12,5%-kal is csökkenhet az olajár

Dátum

Megosztás

Jeffrey Gundlach elemző szerint 70 dollárig is csökkenhet az olajár, ami a mostani árhoz képest 12,5%-kal alacsonyabb ár. Az elemző szerint, ha ezt azt árszintet eléri, akkor veszélyezteti az olajpala kitermelést, mivel nem éri meg majd termelni. Pedig az utóbbi években a fracking (hidraulikus törés) technológiával felhozott és kinyert olaj sok új munkahelyet is teremtett. Az amerikai lakosságnak persze ettől tetszene az így is csökkenő benzin ár.

Szaud-Arábia költségvetését nem érintené  a 70 dollár körüli ár, a jelenlegi árcsökkenésnél is tovább növelték a kitermelést. Ezzel szemben Irán és Oroszország költségvetése veszélybe is kerülhet az egyre alacsonyabb ár miatt.

Az crude oil grafikonján látszik az erős csökkenő trend. A kép alatt pedig áttérünk a fracking cégek részvényeire.

olajar_okt_23

 

Ahogy esik az olajár, úgy csökkennek a fracking technológiát használó cégek részvényei is. Itt máris a C&J Energy Services Inc (CJES), a részvény a legutóbbi csúcs óta 33%-ot esett.

cjes

Az USA Compression Partners (USAC) részvénye is csökkenő trendbe került, igaz most visszakúszott picit. Tehát a recept egyszerű, figyelni kell az olajár csökkenést, és máris rálehet repülni az ilyen cégek részvényeire. Például ha már napközben 1-3% mínuszban az olajár, akkor már lehet sejteni, hogy az elkövetkező napokban csökkenni fog az ehhez hasonló részvények árfolyama. Ezen nyerni is lehet, mivel ezeknél a részvényeknél lehet árcsökkenésre spekulálni.

Ezeket a részvényeket érdemes figyelni:

  • USA Compression Partners (USAC)
  • C&J Energy Services Inc (CJES)
  • Pioneer Natural Resources (PXD)
  • U.S. Silica Holdings (SLCA)
  • Cabot Oil & Gas (COG)

usac

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!