Egyre több felhasználónál látni olyan kiakadó posztokat, hogy nem látják az ismerőseik tartalmait, de még a kedvelt oldalakét sem. Tény, hogy nehéz helyzetben van a Facebook is, mert napi több ezer posztból kell kitalálnia azt, hogy minket mi érdekelhet és elénk tesz belőle 30-50-et naponta. Év elején történt egy nagy változás, a közösségi oldal tekert egyet az algoritmus beállításain és csökkentette az oldalak elérését és az ismerősöket és a csoportokat hozta előtérbe. Vajon lábon lőtte ezzel magát?
Facebook csoportok
Annyira nem ördögtől való gondolata volt a Facebooknak, hogy közösségi oldalként egy közösséget erősítő funkcióként bevezette több évvel ezelőtt a csoportokat. Egy-egy téma köré így azonos érdeklődési körű embereket tudott csatornázni, sőt ez még az algoritmust is javította, hogy kit, mi érdekel.
Előnyök:
- a felhasználók még aktívabbak lettek
- a csoportokban több komment született, mint egy átlagos poszt alatt (akár ismerős poszt, akár FB page poszttal szemben)
- mások oldalról közelítette meg a közösségépítést
- a cégeknek előnyös, mert ha sikerül jó koncepciót kitalálni (oldalhoz, márkához tartozó csoportot létrehozni), akkor a felhasználók saját maguk gyártják a tartalmat a csoportba, és részben élvezheti a cég is
Hátránya:
- az aktivitás ellenére így több FB csoport/ több poszt lett, ami megnehezítette az algoritmus dolgát
- az ismerősök posztjaiból és a FB oldalak posztjaiból kellett elvenni megjelenéseket
- a cégek elégedetlenkednek
- a platform hátránya, hogy gyakorlatilag fórum szerű, de funkciókban nagyon alulmarad egy fórumhoz képest. Például nincs megfelelő kereshetőség.
Gondolj bele, hogy te is mennyi csoportban bent vagy. Ha 10-nél többe, akkor bizony nem teszi eléd az összes posztot a csoportokból. Vagy neked kell felkeresned a csoportot, vagy értesülsz róla, ahogy a következő nagyobb bekezdésben látod. Jelenleg a csoportok bevezetésével és előretolása nem tűnik jó ötletnek, mindezt úgy írom, hogy Minner Extra FB csoportomból sokat profitáltam már. Természetesen csak kihasználtam a helyzet adta lehetőségeket, de jobban örülnék, ha a Minner FB oldala számai pörögnének jobban és nagyobbak lennének az elérések.
Facebook megoldások, amikből tanulhatunk, mi vállalkozók
Jelenleg a Facebook tehát azzal küzd, hogy minél több és jobb posztot tegyen eléd. Keresi az alternatív megoldásokat, hogy értesülj a posztokról. Egyrészt a te érdeklődési körödhöz legközelebb eső csoportból tesz ki posztokat, ez egyértelmű. A másik megoldása, hogy keresett alternatív utat a megjelenéshez. Ha egy ismerősöd kommentel egy olyan csoportban, ahol benne vagy, arról értesítést küldd neked, vagy arról is, ha új posztot tesz közzé. Ebből azt tanulhatod, hogy mindig keresd a lehetőségeket, amivel picit is javítani tudsz a termékeden, folyamataidon. Ez például több %-os poszt megnyitást eredményez. A FB-nál sok mindent tesztelnek, elég nagy adatbázis van előttük.
Kapcsolódó cikk:
Ehhez a 8 Facebook csoporthoz érdemes a vállalkozóknak, cégvezetőknek csatlakozniuk