„A birkát nem levágni, hanem nyírni kell.”

Dátum

Megosztás

A fenti Adam Smith idézet is nagyon jól mutatja a vállalkozói gondolkodást. Egyik kedvenc idézetem. Hoztam most nektek egy történetet, ami nagyon jól rávilágít dolgokra. Váltsunk birkáról kecskére. Először is olvasd el a történetet, majd a konklúziót!

A történet: A gazdag ember és a tanítványa

Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította az ifjú tanítványát.

Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt hol aludniuk. Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek. Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.

A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni nekik, a kecske mellett. A gazdag ember azt mondta, hogy nem baj, örömmel veszik ezt is, és nagyon köszönik. Vacsora közben a gazdag ember megkérdezte a gazdát, hogy miből élnek, mit csinálnak.

– Van nekünk ez az egy szem kecskénk. Abból élünk. Az asszony minden nap megfeji. A tejből túrót, tejfölt és sajtot készít. Én meg minden nap lemegyek a városba, és a vásárban eladom őket a piacon.

– Jól meg lehet ebből élni? – kérdezte a gazdag ember.
– Hát nem igazán. Rettentő szegények vagyunk. Nincs semmink, csak a kecske, meg ez az egy helyiségből álló viskónk a pajtával. Vacsora után nyugovóra tértek. A gazdag ember az ifjú tanítványával a pajtában aludt, a kecske mellett.

Hajnalban nagyon korán felébresztette a tanítványát, és mondta neki:

– Keljél gyorsan, és lökd bele a kecskét a szakadékba!
– De mester! Hát hogy lökném már azt a szegény kecskét a szakadékba? Ez mindenük. Semmi másuk nincsen. Ebből élnek!

– Ne vitatkozz velem! Amikor a tanítványom lettél, megfogadtad, hogy mindig azt csinálod, amit én mondok Neked.

Mit volt mit tenni. Felkelt az ifjú tanítvány. Kivezette a kecskét a pajtából. Aztán belelökte a szakadékba.

Ezután csendben elmentek.

Sok év telt el azóta.

A gazdag ember tanításainak köszönhetően mára az ifjú tanítványból is nagyon módos ember lett.
De egész életében lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy annak idején titokban a szakadékba lökte azt a szegény kecskét.

Így hát, egyszer csak gondolt egyet. Fogott egy nagy szekeret. Telis-tele pakolta mindenféle földi jóval, ennivalóval, ajándékokkal, meg még pénzzel is. Befogott elé két gyönyörű lovat. Aztán felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett.

Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű, hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem győzött csodálkozni.

Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki szégyenkezve-csodálkozva:

– Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és kaptunk maguktól.

– Dehogynem emlékszem, mondja a gazda amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk.

– A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba. Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak ezt a szekeret.

– Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte.

– De miért?

– Miután már nem volt meg a kecském, ezért aztán valami más megélhetés után kellett néznem. És ez sokkal jobb, mint a kecske volt. Magának köszönhetően gazdag ember lettem. Rájöttem arra, hogy mivel volt egy kecském, az foglalta le minden gondolatomat, időmet és energiámat. Amiatt a kecske miatt beértem az ínséggel, az éhséggel és a szegénységgel. Pedig nem ez méltó az emberhez.

Konklúzió

A fejlődésben meggátol minket az, hogy nem lépünk ki a napi rutinunkból, ragaszkodunk a meglévő megoldásainkhoz. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, kellenek az új ismeretek, inspirációk. Új helyzeteket kell teremtenünk. Gondolj bele! Mindig ugyanazt végzed, ugyanazok a körök, ugyanazok az ügyfelek, ugyanazok a feladatok (oké, néha beesik egy-egy újdonság)… Akkor mégis honnan ér új impulzus? Honnan tudsz megújulni? Még mindig nap mint nap látom a cégvezetőket, hogy egy innováción, új megoldáson meglepődnek. És ez annak is köszönhető, hogy mindig csak a saját bizniszükkel foglalkoznak.

Kellenek még ehhez kapcsolódóan kézzel fogható, gyakorlatias tippek? Akkor irány ez a cikk: Vállalkozó vagy, és naponta átlagosan 12 órát dolgozol? Hétvégén is? Ne legyél rá büszke, sőt még az üzletednek is árhatsz

Fotó: Envato License – Forrás: Jóportál, Sikerkulcs

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!