeleink a következő visszajelzéseket adták, mielőtt belevágtak egy ilyen projektbe. Csak nem te is érzed ezt?
Ügyfeleink gyakran ezekkel a mondatokkal keresnek meg minket:
- „Egyedül kevés vagyok, így is 12 órázom, és lenne mit fejleszteni, de nem jut rá idő.”
- „A kulcsemberem már három éve velem van, de látom rajta, hogy kezd kiégni. Mit tegyek?”
- „Felvettem új embert, de valahogy nekem nem lett kevesebb a munkám.”
- „Elküldtem a kollégát képzésre, de nem sikerült beépíteni a tanultakat a cégbe.”
Ha ezek közül bármelyik ismerős, akkor a megoldás most kezdődik.
A cégfejlesztés delegálható, csak rendszer kell hozzá
A Minner Cégfejlesztési ötletek (jelenleg 27 db) pontosan erre adnak megoldást.
Ezek nem elméleti tippek, hanem konkrét fejlesztési projektek, amiket egy munkatársad is végig tud vinni.
Tehát nem csak átadsz egy feladatot, hanem rendszert építesz, amit ő működtet.
Példa:
Egy Minneres cégvezető a marketingtervezést bízta rá a kulcsemberére. A Minner útmutatót követték, és három hónap múlva duplázták az ajánlatkéréseket. A vezetőnek kevesebb lett a meetingje, a kolléga pedig motiváltabb lett, mint valaha.

A Cégfejlesztési ötletekbe bele tudsz olvasni ingyenesen, látod miről szól maga az ötlet. A részletes kidolgozása, a megvalósítás lépések Minner Előny tagok számára elérhető, vagyis előfizetéssel tudod elérni.
Sőt további olyan üzleti cikkekhez, letölthető útmutatókhoz (guide-ok) férsz hozzá, amivel te is tudod fejleszteni magad és a kulcsembered, alkalmazottad képzését is abszolváltad.
Mennyibe kerül, hogy elinduljon a cégfejlesztés nélküled is?
A Minner Előny előfizetés havi díja 7 900 Ft, éves előfizetéssel pedig 64 900 Ft.
Ezért kapsz hozzáférést a részletes Cégfejlesztési ötletekhez, üzleti útmutatókhoz, letölthető guide-okhoz, és folyamatosan bővülő tartalomhoz.
Több száz vállalkozó használja már ezt a rendszert, és hetente jönnek az új ötletek, amiket azonnal be tudsz építeni a cégbe.
Mit nyersz vele?
- Végre lesz időd stratégiai döntésekre
- A kulcsembered nem ég ki, hanem fejlődik
- A cég folyamatosan javul, miközben te nem esel bele újra a napi operatívba
- A növekedés kiszámíthatóbb lesz
Így vágj bele!
Tipp: Egy cég, egy előfizetés. Persze örülünk, ha több munkatársnak is veszel előfizetést, de alapból úgy hoztuk létre a rendszert, hogy úgy is egyszerre csak egy valaki használja a cégben.
- Itt találod a Cégfejlesztési ötleteket. Ez jó keretet ad a vállalkozásod fejlesztéséhez, skálázásához.
- Itt találod a Minner Előny tagság további tartalmait.
- Itt pedig elő tudsz fizetni és látod a további részleteket. Előfizetés
Több száz vállalkozó használja már ezt a rendszert, és hetente jönnek új cégfejlesztési ötletek, amiket rögtön be tudsz építeni.
Mit csinálsz ezután?
Az előfizetés után válasszátok ki a cégfejlesztési ötleteket, tartsatok egy megbeszélést, és indulhat a fejlesztés! A Minner útmutatók segítenek lépésről lépésre, hogy ne csak kipipáljátok a feladatokat, hanem valóban fejlődjetek.
És örülj az eredménynek!
Sok sikert!
Fotó: Canva









