360 milliárd forintos piac az online e-kereskedelem. Ennek kis százalékának is örülne bármelyikünk

Dátum

Megosztás

Már 3 millió potenciális aktív online vásárló van hazánkban, derül ki a GKI Digital és az Árukereső közös kutatásából. Miközben a kiskereskedelem egésze 2017-ben is „csak” hozzávetőleg 6%-kal bővült, addig az online piac csaknem 18%-kal tudta növelni bevételeit, és ezzel már a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 4,3%-a származik internetes értékesítésből. Az alábbi infografikán látod a főbb statisztikákat. Alatta pedig még további fontos információkat összefoglaltam a kutatással kapcsolatban.

Fontosabb információk a hazai e-kereskedelemről

  •  A webáruházak 83%-a eredményesebb évet zárt 2017-ben, mint egy évvel korábban.
  • Black Friday:
    • A webáruházak 62%-a részt vett a Black Friday akciózásban.
    • Jól jelzi a Black Friday piacalakító hatását, hogy a teljes negyedik negyedéves online költés több mint ötöde – közel nettó 27 milliárd forint (!) – ezen az egy napon realizálódott.
    • Összeségében a boltok alig 28%-a számára hozott az előzetesen vártnál jobb eredményt ez a nap, miközben 30% esetében kifejezetten alulteljesített a korábbi évek alapján kialakított várakozásokhoz képest.
  • A 2017-es online kiskereskedelmi bővülést már nagyobb mértékben magyarázta a vásárlási gyakoriság (11,2/év) növekedése, mint az online vásárlói bázis (~3 millió fő, +6,9%) bővülése. Vagyis bővült az, hogy mennyiszer vásárolunk online.
  • A KKV szektornak is van keresnivalója
    Ugyanakkor az online vásárlás a kisebb, befektetői háttérrel nem rendelkező kereskedőknek se reménytelen terep. A webnek köszönhetően a rétegtermékek kereslete és kínálata is virágzik. Az új belépők és szerényebb háttérrel rendelkező kereskedők számára az egyik legkézenfekvőbb növekedési lehetőség a szakosodásban, specializálódásban rejlik. A háttértudást és szakértelmet igénylő kategóriák – mint a szaniter, bútor, építőanyag, autó-motor, sportszer vagy akár a kreatív hobbi – esetén az áruház-választás során az online vásárlók is keresik a többlet információkat, így ezeknél a termékeknél sokszor nem elég csak listázni a kínálatot. Gyors és látványos forgalombővülést lehet elérni a tartalommarketing megfelelő használatával. Ráadásul a tesztek, termékbemutatók, blogok, videók jóval elérhetőbb eszközök, mint a TV reklámok vagy óriásplakátok.
  • A magyar vásárlók igénylik a személyes bolti átvételt
    Egyre erősebben jelenik meg a személyes átvételi lehetőség iránti igény is a fogyasztói preferenciák között. Ezt bizonyítja az is, hogy a teljes online kiskereskedelmi forgalom közel 80%-a ilyen kereskedésekben realizálódik.
    Ezt a trendet a tisztán online kereskedő áruházak is kezdik felismerni, így egyre nagyobb arányban nyitnak hagyományos üzletet vagy átvételi pontot. Az offline jelenlét egyébként már nem feltétlenül a teljes értékű kereskedelmi egység üzemeltetését jelenti, egyre gyakoribb példa hazánkban saját átadópont (angol nevén pickup point) üzemeltetése is. Ezeknek az üzleteknek az a sajátossága, hogy nem rendelkeznek saját árukészlettel, csupán a webre érkező rendelések kiszolgálásával foglalkoznak. Előnye ennek a modellnek, hogy nem igényel nagy üzlethelyiséget és az átvételi folyamat is nagyon gyors. Ugyanakkor – bármennyire is csábító az ilyen egységek megjelenése, kirakata – az utcáról betérő vásárlót nem, vagy csak korlátozott módon képesek kiszolgálni. Emellett az átadópontokban nem mindig biztosított a szakképzett eladói háttér sem.
  • Az online vásárlások során továbbra is a készpénzes fizetés a meghatározó, hiszen akár a boltban, akár átvevőhelyen, akár futárnál, összességében az online vásárlások 58%-a még mindig így kerül kifizetésre. A készpénz szerepe, bár csekély mértékben csökkent, továbbra is erősen meghatározó, és ez várhatóan nem is fog változni a következő években.
  • Webshop-tulajdonosoknak ez is érdekes adat lehet, hogy mégis hová kell több promóciót átcsoportosítaniuk.
  • A futárcégek kutatását itt találod: Melyik a legjobb futárszolgálat? Kutatás

Webshopokhoz kapcsolódó összes cikk és vállalkozási ötlet itt: Webshop indításon te is gondolkodtál már? Ki nem!? Még nem késtél el!

Forrás: GKIDigital

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!